Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)

Gerevich László: BUDAPEST MŰVÉSZETE AZ ÁRPÁD-KORBAN

Az „indás''' emlékcsoport Magyar­országon fenntartású darabot őiiz a Szépművészeti Mú­zeum is (180. kép). 35 A faragás részleges egye­zést mutat az előző emlékekkel, mesterük is azonos lehet. Származása ismeretlen, amint az azonos stílusú kapukeretkő eredetét sem tartották nyilván, amely Kunszt érsek kalo­csai gyűjteményéből került múzeumba (181. kép). A méretazonosság és stílus, de különösen egy olyan híradás alapján tarthatjuk ezt is bu­dai származásúnak, miszerint a műgyűjtő érsek Óbudáról is hozatott kőemlékeket. Az indás fríz itt kétalakos jelenetet keretez, amelyben Krisztust és Tamást vélték tévesen felismer­ni. 36 Különben felmerült az amegoldás is, hogy szarkofág oldallapja, amit azonban a fekvő felső lap és a merőlegesen álló oldallap felső éleinek különbsége nem támogat. 37 Az összes többi álló és fekvő helyzetű kőfrízt, az emlí­tett dombormű-lábat és a vadász jelenetet (Szépművészeti Miizeum) tekintetbe véve, fel lehet esetleg tennünk, hogy ezeknek a farag­vánv-töredékeknek egyike-másika mellvédet vagy kapukeretet alkotott. Szinte egyetlen állandóan uralkodó formája ez az itáliai temp­lomkapuk díszítésének a preromántól a renais­sance-ig. A Csatárka-dűlőből származó ál­latviadal talán az egykori Kartal-nemzetség udvarházát díszítette, amely valahol a kör­nyéken, Uzaháza hegyén állhatott (182. kép). A budai művészet első száz évét képviselő néhány szórványtöredékből szerencsés vélet­len folytán igen sokat tudunk megállapítani. Láttuk, hogy már kezdetben mind bizánci, mind italobizánci és francia származású ar­chitektonikus díszítésmódot alkalmazott. Az egyik indás óbudai töredék, amelyen akan­tuszok is látszanak, egy lábat és azt beborító leplet ábrázol. E figurális részlet megvalósí­tásának minden jegye, de különösen a lepel redőinek alakítása kétségtelenné teszi, hogy egész közeli műhelykapcsolatok fűzik össze a kalocsai gyűjteményből származó relief mes­terével. Az indás is az akantuszos díszítő stílushoz tartozik, és bemutatja az ehhez tarto­zó fejlett reliefplasztikát, alakos szobrászatot. Az óbudai lábtöredék a plasztikai stílus elem­zésére nem elegendő, ezzel szemben az egykori kalocsai gyűjtemény egészen közelálló reliefje alkalmas erre. Az arc sematikus, leegyszerűsített vonású, a redőket vékony párhuzamos hurkák­kal fejezi ki. Az „iskola" — jellegzetes díszítésmódja és megmintázási gyakorlata megkívánja ezt a meghatározást európai helyét pontos keltezése adhatná meg. Ez idő szerint még megoldatlan. Ugyanez az indastílus jelenik meg leegy szerűsített formában a somogyvári töredékek egyikén, amit azonban átvételnek tarthatunk, míg egy másik kőlap jellegzetes másolat. A somogyvári szobrászat tehát valamivel későbbi, az apátságot 1091-ben alapítottál. László. Oklevél alapján az építkezést az 1095-ben jelzett templomadományr-zással kötötték össze. 38 En­nek az építkezésnek el kellett húzódnia, mert kétségtelen az, hogya somogyvári Krisztust és angyalt, valamint a pécsi angyalt azonos kéz faragta. 39 Sőt valószínű az is, hogy a pécsi Sámson-relief is ugyanattól a mestertől származik. Mindez pedig a XII. század első évtizede­inél, a harmincas éveknél előbb lehetséges. A mester jellegzetessége, hogy a testek puha, kerek, artikulátlan formáit egyszerű, egy pontból, vonalból kiinduló vagy párhuzamos redők fedik. A combok a ruha alatt nem futnakössze, párhuzamosan lógnak, mintha mintái beakasz­tott lábú bábuk lennének. Mégis a pécsi Jézus születése mestere mellett vagy mögött e kor legjelentékenyebb szobrászának kell tartanunk. A somogyvári Sámsonrelief oroszlánfeje első látásra meggyőz arról, hogy nagyon közel áll az indás reliefek, de különösen a Király 179. Leveles indafonatban nyulat tépő sasok (Király fürdő)

Next

/
Thumbnails
Contents