Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)

Nagy Tibor: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ŐSKORTÓL A HONFOGLALÁSIG

A praetextati mint a város odabiggyeszthette neve mellé a római polgár-telepítésű coloniát megillető splendidissima jelzőt. A rangemelés azonban nem módosította lényegesen a város önkormányzati szervezetét. Az ügyeket továbbra is a városi tanács, az ordo decurionum tartotta kézben, és a vezető tisztségviselők, a duoviri, valamint az aediles címe és hatásköre sem változott meg. A szervezeti keret legfeljebb a quaestori hivatal beiktatásával bővült. Csupán a colonia időszakban figyelhetjük meg a városi szervezetnek egyik sajátos vonását, amely azonban lehetséges, hogy már a II. században fennállott. Arról van ugyanis szó, hogy eddig egyetlen olyan városi tisztségviselőt sem ismerünk Aquincumból, aki egymást követően mind a három vezető municipalis tisztséget, tehát rangsor szerint a quaesturát, az aedilitast, valamint a duoviratust betöltötte volna, és akire ráillene, amit más városok tisztviselőinek feliratain aránylag gyakran olvashatunk — de aquincumin sohasem —, hogy tudniillik az illető valamennyi városi tisztséget viselte (omnibuc honoribus fundus). Az egyik III. századi feliratból kitűnik, hogy legalábbis a város colonia időszakában a legmagasabb városi tisztség, a duoviratus elnyeréséhez nem írták elő kötelezően mindkét hivatal betöltését, hanem elegendőnek tartották vagylagosan az aedilitas, illetőleg a quaestura korábbi vállalását.

34 A tanács ülésein kezdettől fogva részt vehettek tanácskozási joggal a decuriók gyermekei, akik keskeny bíborszegélyű ruhájuk után & praetextati megjelölést kapták. A canusiumi (Canossa) városi tanács 223-ból fennmaradt tagnévsora (album) a védnökök (patroni), valamint a rendes tanácstagok (decuriones) felsorolása után a praetextati jegyzékét is nyújtja.

35 Ekkor azonban még nem volt kötelező, hogy a tanácstagok fiai apjuk örökébe lépjenek. A III. század második felének gazdasági, társadalmi átalakulása azonban úgy hozta magával, hogy a városi decurionatus kényszerű örökséggé vált. Csupán érinthetjük a folyamat néhány tényezőjét. A Severus-féle uralkodócsalád idejétől kezdve a decuriók vállaira mind nagyobb és nagyobb terhek nehezedtek. A városokra kivetett állami adók pontos behajtásáért a tanácstagok feleltek anyagilag. Mind a vagyonukhoz, mind a személyükhöz kötött szolgáltatásokat (munera ^tósa"a°i/7. patrimonii, ill. personalia), melyeket a Severus-kor jogászai pontosan körülhatároltak, kötele- század végétől sek voltak vállalni. Aurelianus a parlagon maradt városi földek átvételére (adiectio sterilium) és az ezekre kivetett adó megfizetésére kötelezte a decuriókat. A terheknek és a felelősségnek ez a nagymérvű növekedése a korábban sokaktól áhított tanácstagságot a III. század végére már olyan súlyos tehertétellé változtatta, amelytől a lehetőség szerint szabadulni igyekeztek. A curiák elnéptelenedését az állam viszont minden módon igyekezett megakadályozni, és a végén már nem talált rá más módot, minthogy örökletessé tette a decurionatust.

36 A fentebb már említett 307. évi óbudai oltárkövön két aquincumi duovir nevével találkozunk.

37 Az egyiket közülük Iulius Valerianusnak hívták, s talán nem tévedünk nagyot, ha a III. század első feléből ismert aquincumi C. Iulii családok egyik késői, a kényszerű tanácstagságba immár beleszületett képviselőjét látjuk személyében. A tanácstagság örökletessé 4. A TÁRSADALOM RÉTEGZŐDÉSE A római foglalók kisebb felepeken élő paraszti közösségeket, valamint az ipari és kereskedelmi koncentráció eléggé előrehaladott fokán álló törzsi központot találtak a budai oldalon. A faluközösségekben még zárt nemzetségi szervezetben élt a lakosság. A törzsi központban viszont a felbomló nemzetségi társadalomra jellemző erőteljes tagozódással számolhatunk. Az oppidum területén kimutatható arisztokrácia és a bizonyára meglevő papok, talán még a harcosok rendje mellett a régészeti emlékanyag is jól tükrözi az iparos-kereskedő réteg jelentőségét. Az oppidum társadalmában az árutermelés és a pénzgazdálkodás a római foglalást megelőzően kezdte már szétfeszíteni a nemzetségi szervezet korlátait. A római foglalás első évtizedeiben pedig a nemzetségi szervezetnek ez a bomlási folyamata valószínűleg meggyorsult.

1 Az oppidum életére a Duna menti határsáv Tiberius-kori átrendezése tett pontot. A Flaviuskorig tartó fokozatos elnéptelenedést az emlékanyag nem támogatja. A lakosságot a tízes évek végén leköltöztették a hegyoldalról. A gellérthegyi műveltség folytatását a Tabántól a Ménesi útig a hegy lábánál kialakult kisebb telepeken, valamint az auxiliaris táborok körüli vicus-ok területén találjuk meg. Tiberius idejében az oppidum társadalma szétesett. A Gellérthegy maradt azonban továbbra is a bennszülött civitas vallási központja, ahol a törzs főistenét, a Iuppiter Optimus Maximusszal azonosított Teutatest még a III. század közepén is tisztelték. A római típusú szórványos kerámia és fémanyag a Gellérthegy e későbbi szentélykörzet-időszakával függ össze.

2 A Tiberius-kori átrendezés még a békásmegyeri telepet érintette. Az itteni lakosságot, az eddig feltárt La Tène D-teleprészek tanúsága szerint/ ekkor ugyanis elköltöztették, valószínű eg A bennszülöttek társadalma a foglalás idején A Tiberiuskori átrendezés kihatásai 9 Budapest története I. 129