Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)

Nagy Tibor: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ŐSKORTÓL A HONFOGLALÁSIG

Az eddig feltárt teleprészekről nagyjából kerek alaprajzú, lefelé rézsűsen mélyülő, egyenetlen padlójú, kisebb tűzhelyes lakógödröket ismertettek, (4. kép) amelyek közeli megfelelői a dunántúli vonaldíszes kerámia telepein (Balatonendréd, Kiskánya) és a Felső-Tisza vidékén (Bodrogkeresztúr, Tiszakeszi, Szódahalom) találhatók meg. Kunyhószerű, ágfonatos-sártapaszos lefedésükre a borovcei edényen fennmaradt házmodell utalhat. Gabonapollen-vizsgálatok hiányában közelebbről nem ismerjük, milyen növényfajtákat termelt a telep lakossága. Az egy- és kétsoros búza (Einkorn, illetőleg Emmer), az árpa és a köles termesztése azonban ekkortájt már széltében elterjedt a Duna-medencében.

16 A gabonát cipóformájú őrlőkövekkel homorú kőlapokon dörzsölték szét. Sütőkemence maradványát is számon tartjuk a telepről. A békásmegyeri telep lakosságának állattartására az aránylag kis számú tenyésztett fajta jellemző. Igen gyakori a sertés. Nem hiányzott azonban a juh és kecske, valamint az Alföld neolit kori telepeinek állattartásában kiemelkedő helyet elfoglaló szarvasmarha. A háziasított kutya alakját a telepről előkerült egyik festett edénytöredék is megőrizte. Szarvas, őz és vadkan voit a leggyakoribb vadászzsákmány.

17 Az agancsokból a föld meglazításához használt kapákat, az átfúrt vadkanagyarakból ékszereket készítettek. A telepen talált nagyobb tömegű Unio-kagyió és néhány kő hálónehezék mutatja a halászat jelentőségét. A telep lakosságának eszközkészletét a nyomásos retussal megmunkált kovapengék, az egyik oldalukon egyenesre fűrészelt, kaptafa alakú csiszolt kőbalták és lekerekített sarkú, trapéz formájú lapos vésők, illetőleg fejszék képviselik. A csonteszközök sorában az említett agancskapák mellett bőrlyuggatók és ártűk gyakoriak. A bükki és tiszai körből származó edényeket leszámítva a telepkerámia zöme helyi fazekasok munkája. Az agyagedén vek sorában egy durvább, vastagabb falú és egy finomabb kidolgozású, vékonyabb falú csoportot különböztethetünk meg. Mindkét csoport kedvelt edényformája a félgömbös, széles szájú, mély tál. Társaságukban körtehasú, apró fülű kancsók, függesztőedények jelentkeznek gyakran. A Tisza-műveltségből kerültek a telep anyagába a háncsfonatos mintával díszített edények és a harang alakú, csöves talpú,tálak, valószínűleg már a Lengyel-irányú változások, modifikációk időszakában. Az edények felületét borító díszítések sorában a régebbi vonaldíszes keramika hagyományaként még felbukkannak a körömcsípéses füzérdíszek és az egyszerű meanderszalagok. Valószínűleg a Szilmeg-csoporttól került át az ujj benyomással tagolt szalag. Az edényanyag nagyobb részén a Zseliz-stílus ornamentikája: a mélyen bevágott, hosszú vonalakkal határolt, párhuzamos vonalkötegek az uralkodók (5. kép). A Zseiiz-típusú keramikában az edények égetés utáni vörös színű festése is gyakori. A telep agyagedényei sorában külön hely illeti meg a sárii. Bükki és zselizi edény a nagytétényi újkőkori sírból 4 Budapest története I.