Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)

Nagy Tibor: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ŐSKORTÓL A HONFOGLALÁSIG

hazai bronzkor középső szakaszát, és vezeti be egyúttal a késői bronzkorszakot. A röviden érintett jelenségek összessége gazdaság- és társadalomtörténeti nézőpontokból vizsgálva ugyancsak két korszakot elhatároló választóvonalnak tekinthető. Elég csak arra utalnunk, hogy a halomsíros időszaknak nevezhető késő bronzkorban a megelőző korszak erősen helyhez kötött (teli-telepek) paraszti jellegű földműves kultúráját a gyakori helyváltoztatással járó (egyrétegű telepek), állattartáson alapuló, pásztor jellegű életmód váltotta fel.

60 Az újabb kutatás szinte kivétel nélkül a Reinecke-féle (Bronzkor) B időszaka végére keltezi az említett változásokat bevezető népmozgalmat,

61 amely az i. e. XIV. század második felében játszódhatott le. Budapest területén és határában a késői Vatya-telepek és temetők felhagyása, valamint néhány földbe rejtett, Koszider-típusú kincslelet [Rákospalota (15— 16. kép), Remete-hegy felső barlang, Solymár] jelzi, hogy vidékünk is részese volt ennek a Kárpát-medence nagyobb részére kiterjedő gazdasági-társadalmi és etnikai átalakulásnak. Az északkelet-dunántúli telepek késői Vatya-népességének egy része áldozatául eshetett a halomsíros foglalásnak, más része valószínűleg elvándorolt. Az utóbbiak az Alföld szomszédos északi sávjába húzódhattak vissza, ahol talán beleolvadtak a késő bronzkor elején kialakult Rákóczifalva-csoportba.

62 A halomsíros foglalók, illetve utódaik régészeti emlékanyagát Budapest területén a Rákospatak menti domb vonulatról ismerjük. A XIV. ker. Egressy útról régebbi ásatásokból származó még közöletlen telepanyagot őriz a Budapesti Történeti Múzeum. Az edénytöredékek formai, tipológiai meghatározással az úgynevezett Kárpát-medencei halomsíros műveltség érettebb, középső szakaszába (BB

2 —C) sorolhatók. Ennek az időszaknak anyagát képviseli még két, nemrég közzétett urnasír edény- és fémmelléklete is Rákoskeresztúrról. Valamivel későbbi ezeknél a Csepel, Szabadkikötőnél Váli jellegű urnasíroktól megbolygatott korábbi rétegből előkerült csücskös peremű tál. Hasonló korú halomsíros leletek budai oldalról eddig két békásmegyeri lelőhelyről ismeretesek.

63 Az érett halomsíros műveltség fentebbiekben összefoglalható szerény emlékanyaga arra enged következtetni, hogy Budapest területe az i. e. XIV XIII. századokban nem tartozott a Kárpátmedencei halomsíros műveltség központi területei közé. Jelentősége inkább abban jelölhető ki, hogy kedvező földrajzi fekvésénél fogva fontos, átmenő területnek számíthatott Észak-Dunántúl, Délnyugat-Szlovákia és a Nagy" lföld északi része, illetőleg az ott élt halomsíros csoportok között. A továbbélés A rendelkezésünkre álló leletanyag alapján szkeptikusan ítélhető meg a késő bronzkor utolsó kérdése időszakában (B D —H Al) Budapest területén továbbélő, halomsíros népesség kérdése. Azokon a lelőhelyeken (Gellérthegy, Békásmegyer), ahol a késői halomsíros műveltséggel kapcsolatba hozható emlékanyagra hivatkozhatunk, hiányzik a megelőző időszak (BB

2 —C) halomsíros hagyatéka. A gellérthegyi 12. számú lakóhelyről származó néhány halomsíros jellegű edénytöredék elhelyezhető a középső bronzkor utolsó szakaszába (BB

X

). Az ásatási megfigyelések, valamint a kísérő leletek (késői Vatya füles bögrék, dél-dunántúli mészbetétes edény) is emellett szólnak. Békásmegyeren viszont kora urnasíros környezetben, turbántekercses tálak kíséretében kerültek elő olyan halomsíros eredetű edények (kettős fülű bögre, ferde szájperemű tálak) töredékei, amelyek megfelelői s egyúttal előzményei a Duna-kanyar vidékére bevándorolt urnasíros csoportok korábbi településterületén is megtalálhatók. A késői halomsíros műveltség kulturális és etnikai alapján kialakult urnasíros műveltség már a cseh- morva, osztrák területen magába olvasztotta az előbb említett kultúra edényművességének számos elemét. Valószínűbb ezért, hogy nálunk azokon a területeken, ahol a halomsíros műveltség tartósan nem tudott gyökeret verni, mint jelenlegi ismereteink szerint Budapest földjén, a kora urnasíros környezetben feltűnő halomsíros jellegű edények már a bevándorolt urnasíros csoportok edényművességéhez köthetők.

64 A kelet felé terjeszkedő urnasíros csoportok első hullámai a H Al folyamán kétségtelenül eljutottak már a Dunántúl keleti részeibe is. Az i. e. 1100 körül megjelent urnasíros csoportok beköltözése új korszakot nyitott nemcsak a Dunántúl, hanem Budapest földjének őstörténetében is. Erre térünk rá a következőkben. D) A bronzkor végső szakasza (körülbelül 1100 — 700) A dunántúli A Közép-Duna vidék urnasíros műveltsége, illetve annak az i. e. XIII —XII. század folyamán műveüsT Cseh-Morvaország és Alsó-Ausztria területén kiformálódott változatai (Knoviz, Milavec, Velakinlakulása tice, Baierdorf) az ottani késő halomsíros műveltség, valamint a lengyel és kelet-német térségből dél félé vándorolt Lausitz-kultúra csoportjainak területenként eltérő különböző arányú ötvözetéből alakult ki.

63 Az Éger és a Morva völgyében dél felé folyton gyengülő hullámokban terjeszkedő Lausitz a Dunántúlt lényegében már nem érte el. Másrészről Északkelet-Dunántúlon a késő halomsíros műveltség sem eresztett olyan erős gyökereket, mint Morvaország vagy Ausztria