Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)
Gerevich László: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ÁRPÁD-KORBAN
napján tartott országos vásár létesítését Óbudán. Az 1212. évi privilégium szerint a prépostot illette volna a vámszedés joga, ami, ha annyit hozott volna a konyhára, mint az apácák Kisasszony napi vására Budán, évi ötven márka ezüstöt jelentett volna. Amióta éppenséggel Ujbudán Szent Péter mártír-plébánia létesült, fennállt a veszély, hogy ezek aknázzák ki azt a lehetőséget, ami az óbudai Szent Péter-egyházat joggal illette volna meg. Hogy egy ilyen fordulattól tartani lehetett, mutatja, hogy a középkor végére a váraljai Szent Péter mártír-egyház mellé sikerült is kieszközölni a Péter-Pál napi vásárt, 237 Aligha tévedünk, ha feltesszük, hogy a vásárok biztosítása vitte rá az óbudai prépostot, hogy egyháza patrocíniumát a krónikában Szent Péter apostolról Szent Péter és Pál apostolokra bővítse. A XI. században ugyan e kettő között még nem tettek különbséget, de a XII. századtól az ilyen patrocínium vagy Szent Péter, vagy Péter-Pál alakban merevedett meg. 238 Egy ilyen patrocínium-módosítás nem áll egyedül. A tatai Szent Péter-monostor apátja egyházának patrocíniumát, amelyet a XI. századtól 1357-ig kizárólag Szent Péternek címeztek, a XIV. század második felében Szent Péter és Pál apostolokra bővítette. Az új patrocínium azután jelenik meg (1388), hogy I. Lajos király Tata város vámjának felét az apátság sérelmével a vérteskeresztúri monostornak adományozta. 239 Jó okunk van azt hinni, hogy itt is nem csekély mértékben a búcsú napján tartott vásár vámjáról volt szó. A tatai apát a Szent Péter és Pál patrocínium érdekében a XIV. század vége felé hamisított is egy oklevelet, amely szerint IV. Béla 1263-ban igazolta, és IV. László 1273-ban megerősítette, hogy Géza fejedelem és Szent István Tata várost minden tartozékával, egyebek mellett vámjával, az általa alapított ,,Szent Péter és Pál" apátságnak adta. Az apát a hamisításhoz a krónika azon fejezetét használta fel, amelyben a tatai monostor szentistváni alapításáról van szó. Hogy az oklevél 1400-ban már megvolt, bizonyítja, hogy ez évben a hamisítványt sikerült a pápával átíratni. 240 Ettől kezdve az apátság többnyire a kettős patrocíniummal élt. Budán ugyanez talán azért nem valósult meg, mert a krónikafejezet mondanivalóját nem sikerült a pápai bullával szentesíteni. A tatárjárás után a prépostság romokban és kirabolva hevert. Szükségessé vált az egyházi felszerelés pótlása amely a fehérvári bazilikához viszonyítva valóban siralmas állapotban lehetett —, s még inkább égetővé vált a templom újjáépítése. A prépostság temploma még 1321-ben is romos állapotban volt, sőt: soha helyre nem állították. Az újjáépítés a kegyúr, a király feladata lett volna, de a tatárjárás utáni évtizedekben fontosabb építeni való is volt Budán, mint ez, de meg a prépostság rév- és vám jövedelme elég volt ahhoz, hogy az újjáépítést maga is megkezdje. Ákos mester azonban a királytól várta az újjáépítést, s így a romokat gondterhelten szemlélő és azonnal intézkedő Szent István példája egyenesen IV. Béla kőszívének megindítására készült, Hogy milyen körben kerülhetett felolvasásra ez a passzus, azt a soron következő segítésre és adakozásra indító mondatok árulják el: „Gizella királyné ezt (tudniillik a király helyreállító munkáját) tapasztalván, amint valamely magyarországi egyházhoz érkezett, minden felszerelést, ami az Ür házában volt, maga elé rakatott, és a szöveteket és bársonyokat minden évben megjavította. Fiuk, Szent Imre pedig saját bíbor köpenyeit helyezte az oltár elé oltártakaró céljaira, amint ez látható királyi templomokban ma is. Szentséges atyja meg ágyékában színezüst dénárokkal tömött aranyerszényt hordott, és amint szegénveket látott, rögtön hozzájuk ment, és saját kezével gondoskodott róluk." 241 A szent család példamutató jócselekedeteinek ismertetésére nyilván a királyi családban került A szigeti sor. Erre Ákos mesternek bőven nyílt alkalma, hiszen mint királynéi kancellár 1248-tól 1262-ig a P acak , állandóan a Margitszigeten és Budán tartózkodó Mária királyné mellett volt, és mint királyi káplán tovább is fenntartotta a kapcsolatot az óbudai királyi és a szigeti királynéi kúria lakóival. Tudva azt, hogy egy ideig ő volt a szigeti apácakolostor gondnoka és védnöke, feltehetően szerepe volt abban is, hogy a királylány érdeklődése felébredt a „szent királyok" története iránt. A legrégibb Margit-életrajz és a magyar fordítás arról tudósít, hogy Margit gondolatban sokat foglalkozott elődeinek történetével, kivált pedig a szent királyok életével: „Eszében forgatja vala gyakorta és néha egyebekkel es beszélli vala az ő nemzetének eleinek életeket és éltöknek szentségét, az az szent István királynak életit, ki vala magyeroknak első királya és apostola, kinek hitit és keresztény hitnek prédikációját, kivel az ő nemzetét az pogán magyerokat meg fordéhtá az bálványoknak imádásátul, miképpen anya szent egyház hirdeti, jelenti . . ." A magyar királyok élete bizonyára magyar tolmácsolásban hangzott el a kolostor falai között, mert Margit nem tudott latinul, és a Garinus-féle legendában azt olvassuk, hogy Margitnak a passiót magyar nyelven olvasták fel. 242 A kolostorban forgatott könyvekről többé-kevésbé értesülünk a Margit életével foglalkozó müvekből. A kor skolasztikus műveltségében élenjáró domonkosok, amellett hogy a magyar történetet tanulmányozták, és a néphez szóló magyar prédikációkban a magyar szentek, István,
