Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)

Nagy Tibor: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ŐSKORTÓL A HONFOGLALÁSIG

északkelet-dunántúli mikrolitika továbbélését a budai hegyvidéken egészen a mezolitikum elejéig.

7 Az újabb vélemények a mikrogravette hosszú ideig tartó továbbélésével számolva a Dunakönyök koramezolitikus szabadégi telepeinek (Sződliget) kőiparát is helyi belső fejlődésből magyarázzák, említésre méltó idegen, tardenois-i behatás nélkül. Az utóbbi legfeljebb a mezolitikum későbbi szakaszában, a geometrikus formájú kiseszközök általánossá válása idején volna mérlegelhető. A Duna vidéke korai és késői mezolitikus szabadégi lelőhelyeit mindenesetre összekapcsolja, Késő mezőhogy folyó menti homokos területeken találhatók (Sződliget, Pamük), ami a Capsien ösztönzésre htlkum a franciaországi Sauveterrien-műveltség keretében kialakult európai tardenois-i vadász-halász telepeknek is egyik jellemzője. Budapest területén ennek a düne-mezolitikumnak anyaga eddig hiányzik. A pesti oldal homokdűnéi nem adtak eddig mezolitkori leleteket. De az úgynevezett barlangi mezolitikum későbbi anyaga sem került még elő a budai hegyekben. A remete-hegyi barlangban a már idézett vörösesbarna óholocén agyagréteg késő mezolitkorinak meghatározható felső része leletmentesnek bizonyult. A Duna-könyöktől északra jelentkező nagyeszközmezolitikum (Hont-Csitár), amely a kutatás szerint kapcsolatban állhatott a Bükk hegység és a Hernád völgyét elfoglalt Eger, kőporostetői műveltség csoportjával, a Dunától délre eddig ugyancsak nem hagyott nyomot. Mégsem gondoljuk azonban, hogy teljesen lakatlan maradt Budapest földje a mezolitikum későbbi időszakában. A kutatás jelenlegi állása mellett azonban csupán igen gyér népességgel számolhatunk.

8 2. A FIATALABB KŐKOR (NEOLITIKUM) módja A mezolitikum idején Európában vadász-halász és az élelemszerzést gyűjtögetéssel kiegészítő A. mezolitikum nemzetségek-törzsek éltek gazdasági alapjait tekintve egységes, de az eltérő földrajzi és okoló- 9

azdalkodasi giai környezethez alkalmazkodva különbözőképpen színezett műveltségben. Ezek a nemzetségitörzsi közösségek a megelőző időszakhoz képest, a mezolitikum folyamán általában magasabb szintre emelték a vadászó-halászó-gyűjtögető gazdálkodás formáit, és tovább gazdagították, javították annak eszközkészletét. A mezolitikum folyamán terjedt el, éspedig a legszélesebb körben az íjjal és kő- vagy csonthegyű nyílvesszővel történő vadászat. A vadászkészlet új típusú darabja — a Tardenois-műveltségben kedvelt trapéz alakú, kereszt élű nyílhegy — nálunk még a neolitikum végén is feltűnik újraéledésszerúen vadászkészségekben (Zehgővárkony). A mezolitikum folyamán mind fontosabb szerephez jutott a folyók, tavak, tengerek mentén az időszaktól függően átmenetileg megtelepült nemzetségek élelemszerzésében a halászat. A már korábban ismert csontszigonyos (harpunás) halászat mellé a mezolitikum folyamán társult a hálós és a horoggal történő halászat. A korszak jellegzetes halászkészségeiről az észak-európai Maglemose- és Kunda-műveltségek eszközkészletei tanúskodnak legszebben. A neolitikumba átvezető Ertebölle-múveltség népessége már letelepült halász-gyűjtögető életmódot folytatott. A típusokban gazdag csonteszközök mellett a kőeszközök sorában megjelennek a csiszolt kőbalták, (3. kép) telepeiről pedig már agyagedényeket ismerünk. Nem vonható kétségbe, hogy sajátos fejlődós útján az európai nemzetségi-törzsi közösségek is előbb-utóbb felismerik az őshonos gabonafajták (köles) termesztését, a sertés, szarvasmarha tenyésztését. Helyi kezdeményezésre találunk is példát a Fekete-tenger vidékén (La Adam-barlang). Egészében véve azonban az ötödik évezredig bezáróan még a haladónak ítélhető mezolitikus műveltségek sem lépték át a vadász-halász-gyűjtögető gazdálkodás kereteit.

9 Az újabb kőkorra jellemző gazdálkodás, az állattartáson és kapás földművelésen alapuló termelési mód, jelenlegi ismereteink szerint Európa délkeleti szomszédságában, az Égei-tengerKaspi-tó és a Nílus völgye közötti területen alakult ki. Az első időkben, legkorábban kb. az i. e. nyolcadik évezredben még átmeneti jellegű kevert gazdálkodási formákkal találkozunk a KözelKeleten. A palesztinai Natufien-múveltség körében már termesztenek gabonafajtákat, de még nem ismerik az állattartást. Élelemszerzésük főforrása a gazellavadászat. Más területeken, mint az iráni fennsík nyugati peremrészein, a Braidwood-féle ,,

hilly flanks" területén, kisállattartó, juhtenyésztő közösségeket találunk, amelyek azonban még nem növénytermesztők, hanem a kisállattartás mellett gyűjtögető életmódot folytattak. Az ilyen és hasonló protoneolitikus gazdálkodási formákat a hetedik évezred folyamán szorította mindinkább háttérbe a Közel-Keleten őshonos gabonafajták (búza, árpa) termesztésén, valamint azzal együtt a háziasított állatok (juh, kecske, szarvasmarha) tenyésztésén alapuló termelési mód (Qal'at, Jarmo, Haçilar, Jericho). A paraszti gazdálkodásra való áttéréssel együtt járt a tartósabb helyhez kötöttség. Állandó jellegű telepek alakulnak ki, agyag falú, tojás alakú vagy négyszögű házakkal. A használati tárgyak sorában megjelennek a csiszolt kőeszközök, valamint kőedények. Az agyagból égetett Új termelési mód kialakulása a KözelKeleten