Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)

Gerevich László: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ÁRPÁD-KORBAN

8. Ha plébániájuk megürül, szabadon választhatnak plébánost, és a plébános tudtuk és akaratuk ellen nem állíthat helyettest, vikáriust. 9. Szabadon választhatnak falunagyot (maior ville), aki minden világi ügyben ítélkezik, csak be kell mutatniok a királynak. 10. Ha valakinek nem szolgáltat igazságot, csak a falunagy (villicvs) és nem az egész falu tartozik a király vagy megbízottja előtt megjelenni. 11. Az alnádor erővel nem szállhat meg közöttük, és nem bíráskodhat felettük. 12. Mindazt, amit a király a tatárjárás után adott nekik, szabadon bírják. 13. Aki a városban birtokos, és ott akar lakni, velük együtt tartozik a szolgáltatásokat teljesíteni. 14. Párbajjal való bizonyításnak nincs helye köztük; a vádlottnak a vétség minősége szerint kell vezekelnie. 15. Idegen ember vádaskodása esetén csak közülük való vagy hasonló szabadságot élvező tanúskodhat. 16. A király által újonnan adott Kövér földet, valamint a régóta birtokoltakat közösen osszák fel, kinek-kinek akkora részt adva, amekkora földet meg tud művelni, hogy a földek műveletlenül ne maradjanak. 17. A le- és felfelé közlekedő hajók (naves) áruikkal és a révhajók (carine) szekereikkel tartoznak náluk megállani, és mint annakelőtte, mindennap vásárt tartani. 18. Kispest, túl a Dunán a fel- és lefelé közlekedő hajók és a csöböradó-mentesség tekintetében ugyanolyan szabadságot élvez. 19. A királyi tárnokmester embere a pénzváltókkal nem állíthat be hozzájuk, csak ha a helység megbízottja kíséri, aki a királyi pénz beváltását ellenőrzi. A király az oklevelet arany bullával erősítette meg, de azzal a megokolással, hogy ez szállításkor veszélynek van kitéve, kettős viaszpecséttel ellátott másodpéldányt is állíttatott ki róla. E szabadságlevelet Salamon 1885-ben hamisnak nyilvánította, megállapításait azonban neves kutatóink — Tagányi, Pauler, Schmall, Gárdonyi és Szentpétery — nem fogadták el, korszerűségére pedig legutóbb Fügedi a magyar városprivilégiumokról írt tanulmányában hozott fel érveket.

3 Hitelességét támogatja, hogy a benne lefektetett telepesszabadságok már a XIII. század második felében mintául szolgáltak magyarországi városoknak; 1263-ban Füzitő, 1265-ben Komárom és 1291-ben Désakna nyerte el a pest-budai szabadságokat.

4 Az oklevélben a szabadságok felsorolásában mindamellett mutatkozik szabálytalanság. Az 1 — 10. és 19. pontban olyan szabadságokról van szó, amelyek - mutatis mutandis Nagyszombat 1238. évi privilégiumában is bennfoglaltatnak.

5 A 11-18. pontok viszont többnyire rokon intézkedéseket tartalmaznak a megelőző 1 — 10. ponthoz viszonyítva: a 4. és a 11. pont a megszállásról intézkedik, az 5. és a 13. pont a helységben megtelepedők jogviszonyairól, a 9 —10. és a 14 — 15. pont ítélkezésről, végül egyaránt kereskedelmi kiváltságot tartalmaz a 2. pontban kifejtett vámmentesség és a 17. pontban kifejtett áru meg állítás. Egyszeri szerkesztés esetén azt várnánk, hogy a rokon intézkedést tartalmazó pontok általában egymás mellett szerepeljenek. A fenti kettőség arra mutat, hogy egy korábbi szabadságlevelet újabb szabadságok sorával toldottak meg. Az 1 —10. és 19. pont, melyhez hasonló intézkedést 1238-ból ismerünk, nyilván a tatárjárás előtti kiváltságlevélből származik, míg a 11—18. pontokat a tatárjárás után toldották az eredeti privilégiumba. Kiderül ez abból is, hogy a 12. pont kifejezetten arról intézkedik, amit a király a „tatárjárás után" (post recessum Tartarorum) adott, és a 16. pontban megkülönbözteti az újonnan (

de novo) adott földet a régebben birtokoltaktól. Ezek szerint a pesti polgárok 1244-ben a tatárjárás előtt, 1231-ben adott kiváltságlevél bővítésével nyertek új privilégiumot. Régi kiváltságaik hasonlatosak lehettek Nagyszombat 1238-i kiváltságaihoz. Az újonnan elnyert jogok jórészt a tatárjárás után előállt helyzetből fakadtak. A megfogyatkozott lakosságú városba környékbeli népelemek is költöztek, s mivel a Pest megyeieknek az alnádor volt az ispánja, tartani lehetett attól, hogy az alnádor a városlakók felett is bíráskodni akar, és idegen jogszokás szerint bíráskodik. Emellett írásba kellett foglalni, hogy a beköltözők a közös terhekből is kivegyék részüket. Az adományozott jogok közül kétségtelenül legjelentősebb az árumegállító jog volt. E jogot Bécs már 1221 óta birtokolta, de sokkal végletesebb formában, mert a távolsági kereskedők nem csupán arra voltak kényszerítve, hogy árujukat piacra bocsássák, hanem kötelesek voltak eladni bécsi kereskedőknek, s esak ezek szállíthatták tovább. Magyarországon az árumegállítás csupán árusítási kötelezettségben jelentkezett; eddig csak az első királyi székhely, Esztergom rendelkezett vele, nem privilégium, hanem szokásjog alapján.

6 Mivel az áru megállításra vonatkozó mondat úgy folytatódik, hogy „tartoznak megállani, és mint annakelőtte (sicut prius), minden-