Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)
Gerevich László: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ÁRPÁD-KORBAN
Ingatlanteszi, hogy a régi stájer szókincsben a Brenner szó jelentése: 'az új pénz ezüsttartalmának vizsgálója vagy kipróbálója' (Versucher oder Erprober des Silbergehaltes neuer Münzen). 383 Kunc Prennerről pedig tudjuk, hogy 1295-ben a legnagyobb szabású budai pénzüzletbe fogott, s hogy nem bukott bele, sejthetjük abból, hogy fia, Petermann még többre vitte: budavári bíró lett. A flandriai posztót behozó budai nagykereskedők, akik főként bőrt vittek ki nyugatra, Budavár polgárságának leggazdagabb rétegéhez tartoztak. Jelzi ezt várbeli lakhelyük is, a Posztómető utca (a mai Űri utca déli része), amely abban az időben a Városházára és a Szent György térre (a mai Dísz térre) nézett. Bizonyára itt állott.Péter vászonkereskedő háza is, amelyet 1292ben áruba bocsátott. A társadalmi rétegződés legjobban az ingatlanokban nyilatkozott meg. A budai polgárok már szabadságlevelük 1276-i kibővítésekor bevétették a királlyal a javaik és ingatlanbirtokaik öröklésére vonatkozó kiegészítéseket, nevezetesen, hogy a szökevények és bűnösök birtokait sem kobozzák el, hanem a család örökli, és csak az örökös nélkül elhunytak esetében fordítják a budai vár erősítésére. 184 Házhely, szőlő, mezőgazdasági ingatlan és piachely minden budai polgárnak egyaránt jutott az első kiosztás jogán. A szőlőbirtokosok közt megtaláljuk a nem is a legjobban kereső iparosokat, Gerung péket, Perthold nyergest és számos, foglalkozásáról nem ismert várbeli civist, mint Met h f red és Kreusunger polgárt. 185 A kiosztáskor kapott szőlőtelkeik a Vár délnyugati oldalán és a szemközt levő lejtőkön terültek el; a későbbi szőlőtelepítéseknél a szomszédos falvak lejtőit, a Vártól távolabb pedig Szentjakabot részesítették előnyben. A leggazdagabb patríciusok — akiknek kijárt a comes, vagyis ispán címzés — országos szokás szerint földbirtokot szereztek a környéken, és majorgazdálkodást kezdtek folytatni. Legismertebb a bírósorba emelkedett Kunc ispán, aki hűvösvölgyi örökbérletén sokoldalú mező- és erdőgazdasági nagyüzemet rendezett be. Kőbányát is nyitott, kihasználva a budai építkezés fellendülését. Merklin budai polgár, akiből kamaraispán lett, alighanem a királynak nyújtott kölcsön fejében érte el, hogy egy időre megkapta Óbuda egész bányai határrészét. Még jelentősebb a pesti polgárok egykori vezéralakjától, Wernertől leszármazó Werner budai rektor birtokszerzése, aki a Pilis megyei Tinnyét szerezte meg, és a Pest alatt levő Gyálon vásárolt földbirtokot Szenterzsébetfalvi Pókától. Werner nevét Gyálon utóbb Vernelteleke helynév is őrizte — nyilván egy művelés alá vett ,,telek" helyén. Werner fia László — maga is budai rektor — a Kis-Gellérthegy és Nap-hegy közötti területen is birtokolt szántóföldet, talán még az első kiosztás jogán. 186 Wernerék birtokszerzéseivel kapcsolatban ismerjük meg az első esetet, hogy nemes birtokos utóbb válik budai polgárrá. Miután Szenterzsébetfalvi Póka gyáli birtokát eladta Wernernek, budavári polgár lett, legalábbis jogutódai és rokonai a XIV. század elején budai polgárként szerepelnek. 187 Országos tisztséget viselő főurak, mint Majos nádor, már ekkor is szereztek házat, illetőleg palotát Budán, főként a város déli negyedében, ezek azonban nem igényelték a budai polgárjogot, és nem tartoztak a város joghatósága alá. Kezdetben a város élén, mint az 1244. évi szabadságlevélből kiderült, a villicus vagy maior ville állt. A villicus magyar neve a Schlagli-szójegyzék szerint folnagy, mai ejtés szerint fónagy elol 3 arosa ü volt. Hogy volt-e kezdetben szerepe a város vezetésében az Ausztriából beköltözött Werner lovagnak, méltán feltehető, de adatok híján nem tudjuk bizonyítani. Az sem bizonyítható, hogy Werner fia Péter azonos lenne Péterrel, Pestvár, azaz Budavár 1264. szeptember 11-én szereplő utolsó villicus-ával. Az viszont bizonyos, hogy a polgárok által választott villicus helyébe 1264 őszétől új tisztség, a rector lépett. Az Olaszországból átültetett rektori intézmény kezdetben megőrizte jellemző vonását: kívülről a város élére kinevezett várkapitány és főbíró volt. A XIII. század végén azonban, úgy mint Olaszországban és Provence-ban, itt is választott tisztséggé vált, mindamellett nagyobb hatalommal rendelkezett, mint bármely városbíró. Hatalmat az kölcsönzött neki, hogy egyben a királynéi, utóbb királyi udvarhely sáfárja volt. Sajátos magyarországi fejleménynek látszik, hogy a XIV. század elején „rektor" a királyi ház sáfárjának megnevezésére szűkült le (1315: rector vei conservator domus nostre [regis]), sőt 1329-ben a budai városbíró (iudex castri Novi Montis Pestiensis) tisztsége elvált a budavári rektor és kapitány tisztségétől. 188 A budavári rektorátust IV. Béla akkor létesítette, amikor Buda végvár lett a kettészakadt országban. IV. Béla és vele szemben álló fia, V. István ifjabb király között ugyanis a Duna volt a határ. IV. Béla sereget küldött fia ellen 1264 nyarán, és Erdélybe szorította vissza, maga pedig októberben Ausztria határos Duna menti részére ment, hogy megülje kisebbik fia, Béla lakodalmát II. Ottokár és számos fejedelem jelenlétében. Valószínűleg ekkor, a távollétében való Városi
