Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)

Nagy Tibor: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ŐSKORTÓL A HONFOGLALÁSIG

tében felhasználva a helyi csontzabiák különböző változatait. A Lágymányos, Mező utcai telepről szórványként tartunk nyilván egy díszes faragású, állatfejben végződő csont zablapálcikát (21. kép), amelynek megfelelőit Erdély (Borjas), Podólia (Belz) és Dél-Oroszország (Szuszkani, Voinszkaja Greblja)

75 területéről ismerjük. E Borjas-típusú csont zablapálcikák közel egyidősek a legkorábbi közép-európai bronzzabiákkal és a Kelet-Magyarország, Erdély, Podólia és Moldva területét összefoglaló, ,,thrako-kimmér"-nek nevezett műveltségi kör hagyatékához sorolhatók. A lágymányosi példány a Duna könyöke vidékének e keleti területtel fennállott kapcsolataira utal a H B-nek megfelelő időszakban. E kapcsolatok másik példája a Csepel, Szabadkikötő mellett feltárt temetőrész egyik sírjának gerezdéit hasú urnája, amelynek pontos megfelelőjét abból a füzesabonyi csontvázas rítusú temetőből tartjuk számon, ahol két közép-európai típusú tört bronz zablapálcika is előkerült.

76 Ékszerek Nem nagyszámú a helyi Vál-műveltség ékszeranyaga. A szétkallódott óbudai leletből melldíszül használt aranykorongok, drótspirál, az egyik pünkösdfürdői sírból aranyfüggő jutott ránk. Az óbudai aranyékszerek köre (Sághegy, Velem, Rothengrub, Ockov) a H A-időszak urnasíros vezető rétegéhez vezet. A korszak egyszerűbb bronzékszerei, a nyitott végű üreges vagy tömör karperecek, drótszálakból tekercselt nyakperecek, függők, tűk. A H B-időszakban a szomszédos Ruse-Stillfried körben már általánosan használt fibulák viszont alig hagytak nyomot az itteni Vál-műveltség hagyatékában. E körben ma még elszigetelt a pünkösdfürdői temető egyik sírjának nyolcas hurkolású, kéttekercses fibulája,

77 amely az eddig közölt köznépi temetők (Vál, Tököl, Szentendre, Piliscsaba, Neszmély) anyagából hiányzik. A köznépi temetők népe talán nem is vette át a fibulaviselést, és öltözködésében továbbra is a bronztűk különböző változatait, például a H B-jellemző edényfejű tűjét, használta. Bronz- A késő bronzkor végétől (B D—

H A

x

) kezdve Közép-Európában is megindult a bronzedényedenyek gyártás, mely első virágzását a H B-nek megfelelő időszakban érte el.

78 A Duna-medencétől a Rajnáig és fel egészen Skandináviáig helyi edénygyártó központok alakultak ki. A Vál-műveltség szempontjából különösen a nyírségi műhelyek fontosak. A zuglói Vál-telepen talált bronz edényalj, a Nagytétény lelőhelyű keresztveretes bogrács (22. kép), a pünkösdfürdői temető egyik sírjának füles bronzcsészéje, végül a Pomáz határából származó Kirkendrup-típusú bronzcsésze nemcsak a bronzedények itteni széles körű használatára utal a X —VIII. századokban, hanem a nyírségi műhelyek tevékenységére is fényt vet. A lemezes bronzedények technikáját utánozzák azok a bronzlemezekkel, szögekkel díszített agyagedények, melyeket a pünkösdfürdői temetőből ismerünk.

79 Angyalföldi A korszak bronz edényművességétől elválaszthatatlan az aranyból készült csészék, tálak aranykincs CSO

p

0r

tja. Az angyalföldi kincslelet (23. kép)

80 három nyúlánk, behúzott peremű aranycsészéje formájával, technikájával és a több sávos pont-dudoros díszítésével az i.e. IX VIII. században 2".{. Az angyalföldi kineslelet aranyt*lényei