Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)

Gerevich László: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ÁRPÁD-KORBAN

bért tartozott fizetni az ispotályos kereszteseknek.

1915 Hasonló, az egységes jobbágyság felé vivő folyamat játszódott le a környék földműves falvaiban. Jenő lakóiról 1274-ben bolognai jogi szakkifejezéssel jegyzik fel, hogy földhöz kötött szabadosokból vagy röghöz kötöttektől származókból állottak (libertinis ascriptitiis, seu originariis glebe adherentibus ). Ugyanezeket kondicionárius néven említik 1276-ban, s nyilván ugyanúgy adóztak, mint a felhévíziek. Miután az egész Jenő az apácák birtokába került, megtudjuk, hogy a XIV. század elején pénzben fizetett földesúri terheik mellett egy fertó királyi adóval is tartoztak ugyanúgy, mint az apácák cinkotai és másutt lakó jobbágyai. A XIII. század végére az egységes jobbágyságba olvadt a falusi rabszolgák (servus és ancilla) rétege is, amelyről még az 1276-i kihallgatási jegyzőkönyvben is olvasunk.

194 Ha a tanúvallatási jegyzőkönyvet mi fogjuk vallatóra társadalomtörténeti szempontból, mindenekelőtt az tűnik fel, hogy Buda német polgársága alig szerepel benne. Ennek sajátos okai vannak. A budai polgárság a vásár vámok, kivált pedig a mindenkit sújtó borvám miatt állandó rossz viszonyban volt a nyúlszigeti apácákkal. A sértett lelkiállapot pedig nem kedvezett Margit kultuszának, kiváltképpen nem csodák észlelésének. Ha van kivétel, az erősíti a szabályt. A budavári németek közül csak két családban észleltek csodát: Károly rektoréban, akiről tudjuk, hogy az apácakolostor első gondnoka volt, és a Regensburgból frissen beköltözött Eberhard családjában.

195 A környező falvak elesett lakossága viszont, bár alig tudott valamit Margitról, érzékenyebben reagált a csodatévő szűz hírére, és végső kétségbeesésében hozzá fordult segítségért, A csodát észlelők szívesen járultak vallomástételre. A száztíz vallomástevő közül negyvenhárom a kolostor lakója volt, a többi különféle „szabad" állapotú ember. Egy-két főnemes és pap kivételével mindenkitől megkérdezték társadalmi helyzetét: ,,Szabad-e vagy szolga?" A megkérdezettek háromnegyede szabadnak vallotta magát, egynegyede a szabadhoz hozzátette, hogy „nemes" vagy „nemes származású". A „szabad" elég tág értelmezésű fogalom volt, ennek vallotta magát néhány nemesen kívül számos városlakó és „szabados" falusi kondicionárius; egyikőjük éppenséggel hozzátette, hogy „szabad, de a királynéi szakácsok nemzetségéből".

196 Rabszolga, vásárolt szolga vallomását nem hallgatták meg, ezeknek a szava nem ért semmit. Érdekes a szegény sorban élő köznemes Tarnóci Miklós és felesége vallomása. Arra a kérdésre, hogy „Szabad-e vagy szolga?" a rátarti asszony ezt válaszolta: „Szabad és nemes !", szerény férje viszont: „Nem vagyok szolga!" A következő kérdésre, „Gazdag-e vagy szegény?", az asszony ezt felelte: „Elég gazdag !", a férj pedig: „Nem vagyok gazdag." Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Miklós némedi birtokán jól megszedte magát, és huszonegy év múlva a budai káptalan comes-nek címezte.

197 J obbúqyok Margit perének tanúi 163. Buda varos 1292. évi oklevele a tanácsnévsorral és a város pecsétjével