Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)

Gerevich László: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ÁRPÁD-KORBAN

Margitlegendák Imre, László és Erzsébet életének példáin is tanítottak, áttekintették az egész európai tudományosságot és azt az irodalmat, amely az akkori „modern" vallási elmélyülést, a devóciót segítette elő. Az apácák olvasmányait természetesen nem a tudományos könyvek, hanem a jámbor lelkek elmélyülését szolgáló művek közül válogatták ki. Margit kedvenc olvasmányai a Példák könyve, egy Szűz Mária csodatételeiről szóló könyv és az említett Passió: „Urunk kénja" mellett a szentek legendái voltak. Emeljük ki ezek közül Becket Tamás canterburyi érsek élettörténetét. Ebben olvasták, hogy Becket, bár Anglia prímása volt, durva szőrcsuhát viselt. Margitot örömmel töltötte ez el, hiszen ő tizenkét éves korától haláláig ezt hordott: „Esmég meg vigasztaltaték ez szent szűz, mikoron szent Tamás mártírról, kantuáriai érsekről igen sok csudákat hallott volna; miképen ez szent Tamás nyakátul fogva bokáig keménséges ciliciomot viselt volna, — és miképen asszonyonk Mária varrottá volna meg neki ciliciomát — miképpen meg vagyon írván szent Tamásnak életibe. Azért szent Margit asszony ezeket hallván igen meg erőséhtetik vala és vígan szenvedi vala az ciliciomnak gyötrelmét."

243 Margit aszketikus élete és halála utáni kultusza egy sor irodalmi alkotásnak lett ihletője. Mint említettük, már halála után, 1272-ben V. István kérte a római kúriát, hogy avassa szentté Margitot; IX. Gergely pápa a csodatételek megvizsgálására kiküldte Fülöp esztergomi érseket, a veszprémi püspököt és a zirci apátot jelentéstételre. Fülöp közbejött halála miatt Ladomér váradi püspök fejezte be a vizsgálatot.

244 Jegyzőkönyve nem maradt ránk, de feltehető, hogy ennek felhasználásával készült a legkorábbi latin legenda. A bolognai domonkos kolostor egyik XIV. századi kódexében találta meg 1936-ban Bőle Kornél azt a legendát, melynek szövege elárulja, hogy szerzője margitszigeti domonkos szerzetes volt, ismerte Margitot, és ismert több embert, aki Margit segítségének tulajdonította gyógyulását. A legenda szerzőségét Lovas Elemér Marcellus domonkos provinciálisnak tulajdonította, feltevése azonban nem fogadható el. A szerző magáról első személyben beszél, a provinciálisról pedig harmadik személyben.

245 Emellett ismerjük a provinciális tárgyilagos, mértéktartó tanúvallomását, a legenda ezzel ellentétben a csodák nagyobbítása érdekében kiszínezi az eseményeket, sőt valótlanságokat állít, Elég emlékeztetni arra, hogy domonkos elfogultságból IV. László király betegségének színhelyét a Várból áttette a szigetre, azért, hogy a ferenceseket kiiktassa a történetből. Ugyanerre mutat az az elő169. Flagellánsok ábrázolása a Képes Krónika 63 b lapján adás, hogy a váraljai bolond nő Margit sírjánál István király, a bárók és az egész udvar előtt beszélt sókféle nyelven, holott a tanúvallatás szerint a családtagokon kívül csak ismeretlen emberek voltak jelen.

24fi Ezek és hasonló torzítások arra engednek következtetni, hogy a legenda nem is közvetlenül 1274 után készült, amikor a történtekről mindenki tudott Pest-Budán. A mű, amely inkább a szentéletrajzok (vita-k) közé sorolható, nem képvisel különös irodalmi értéket, és mivel nem volt alkalmas a misztikus devóció felébresztésére, nem is terjedt sok kéziratban, mindamellett forrásává vált „korszerűbb" műveknek. Számunkra azért van különös jelentősége, mert ezt a legendát, illetőleg ennek egy kissé kibővített, éspedig a második jegyzőkönyvből kiegészített változatát fordították le magyar nyelvre, s ez maradt fenn Ráskai Lea dömés apáca másolatában (1510).

247 A magyar fordítás helyesírása Zsigmond-kori sajátságokat mutat,

248 tehát a XIV. század vége felé már készen kellett lennie. A fordító nem volt stílusművész; oly mértékben ragaszkodott a latin szöveghez, hogy gyakran a latin szórendet is követte. Szinte ennek fordítottja a ránk maradt szentté avatási jegyzőkönyv, amely olyan hű latin tolmácsolásban adta vissza a Kun László-kori magyar beszédet, hogy a latin