Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)

Nagy Tibor: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ŐSKORTÓL A HONFOGLALÁSIG

A „Lengyel előtti'''' műveltBicske Az új kőkor késői, átmeneti szakasza 7. Maszkos díszű festett edénytöredék megyeri új kőkori telepről békáskitott száj peremű, bükki tál pontsoros szalagokkal elválasztott sakkmintás, futókutyás felületdíszítését. A Zseliz-csoportban elhelyezhető néhány festett emberarcos edénytöredék valószínűleg kultikus rendeltetésű volt (7. kép). A telepek lakói halottaikat nem külön temetőkbe, hanem a felhagyott lakórészek gödreibe temették, általában oldalt fektetve, zsugorított helyzetben. Agyagedényeket, egy-két szerszámot, ételt és italt tettek a sírba. Hiedelmük szerint a halott tovább élt. A békásmegyeri telepek régészeti hagyatéka jól tükrözi ezek széles körű közvetett vagy közvetlen kapcsolatait egyrészt a Tisza-vidék és a Felföld, másrészt Délnyugat-Szlovákia késő neolit kori műveltségeivel. Ez a Budapest kedvező földrajzi helyzetéből adódó sokirányú igazodás első ízben a Zseliz-műveltség idejében figyelhető meg a maga sokrétűségében. A békásmegyeri, nagytétényi telepek anyagának egy része már a Zseliz-műveltség legkésőbbi, harmadik szakaszát képviseli. Ennek edényművességére jellemző többek között a szalagszerűen elrendezett karcolt vonaldísz mintáinak felbomlása, majd egészen háttérbe szorulása. Az előbbire idézhetjük a nagytétényi sír Zseliz-típusú amforáját (6. kép), míg az utóbbira a Nemzeti Színház békásmegyeri üdülője szomszédságában feltárt teleprész kerámiáját, valamint a Pünkösdfürdő területén előkerült sír sima falú edényeinek együttesét. Békásmegyeren és a nagytétényi anyagban új edényformák is jelentkeznek, mint a kettős csonkakúpos tálak, amelyek eredete az északkelet-dunántúli késő Zseliz-környezetben kereshető, ahol déli (vincai), valamint Tisza-vidéki ösztönzésekre a Vinca-Tordos időszak végétől (B2) indulhatott meg a késő neolitikus Lengyelműveltség irányába a fejlődés. Békásmegyer és Nagytétény mellett Északkelet-Dunántúlról a bicskei sírok anyaga képviseli legszebben ezt az átalakulást, amelynek időtartamát a csehszlovák kutatás elsősorban Délnyugat-Szlovákia területén Lengyel-előtti (Vor-Lengyel) időszakként tartja nyilván.

18 A bicskei sírok kerámiájában a Zselizre jellemző mélyített vonaldíszt és ezzel együtt a szalagsávos festést az edények nagyobb felületének festése szorította háttérbe. A festés technikája a zselizihez képest azonban nem változott. A Zseliz-típusú edények közül kisebb formai módosulással továbbéltek a talpas tálak, a nyakas kancsók vízszintesen átfúrt bütyökfülekkel. Az átmeneti időszak vezető edényformája az alsó részében csonkakúpos, felső részében kissé ívelt, majdnem hengeres mély tál, amelynek hasi élét kisebb hegyes, nemegyszer már hosszú, csőrszerű bütykök díszítik. A temetkezési rítus a neolitikum hagyományait folytatja. Legfeljebb a felhagyott teleprészen történő csoportos, illetőleg soros temetkezés, valamint a sírokba tett vörös festékrögök jelentenek újat. Az utóbbiak jelenléte talán nem az edény festéssel, hanem az életben használt testfestéssel hozható kapcsolatba.

19 Az újabb, 1959., valamint 1965. évi telepásatások Bicskén a Lengyel-műveltség legkorábbi szakaszával összefüggésbe hozható festett edény darabokat, továbbá egy tiszai edénytöredéket is napvilágra hoztak. A bicskei telep élete így valószínűleg nemcsak a Vinca korai szakasza végét (Vinca B2), hanem a Vinca-Plocnik-szakasz kezdeti időszakát is megélte. A Tisza-vidékről származó edények és néhány festett darab alapján ugyanezt mondhatjuk a békásmegyeri telepről. Északkelet-Dunántúlon, annak déli részén erősebb vincai, Duna menti részein viszont tiszai ösztönzésre a késő-zselizi alapokon alakulhatott ki az újkőkor utolsó szakaszában a Lengyelműveltség egyik helyi színezetű csoportja. A nemrég közzétett szentendrei sírlelet valószínűleg már ehhez sorolható. Kerámiája egyaránt kapcsolatban áll a bicskei sírok, valamint a Kisalföld, Délnyugat-Szlovákia területén körülhatárolt Luzianky (Sarlóskajsza)-csoport anyagával.

20 Budapest területén az időben ennek megfelelő zárt leletanyag egyelőre hiányzik. A főváros északkeleti szomszédságában, Aszódon, azonban a korai Lengyel-műveltséget aránylag gazdag telepanyag képviseli. A békásmegyeri dombháton a zselizi teleprészek megfigyelhető vízszintes sztratigráfiája utalhat talán arra, hogy a kora lengyeli anyag az eddigi teleprészektől délebbre kereshető.