Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)

Nagy Tibor: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ŐSKORTÓL A HONFOGLALÁSIG

Az idézett tabáni együttesek a neolitikus műveltség első biztos hírnökei Budapest földjén, ahol a régebbi vonaldíszes keramika önálló műveltségként eddig sehol sem mutatható ki. Az az anyag, amit a Bécsi útról, valamint Békásmegyer területéről korábban ide soroltak, a régebbi vonaldíszes kerámia stílusában jelentkező archaizáló jellegű újabb vonaldíszes kerámiának ítélhető meg, annál is inkább, minthogy mindkét lelőhelyen a neolitikum későbbi szakaszát képviselő Zseliz-műveltség anyagához társul. Békásmegyeren, mint a régebbi ásatások anyagának felülvizsgálata megmutatta, a legkorábbi települési szintet a Zseliz-műveltség embereinek hagyatéka foglalja el. Az újabb ásatások is ezt igazolták. De az i. e. negyedik évezredben vagy még korábban már azért sem szállhattak meg a békásmegyeri dombhátat földműves-állattartó csoportok, minthogy ez a terület a hidrogeológiai kutatások eredményei szerint csak a harmadik évezredtől kezdve emelkedett ki tartósan, szigetszerűen az ősduna árteréből. Megelőzően csupán a budai hegyvidék teraszai és erdős hegyhátai, valamint a zuglói dombvidéktől északra, északkeletre fekvő peremterületek szolgálhattak a földműves kultúrájú emberek számára telephelyül. Nem tartható ezért véletlennek, hogy a békásmegyeri telepről még a kottafejes díszű kerámiát használó csoportok lakószintje is hiányzik.

14 Az utóbbiak leletanyagát nem a Duna menti dombsorokon, hanem hátrább, a budai hegyvidék nyugat felé nyíló völgyei egyikének, az Ördög-ároknak Dunára néző bejáratánál találjuk meg. A régebbi vonaldíszes kerámia idején a budai hegyvidék, valamint a pesti síkság peremterületei lakottságára igen szerény, és részben még hitelesítést kívánó anyaggal rendelkezünk. A budai oldalon még mezolitikus műveltségű vadászó-gyűjtögető gazdálkodást folytató embercsoportok élhettek. A XII. kerületi Városkútnál kis méretű, mértani formájú kőeszközöket, kova, obszidián és jáspis vakarókat, kova és kalcedon nyílhegyeket, csonteszközöket (ártűk, nyílhegyek) találtak atipikus durva, sima falú edénytöredékekkel együtt. Ez a kerámiás mikrolitika már lelőhelye miatt sem sorolható aZseliz-műveltséghez, amelynek emberei Budapest területén nem erdei környezetben, hanem a Duna menti löszös dombhátakon és a folyóra néző teraszokon települtek meg. Ugyanakkor a Dunántúlról és máshonnan mind több példát ismerünk arra, hogy mezolitikus jellegű, tardenois-i vagy gravetti-típusú kőeszközökhöz kerámia társul (Győr vidéki lelőhelyek, Kapushomok, Bisztrica völgy). Időrendi helyzetüket tekintve ezek az együttesek már nem mezolit koriak, hanem újkőkoriak. Ismerik már a kerámiát, agyagedényeket használnak, de még gyűjtögető gazdálkodást folytatnak, talán kezdetleges állattartással vagy növénytermesztéssel. Ezek a leletegyüttesek, akárcsak a remete-hegyi barlang 9. számú neolitikus rétege alsó részéből származó agancskapák, a helyi népesség hagyatékát képviselhetik olyan területeken, ahová áttételesen eljutott, és az ökológiai környezetben hasznosítA régebbi vonaldíszes kerámia kérdése A mezolitikus műveltségű helyi népesség 4. A békásmegyeri újkőkori telep egyik feltárt része