Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)

Gerevich László: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ÁRPÁD-KORBAN

biztosítás végett nevezte ki a király Preussel Henrik osztrák lovagot aki szeptember 11-én még a barsi ispánságot viselte — Budavár rektorává. Preussel Henrik és testvére, Wernhard bécsi Ritterbürger patríciusok voltak; birtokosok, akik Frigyes herceg seregében hadba is vonultak. Harcoltak II. Ottokár ellen, sőt 1251-ben IV. Béla ellen is. Henrik a Babenbergek kihaltával IV. Béla udvarába jött, és itt Mária királyné leghívebb bizalmasa lett. A kortárs Jans Enikel bécsi pletykákat őrző krónikája szerint a királyné Henriket kérte meg, hogy álljon bosszút azokért a gyalázatos rágalmakért, amelyeket a „pogányok" terjesztettek róla, tudniillik, hogy V. István nem IV. Bélától, hanem egy „pogány" kuntól származik. Bár e szóbeszédnek nem adhatunk hitelt, annyi bizonyos, hogy V. István és Preussel Henrik között olyan feszült volt a viszony, hogy amikor IV. Béla 1262-ben békét kötött fiával, István a megállapodásból kivétette Preussel személyét, mint akivel nem békül. Amikor 1265 májusában V. István győztesen vonult Buda felé, Preussel Henrik Mária királyné kérésére öltött lovagi fegyverzetet, hogy István ellen vonuljon. Sisakjára a királynétól kapott arany és fekete tollbokrétát tűzte. Páncéljára öltött köpenye szintén arany-fekete színekben virított. Hatalmas lándzsáján kis zászló lobogott. Paripája a bécsi krónika dicsérő szavai szerint akkora volt, mint egy „boroshordó"; erősebb lovat a Rajna vidékén sem lehetett találni. Két csatlós emelte nyeregbe az „erényes" lovagot, Buda-Pest első rektorát, hogy utolsó útjára induljon. Csapata, ezer legény és lovag Isaszegnél megfutamodott; maga Henrik megsebesült, és Kökényes-Rénold-nembeli Mikod és Imre elfogta. A király elé vezették. Henrik kegyelemért esedezett, de az őt elfogó „gróf", azaz Mikod így kiáltott: „Uram ! Ez az a Preussel, aki neked annyi bajt okozott, s aki miatt anyád elűzött !" Erre István kardot rántott, és leszúrta. így végezte rövid rektorátusát az első budavári főbíró. István ifjabb király bevonult Budavárába, és anyját Pozsonyba kergette, majd meglátogatta húgát a Margitszigeten, aki békét szerzett apa és fiú között, Budavár újból IV. Béla kezébe került.

189 Ezt követően IV. Béla a budavári rektorátust a budai kamaraispánsággal kapcsolta össze, ugyanúgy mint a zágrábi podesta tisztét a kamaragrófsággal. Walter kamaraispán a rektori tisztségre annál is alkalmasabb volt, mert Komárom várának erődítését dicséretreméltóan végezte. Mivel Esztergomban szerzett magának palotát, gyaníthatjuk, hogy odavaló volt. Az idegen rektorokat a budai polgárok nem szívlelhették. Ellentétben állt ez kiváltságlevelükkel is, s így 1276. július 17-én elérték, hogy Kun László új szabadságlevelében ígéretet tett a budai polgároknak, hogy többé nem kényszerít rájuk bírót, és engedélyezte az évenkénti szabad bíróválasztást az 1244-i privilégium szerint. A város élén 1276. augusztus 9-én valóban helyi bírót találunk, az óbudai származású Károlyt. A Margit-legenda iudex pro domino rege címmel illeti, amit a magyar legenda „király képében való bíró"-nak ír. Ez az intézkedés azonban csak átmeneti volt. A következő években Kun László ismét idegen rektort nevezett ki a város élére, éspedig ismét kamaraispánt, Brendlin fia Henrik (Henc) radnai patríciust és ezüstbánya-tulajdonost (1279). Ezt viszont egy olyan rektor váltotta fel, akinek több kapcsolata volt a királyné udvarával, mint a pénzverő kamarával. Kökényes-Rénold-nembeli Mikod bán, Preussel Henrik legyőzője foglalta el a budavári „sáfárságot", öccse, Imre pedig Erzsébet királyné pohárnokmestere lett (1281 előtt). A budaiaknak csak 1281-ben sikerült újból elérniük, hogy pest-budai rektor került a város élére: Werner, a hasonló nevű pesti polgárvezető unokája (1281 1298). ö alatta viselhetett bíróságot az a Kunc ispán, aki 1292-ben még esküdtként szerepel.

190 A tizenkét esküdtből álló városi tanácsot a polgárság választotta a legtekintélyesebb patríciusok közül. Az 1268-tól reánk maradt budai oklevelek közül sajnos csak egy sorolja fel a tizenkét esküdt nevét (1292)

191 (163. kép). Annyi a listából mindenestre kiderül, hogy a városi tanács németekből állott, de hogy társadalmi vonatkozásban hogyan oszlott meg a vagyonos családok sarjai és az új gazdagok között, arra forrásaink nem adnak választ. Polgárok és Amíg Budavár polgársága a vagyoni különbségek ellenére jog szerint egységesnek mondható, telepesek a polgárság és az elővárosok telepes lakossága között mélyreható gazdasági és társadalmi ellentét állott fenn. Ez legjobban Károly főbíró unokahúgának, Ágnesnek a vallomásából derül ki. Mikor a pápai kihallgatok megkérdezték tőle: „Férje gazdag avagy szegény?" — így válaszolt: „Gazdag ember, mint polgár." (Dives homo, sicut burgensis.) Vallomásával mintegy egyenlőségjelet is tett a „polgár" és a „gazdag" közé. Polgárnak (civis) számított a Budavárhoz tartozó Kelenföld és Pest, valamint a tőle független Óbuda iparos és kereskedő lakossága is.

192 Nem polgárnak, hanem telepesnek (hospes) mondták két további külváros, Felhévíz és Szenterzsébet lakosságát. Felhévízen éppenséggel figyelemmel kísérhetjük, hogy mint válik a különböző szolgálatokkal terhelt lakosság egységes adózóvá. Az 1276-ban szabadosnak (libertinus), 1276- 77-ben kondicionáriusnak mondott volt királyi szolgálattevőkről egy 1277-i oklevélből megtudjuk, hogy immár nem természetben, hanem pénzben adóztak, éspedig évenként fél fertót, vagyis egy unciát (harminc g ezüstöt) adtak új egyházi földesuruknak, a margitszigeti apácáknak. Emellett minden felhévízi telepes föld-