Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)

Nagy Tibor: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ŐSKORTÓL A HONFOGLALÁSIG

Az I. századi táborok körüli telepek társadalma rabszolgatartás első példái a Duna-parttól távolabb fekvő, későbbi vicus Vindonianus területére. A telepesek utódaival, mint a nagybirtok mellett meghúzódó falusi néppel (vicani) találkozunk a III. század húszas éveiben. A többi kisebb bennszülött telep paraszti életformájának előfeltételeit Claudius, majd Vespasianus határvédelmi intézkedései szüntették meg. A 40-es, majd a 70-es években létesült albertfalvai és óbudai auxiliaris táborok, valamint ezek territóriumai a mezőgazdasági művelésre különösképp alkalmas síkvidéki területeket foglalták el. A Flaviusok idejében csupán a budai oldal északi és déli végében, Békásmegyer, Aquincum, valamint Nagytétény területén maradtak meg korlátozott formában a falusi gazdálkodás lehetőségei. Az utóbb említett helyen a Hadrianus-kori tábor létesítéséig állhatott fenn a bennszülött lakosság telepe.

3 Az említett változások következtében nemcsak a korábbi társa.dalmi közösségek sorvadtak el, illetőleg rendeződtek át, hanem újabb központok is kialakultak, éspedig az auxiliaris táborok körül, ahol az oppidum, valamint a közeli és távolabbi kelta telepek bevándorlóiból bennszülött alaprétegű telepek jöttek létre. A földműves-állattartó paraszti réteg és az ettől élesen el nem választható iparűző elemek, gölöncsérek, fémművesek, tímárok, bognárok, fuvarosok jelenlétére enged következtetni elsősorban a jobban ismert albertfalvai I. századi vicus emlékanyaga. Az új gazdasági-társadalmi környezetben a bennszülött telepesek nemzetségszervezethez tartozása mindinkább formálissá vált. Mellettük leszerelt katonák, majd Claudius-Nero idejétől kezdve Nyugat- és Dél-Pannóniából, Itáliából meg Dél-Galliából származó iparosok, kereskedők települtek be még fel nem mérhető számban e vicusokba, (59 -60. kép). A táborok körüli telepeken a veteránusok és a nyugati telepesek polgárjoggal rendelkező elemeiből alakult ki a vicusok társadalmának vezető rétege, amely conventus-szerű társulásba tömörülve irányította a telepek életét. A peregrinus jogú bennszülöttek e conventusokba nem juthattak be, de mint a telepek önálló foglalkozású, szabad jogállású lakói középrétegként illeszkedtek be a veteranusoktól és polgároktól vezetett helyi társadalomba.

4 A táborok körüli telepeken az odaköltözött bennszülött lakosság, valamint a betelepült veteránusok és nyugati telepesek egészen a század végéig eléggé elkülönülten éltek egymás mellett. A bennszülött családok általában egymás között házasodtak, csak az I. század végétől kezdve rendelkezünk olyan adatokkal, amelyek itteni katonafeleségekről, idegen származású polgáremberek, libertusok itteni asszonyairól emlékeznek meg. A társadalmi elkülönülés, elzárkózottság a táborok vicusaiban csak egy századdal a foglalás után kezdett fellazulni. Arra is érdemes felfigyelnünk, hogy a rabszolgatartás első példáit a Flavius-kori auxiliaris vicusok középrétegéhez számító peregrinus lakosság körében találjuk meg (Iora, Velox). Fel59. Edényegyüttes az albertfalvai vicus területéről 130