Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)

Gerevich László: BUDAPEST MŰVÉSZETE AZ ÁRPÁD-KORBAN

II. BUDA ES PEST MŰVÉSZETE A TATÁRJÁRÁS ELŐTT A Buda és Pest kialakulásánál ható erők jellemzőek lesznek egész középkori történelme folyamán. Művészetét, építészetét tekintve két tényezőt kell kiemelnünk. A királyi alapítványból épült templomokat az ország vezető műhelyei készítették, és távoli nemzetközi hatások érvényesültek rajtuk. A települések várossá fejlődésének időszakát mind adataink, mind emlékeink alapján a XII — XIII. századra tehetjük. Az 1148-i oklevél még csak kisebb településeket enged, de II. Endre okleveléből Óbudán morfológiai szempontból is valóságos város körvonalai bontakoznak ki.

333 Még leíró források esetében is ritkán adódik két ilyen írott emlék, amely egy terület városi fejlődését ennyire plasztikusan fejezné ki, ilyen gazdagon és sokoldalúan érzékeltetné. Az első oklevélben a későbbi Budapest széles területén a portusokon kívül, ahol kisebb települések már sejthetők, nem merül fel semmiféle emberi települést eláruló helynév. A gyér lakosság főfoglalkozása a halászat, de már megindult az a véráram, a hajókereskedelem, melynek Budára és Pestre mint szívre lesz szüksége. Sőt e következtetésben tovább kell mennünk: Buda és Pest létrejöttét az ismét megelevenedő kereskedelmi vízi útnak köszönheti. Virágzása vagy katasztrófája nem független ennek az útnak gazdasági jelentőségétől később sem. Az oklevél a XII. század derekán már mint legfontosabb jövedelemforrással, a kikötővám létezésével számol, csakúgy, mint a vásárvámmal. A rendelkezést is nyilván a vásár és a hajózás forgalmának nagymértékű növekedése tette szükségessé. A XII. században tapasztalt művészeti fejlődés gazdasági előfeltételei biztosítva voltak. Ugyanakkor megállapítható, hogy az összefüggés közvetlen és egyenes arányú. A XII. század elejére elkészült Szent Gellért-egyházzal már a jobb parti kikötő (portus) is kapott templomot. Az 1148-i adománylevél tehát a Buda területén megindult fejlődésről számol be. Ugyanakkor a Gézavásárán, a pesti és a kerepesi kikötőn és természetesen a káptalanon kívül más komolyabb településről, még csak a legszerényebbről sem emlékezik meg. A megyeri révtől a Nagyszigetig a révvámon kívül a dunai halászat ér csak valamit. Nagy üres területet érzékelünk. Mintegy évszázadon belül már ,,Buda villa" területéről és más községekről esik említés. Jelentős a bortermelés is, amely természetesen munkaerőt kíván. Egyéb oklevelekből is világosan kitűnik, hogy az óbudai, pesti és a kelenföldi település a XIII. század első felében városi jelentőséget ér el. A művészet és iparművészet szempontjából a társadalmi és gazdasági szervezetnek ez a fejlődése alapvető, meghatározó tényező. A rohamos fejlődést bizonyítják az ebből az időből ránkmaradt, jórészt szórványos és csak találomra helyhez köthető kőemlékek. A XI. századhoz képest megszaporodó mennyiségükön kívül nemcsak művészi értékük, hanem egyéni stílusuk is kiváló helyet biztosít számukra. Gondolunk itt elsősorban a Király fürdőbe másodlagosan beépített, függőleges képszalag indafonatos díszítésű kövére. A fonatok között madarak és nyulak bujkálnak (179. kép). A kemény mészkőbe faragott relief kiváló technikai tudást és a fúró gyakorlott használatát árulja el, amit csak egy hosszú, művészi fejlődés előzhetett meg. Bár előkerülésének helyéből is Óbudára következtethetnénk, néhány ugyanettől a kőfaragó műhelytől készített kisebb töredék, melyeket óbudai ásatások és csőfektetés alkalmával leltünk, ezt a véleményt valószínűsítik.

34 Ezek a töredékek azonban mást is bizonyítanak. A hármas fonatú, kusza indák az akantuszdíszítéssel együtt fordulnak elő, mégpedig a Sáros fürdőből és Óbudáról már ismert formaalakításban. Az utoljára említett óbudai töredék nemcsak a Király fürdői kővel egyazon műhely, hanem azonos kéz munkája is, sőt valószínűleg ugyanabból az épületdíszítésből származik. Az állatok színes üvegpaszta szeme különféle színben ragyogott ki a majdnem márvány fehérségű kőből. Az üvegpasztát ólomfoglalat segítségével illesztették a szemüregbe, amire az athéni Bizánci Múzeum, de a francia és az itáliai román kőemlékek is több példát nyújtanak. Ugyancsak Bizáncban találjuk meg az indastílus egyik kiindulását is, melynek szép példái ismeretesek Itáliában. Példaképpen a civatei San Pietro mellvédjét és a milánói San Ambrogio szószékét említhetjük. Mindkettőt még a XI. századra keltezhetjük, akárcsak megfelelőit Pomposában és az Isola di San Giulio bazilikája szószékén. Ez a pompás díszítés ekkor Magyarországon csak királyi építkezés keretében képzelhető el. Az óbudai töredékkel azonos méretű, de rosszabb Fejlődés a XII. században Az „indás állatstílus Budán