Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)
Gerevich László: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ÁRPÁD-KORBAN
1. Az uralkodó és udvara, a tartomány úr és kísérete, valamint az egyházi testület olyan embercsoport, amely nem termel, csak fogyaszt. Ellátásukat a középkorban egy-egy gazdasági szervezet biztosította, melyről az elsajátított terményhányadot egy helyre, az udvarhelyek (latinul curtis, curia, németül Hof, Pfalz) és az egyházi testületek mellett levő raktárházakba (latinul horreum, grangia) gyűjtötték össze, s így minden udvarhely és egyházi testület mellett a szolgálattevők településén kívül egy udvari gazdasági központ is létesült. Az udvari gazdasági központ idővel kiegészült az uradalomban nem található különleges ipart űző kézművesek (mint ötvösök, aranyszövők, pénzverők) telephelyeivel. 2. Az uralkodó udvara, kisebb mértékben a tartományúr, az egyházfő székhelye olyan igazgatási központ, amelyet bíráskodásra, országos vagy tartományi gyűlésre, zsinatra, búcsúra az egész alá tartozó területről felkeresnek, emellett esetenként külföldi követek, legátusok látogatják kíséretükkel együtt, olykor pedig hadrakelés vagy ünnepségek színhelye. Ez egy-egy időszakra nagyobb árumennyiség koncentrálását teszi szükségessé. 3. Az uralkodónak, tartományúrnak anyagi érdeke fűződött abelső kereskedelem fokozásához, mert a fő útvonalak és vásárok vámját országszerte élvezte. A vásár forgalmát biztosította, ha védett helyen létesült, ezért kapcsolódott főleg igazgatási központokhoz. A vásártartás azonban nem korlátozódott csupán ezekre, mert az uralkodónak érdeke lévén a helyi forgalom országos növelése, vásárlétesítést kisebb birtokosoknak is engedélyezett. 4. Az uralkodó vagy tartományúr, maga és a kíséret magasabb igényeinek kielégítésére, valamint az államapparátus fejlesztése érdekében igényli a távolsági kereskedelmet, egyrészt luxuscikkek beszerzésére, másrészt az uralmat biztosító fegyverzet, a pénzveréshez szükséges fém és egyéb távolban termelt szükségleti cikkek behozatalára. A távolsági kereskedők pedig a középkori rossz közbiztonság miatt csak ott közlekedhettek, ahol karavánjukat katonai kísérettel vagy útvonalukat várszervezettel biztosították, és ott telepedtek meg, ahol értékes árujukat egy fejedelmi vár vagy erődített királyi egyház védte. Ez vezetett a vár melletti kereskedőtelep kialakulásához. Az igazgatási központoknak az árucserehelyekkel való összekapcsolódása az államban következik be. Az államalakulás és a városfejlődés szoros összefonódását mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Közép-Kelet-Európában a városfejlődés az államszervezéssel egy időben indult meg. Az udvari gazdaság, az igazgatás, a helyi és távolsági kereskedelem központosítása a fejedelmi székhelyen évezredünk kezdetétől megfigyelhető törekvés. Az uralkodó székhelyét rendszerint olyan helyen választja meg, ahol főutak vagy folyók futnak össze, ami egyrészt megkönnyíti a terményadók összegyűjtését és az alattvalók összesereglését, másrészt lehetővé teszi a távolsági kereskedelem kihasználását. Az ilyen központok jelölésére már a középkorban sajátos elnevezéseket használtak; legelterjedtebb a sedes regalis, sedes regni, locus vagy sedes cathedralis (regis) 'királyi székhely', a caput (regni) és a civitas principalis 'főváros' kifejezés, ez utóbbi a XIV. századi Párizsra és Budára; míg a metropolis név a székhely mellett inkább az egyházi központ elnevezése volt. Kelet-Európában elterjedt az ,,ország közepe" kifejezés. Ez az elemi szemlélet nyilvánul meg a nomád központ elnevezésében, amire a mongol ordít 'udvarhely' ~ török orta 'közép' szó összetartozása mutat. Az „ország közepe" (szreda zemlji) volt az orosz fejedelem székhelyének neve, amelyet a távolsági kereskedelem legforgalmasabb pontján jelölt ki. Szvjatoszláv 969-ben Bulgária elfoglalása után így nyilatkozott: „Nem tetszik nekem Kijev; a Duna mellett, Perejaszlavecben akarok élni, mert ez országom közepe, mivel oda gyűlik össze minden jó: a görögöktől arany, szövetek, bor és különféle gyümölcs, a csehektől és a magyaroktól ezüst és lovak." A latin nyelvű irodalomban a XII —XIII. században a medium regni 'ország közepe' vagy umbilicus regni 'ország köldöke' kifejezés főleg az igazgatási központra volt használatos; hasonló értelemben bukkan fel a XIII XIV. században a locus communis, szó szerint 'közös hely' kifejezés Erdély és a Dauphiné központjára. 1 os/ejiesztő j± városfejlődés történelmi előfeltételeitől meg kell különböztetni a városfejlesztő tényezőket, tényezők ame jy e k a varos helyére meghatározólag hatnak, és kialakítják egyedi arculatát. E tényezőket két csoportra oszthatjuk: passzív adottságok, amelyek a város keletkezésekor helyben adva vannak, és aktív tényezők, amelyek a város fejlődésére alakítólag hatnak. A passzív adottságok elsejeként kell említenünk a földrajzi viszonyokat. Földrajzi A várost földrajzi szempontból vizsgálva meg kell különböztetnünk a város helyét, azt a viszonyok ^{fao}^ területet, ahol a település felépül, a város megélhetését biztosító közvetlen környéktől, a határtól, s ezt a város fekvésétől, attól a tágabb környéktől, amelynek exponált pontján a város létrejön. A város mindig bizonyos lakosságtömörüléssel jár, s így helye megfelelő kiterjedésű területet igényel, amely alkalmas utcahálózat kialakítására. A térszín emelkedettebb fekvése az árvízmentességét biztosítja, enyhe lejtése pedig a vizek lefolyását (természetes csatornázás). Emellett szükséges, hogy legalább is részben védhető legyen, létszükséglete végül a megfelelő mennyiségű édes víz. A védhetőség és a víz hiányát kifejlett városi civilizáció építményekkel:
