Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)

Gerevich László: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ÁRPÁD-KORBAN

tett helynevek (pl. Németfalu, Jászfalu) a XIII. század második és a XIV. század első felében jöttek létre. Tótfalu lakói tótok voltak, akiken az Árpád-korban többnyire Dráván túli (tótországi) sziavont értettek. Abból, hogy falujuk utóbb bizonyos kézművesek (kovács, kocsigyártó, kerékgyártó) lakhelyeként volt ismert, valószínű, hogy ezeket a közlekedéssel kapcsolatos mesterségeket a Vár XIII. századkozepi forgalmának gyors növekedése hívta életre. Kelenföld- A Vár felépülésével a Várhegy déli lábánál (a mai Tabánban) elterülő Kelenföld, másnéven Kispest kispest is váraljává változott; így emlegetik 1277-ben. Jog szerint ez is a budavári rektor alá tartozott, és önállóságát annál kevésbé sikerült kivívnia, mert maga a helység több birtokos között oszlott meg. Legjelentősebb a bélakúti apátság része volt, amely magában foglalta a Szent Gellért-plébániatemplomot (a tabáni plébániatemplom körül), de birtokoltak itt szőlőt a pilisi ciszterciek, valamint a keresztesek, akik a Szent Erzsébet-ispotály (Rudas fürdő) urai voltak. A Margitszigeten készült Margit-legenda és magyar átdolgozása említi, hogy ,,Szent Erzsébet asszonnak ispitályában, Szent Gelyért hegye alatt" feküdt betegen a hetvenes évek elején Bánk fia Péter, akiről azt beszélték, hogy Margit sírjára borulva csodás módon meggyógyult.

68 Kelenföld dézsmái felett a tatárjárás óta szüntelenül folyt a harc a veszprémi püspök és a bélakúti apát között. Miután IV. Béla 1243-ban újból írásba foglalta a Szent Gellértről nevezett királyi kápolna és két filiája, az Örsi és sasadi kápolna eladományozását a ciszterciek számára, a dézsmát megszerezni akaró veszprémi püspök a pápához fordult segítségért. IV. Ince 1245-ben vizsgálatot is rendelt el az ügyben. A per ettől kezdve félévszázadon át a legmagasabb fórumok előtt folyt. A püspökség által gyártott 1269-i hamis oklevélbe bevették azt is, hogy IV. Béla visszaadta a Szent Gellért-plébániát a püspöknek, IV. László 1277-i okleveléből azonban kiderül, hogy ez nem történt meg, sőt ez volt egyik oka, hogy a püspök kárpótlásul megkapta a zalánkeméni sóvámot, Ez a megoldás azonban a püspököt nem elégítette ki, és újból perre vitte a dolgot. Az első megegyezés 1291-ben jött létre azzal, hogy az apát lemondott a püspök javára a bordézsma feléről. 1295-ben azonban a püspök a kelenföldi dézsmák szedését is bérbe adta Kunc Prenner és Herman Morhan budai polgároknak, akik olyan ügy buzgalommal végezték a dézsmálást, hogy még a ciszterciek majorjából is kigurítottak huszonöt hordó bort. Erre a bélakúti apát 1296-ban érvénytelennek nyilvánította a megállapodást, és újból megindult a pereskedés, melynek során a püspök a kánonjog és a római jog minden idevonatkozó érvét felsorakoztatta. Â per 1302-ben azzal végződött, hogy a püspök és az apát Kelenföld területét egy határvonallal kettéosztotta dézsmáltatás szempontjából. A Budavár kelenföldi kapujától (a Vár déli végén levő rondellától) kiinduló határvonal lement az Ördög-árok hídjáig, amely a hévízek (a Rác fürdő) mellett állt, innen egy úton (Hadnagy utca) felvezetett a püspök dézsmálóhelyéig, majd a kelenföldi és a budai polgárok szőlei és Werner fia László szántóföldje között leereszkedve, Gellért orvos fia János szőleje sarkánál leért a Fehérvárra vivő nagy útra (a mai Budaörsi út kezdetéhez). Az úttól Budavárig terjedő részen a dézsmát a püspök szedte, míg egyebütt a bélakúti apátot illette meg a dézsmálás joga. Kelenföld polgárai egy.l298-i tanúfelsorolásból kitetszően nagyrészben németek (szászok) voltak, de akadt köztük vallon (Galliens) is. Szőlőbirtokosai között Nagyszombatról ide költözött embert is találunk. Két idevaló falunagyot (villieus-t) sorolnak fel 1298-ban, ami talán első jele a helység később jelentkező kettéosztottságának.

69 3. A PESTI OLDAL Pest A Vár felépülésével az anyaváros Pest vagy Opest szintén Budavár külvárosává változott; Pest falunagya (villicus-a,) a budavári rektor alattvalója lett. A megfogyatkozott lakosságú városba magyarok szép számmal költöztek be. Megmutatkozik ez a polgárok nevében és abban, hogy 1281-ben magyar falunagya volt Farkas bíró személyében. A német patríciusok a Várba költöztek fel, de ingatlanaik tulajdonjogát fenntartották, mint az kiderül Werner fia Péter 1268-i ellentmondásából. A maradék német iparosság mellett német volt a révészek szervezete, akik külön választottak maguknak rektort vagy villicust, sőt saját „prókátoruk" is volt, aki pereiket vitte a révvámot élvező budai káptalannal szemben.

70 A révkikötő közelében, a plébániatemplom mögött volt a vásártér. A vásárok és piacok vámját a margitszigeti apácák élvezték 1255-i privilégiumuk alapján. Mellettük azonban igényt formált a vámok felére az esztergomi Szent Tamás-prépostság, valamint meg nem határozott hányadra a váci püspök és a tihanyi apát is. Míg utóbbi kettő jogát nem tudta érvényesíteni, az esztergomi prépostság igényét az apácák 1291-ben kénytelenek voltak a Komárom megyei Izsa faluval megváltani. A pesti vásáron vámmentességet élveztek az esztergomi kereskedők és a szomszédos Szenterzsébet telepesei is.

71