Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)

Nagy Tibor: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ŐSKORTÓL A HONFOGLALÁSIG

A késő rézkor Baden (Pécel) műveltség késő-Balaton-csoport tűzdelt barázdás díszű agyagedényeinek megjelenése. Valószínűleg erre az időszakra tehető a Balaton-csoport anyagának nagyobbarányú beáramlása Budapest jobbparti részeire, ahol a Dunára nyíló völgyek bejáratánál (Tabán, Rózsavölgy) kisebb-nagyobb Balaton-műveltségű csoportok befészkelődésével számolhatunk. A délszlovákiaihoz hasonló világosan körülhatárolható települési szintje ennek a kultúra-csoportnak nálunk azonban eddig még hiányzik.

30 Fontos szakasza Budapest őstörténetének a java-rézkori műveltséget részben váltó, de azzal területünkön részint érintkező Baden (Pécel)-műveltség. E műveltség nem szűkebb körben, hanem a késő Balaton és Lasinja műveltségek talaján Szlavóniától Szlovákiáig terjedő nagyobb területen alakult ki Anatólia és az Aegeikum felől egymást követően több hullámban érkező különböző erejű műveltségi ösztönzések eredőjeként, kisebb bevándorló csoportok részvételével.

33 A délről észak felé gyűrűző műveltségi és részben etnikai átalakulás eredményeként a keletbalkáni—anatóliai elemek meghonosodása elterjesztette a löszös dombhátakhoz nem kötött faekés földművelést. Megismertette a szarvasmarháktól vont négykerekű kocsi használatát, amely lökésszerűen előrelendítette a szárazföldi közlekedést, termésszállítást, és rövidesen állandóbb szárazföldi útvonalak kialakulását eredményezte. A ridegmarhatartás jelentőségével megnőtt a törzs- és nemzetségfők társadalmi súlya, ami a korábbi matriarchális rend fellazulásához vezetett. A vallási, illetőleg a temetkezési hiedelmek változását tükrözik a kagylókürtök, az idólplasztika, a szimbolikus kocsi-, illetőleg a kettős szarvasmarha-temetkezés.

32 Péceii telepek a rézkori műveltségek közül a Baden(Pécel)-műveltség rendelkezik a leggazdagabb hagyatékkal Budapest területén. (9. kép) Telephelyeit megtaláljuk a Duna menti dombhátakon (Békásmegyer, Tabán, Lágymányos, Albertfalva), a szigetek parti sávjában (Hajógyár, Csepel) a Rákospatak völgyét kísérő dombvonulaton (Zugló, Rákoskeresztúr). A műveltség embere azonban nem kerülte el a budai hegyvidéket sem (Rózsavölgy, Remete-hegy). A budapesti telepek anyaga a műveltségnek nem a legkorábbi, Celldömölk-Sághegy, Rábapordány, Koroncó, Boleráz (korai időszak) anyagával jellemezhető szakaszát és nem is a legkésőbbit, a Dunántúlon és az Alföldön a Kostolac, Észak-Magyarországon az Ózd-Piliny és Délnyugat-Szlovákiában a Bosáca csoportoktól kitöltött időszakot, hanem túlnyomó részében a műveltség középső szakaszát képviseli, amelynek érett, klasszikus veretű hagyatéka Északkelet-Dunántúlon Uny területén került napvilágra. A budapesti telepek közül legszorosabban Békásmegyer csatlakozik az únyi csoport keramikájához. A békásmegyeri telep agyagedény-művességére jellemzőek a plasztikus bordákkal, erőteljes árkolással vagy zsinórszerű szalagokkal díszített nagyobb hombáredények, a kannelúrás füles korsók, a lapos aljú mericék. Ugyanakkor feltűnnek a bordás, felcsúcsosodó hegyű fülekkel díszített edények, amelyek az únyi és a vissi műveltségelemek vidékünkre sajátos összeolvadását mutatják. Az ilyen nem Viss-típusú, hanem ettől Duna-kanyar vidéki változatként számon tartható edényfülek Békásmegyeren kívül megtalálhatók a tabáni, a Galvani utcai telepek, továbbá a remete-hegyi barlang és a Pest megyei Bag anyagában. A Dunától keletre fekvő területre (Alsónémedi) vezetnek az Északkelet-Dunántúlon ma még egyedi darabnak számító békásmegyeri halhólyag alakú edény formai megfelelői. A telep délkeleti széléről két zsugorított csontvázas és egy hamvasztásos sírt tartunk nyilván. Mindhárom sírba három-három agyagedényt helyeztek. A 2. számú csontvázas sír talpas serleg — füles korsó párosítása ismeretes a budakalászi 33. és 70. számú férfisírból, ahol az együttesekhez ugyancsak még egy harmadik edény társult. A hamvasztásos sír, a legkorábbi ilyen rítusú temetkezés Budapest területén, hasonlóképp Budakalász felé mutat, ahol a temető északi felében nyomon követhető a hamvasztásos rítusra áttérés. A békásmegyeri sírok valamivel későbbiek, mint a kalászi temető egyrítusú, csontvázas temetkezést mutató korai temetőrészének sírcsoportjai.

33 Anyagának túlnyomó részében ugyancsak a Baden(Pécel)-műveltség második, középső szakaszát képviseli a XI. kerület Galvani utca két oldalán mintegy négyezer négyzetméternyi felületen feltárt telep anyaga, amely sokrétűségénél fogva egyúttal tanulságos bepillantást enged ennek az időszaknak gazdasági—társadalmi, települési viszonyaiba fővárosunk területén. A telep az akkor szigetszerű lágymányosi dombsor nyugati oldalát foglalta el a mai Galvani utcától északra és délre. A lakóhelyek egymástól aránylag távol, elszórtan helyezkedtek el. A szabálytalan, téglalap alakú gödörlakások felépítményét szelemenes, lapos nyeregtetős formában állíthatjuk helyre. A lakóházak egyik keskeny, valószínűleg bejárati oldala előtt találtuk meg általában a kerek, lapos fenekű tűzhelygödröt. A mélyebb, hengeres falú raktárvermek, illetőleg bothroi elhelyezésében rendszert nem figyelhettünk meg. A telep északi részén egy kerek, lesározott sütőkemencét is feltártunk. Az edényformákban igen változatos telep-kerámia általában barnás vagy sötétszürke, szemcsés anyagú és vastag falú. A gyakoribb edényfajták a hombárok, füles korsók, csöbrök, bögrék, csészék, S profilú mélyebb tálak, kétosztatú tálak, mericék. Az utóbbiak sorában a késői kihegyesedő formák hiányoznak. Éppen úgy nem kerültek elő a középső Tisza-vidék és Délkelet-DunánBékásmegyer Galvani utca Agyagművesség