Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)

Gerevich László: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ÁRPÁD-KORBAN

árokra gondolt. Budapest régi vízrajzi térképének elkészítése során arra az eredményre jutottunk, hogy a nagykörúti vízmeder a Szent István körút vonalán nem volt meg, hanem csak feljebb, a Vizafogó alatt kapcsolódott a Dunához, s attól délebbre sem ágazott le belőle összekötő árok. A határjárásban említett nyíri és párdi út azonosítása megerősített abban a felfogásban, hogy itt valóban a Kiskörút vonalán haladó árokról van szó, mint ahogy 1406-ban is a Pest civitas-t övező árkon belül említik Űjbécs, más néven Bécs helységet. Ha pedig ez így van, ennek nagy fontossága van Pest eredete szempontjából. Az 1281-i és 1336-i határleírásban ugyanis elmondják, hogy a határaz árkot elhagyva, körülbelül a mai Deák téren, egy dombra megy, ,,ahol régen a pogányok sírjai voltak".

149 Mivel pedig 1231-ben Róbert érsek a pesti böszörményeket nevezte „pogányoknak", arra kell gondolnunk, hogy a tatárjárást megelőzően Űjbécs volt a pesti böszörmények lakhelye, míg Pest a belvárosi templom környékén a német polgároké volt. Mikor állhatott elő ez a helyzet ? Mint fentebb láttuk, a böszörmények már István király idejében elvesztették Pest várát. Ez azonban nem jelentette szükségszerűen, hogy Pestről is el kellett menniük. Súlyosabbá vált helyzetük I. László és Kálmán király idejében. László törvénye (1/9) szerint, ha böszörménynek nevezett kereskedőkről kiderül, hogy megkeresztelkedésük után is körülmetélést végeznek, más helységbe kell települniük, ellenkező esetben megmaradhatnak lakhelyükön. Ezzel az esetleges áttelepüléssel szemben minden böszörmény telepre érvényes volt Kálmán törvénye (1/47), mellyel elrendelte, hogy minden böszörmény település lakóinak fele költözzék ki a helységből, és másutt telepedjék meg.

150 Lehet, hogy a pesti böszörmények felének ekkori áttelepülése hozta létre Űjbécset. E településmag régiségére ugyanis következtethetünk az úthálózatból: a főút Űjbécsen át a tabánival szemben levő révhelyhez vezet. Az 1218-i „pesti" böszörmény elnevezés mindamellett azt bizonyítja, hogy fő telepük továbbra is a vár környéke maradt. A német betelepülés azonban mindenképpen azt kellett eredményezze, hogy a vár környékét átadták az új telepeseknek, s ha előbb nem, ekkor költöztek át Űjbécsbe. A vár valószínűleg a húszas évekig állt fenn, és a betelepülő németek bontották el, kőanyagát a meginduló nagyarányú építkezésekre használva fel. A németek által kialakított városközpont az elbontott vár mellett keletre levő négyszögletes főtér lett, amelyen ma az egyetem bölcsészeti karának épülete áll. A szabaddá vált és megnagyobbított királyi plébániatemplom északi oldalán, ahol jelentősebb épület alapfalait találták, kereshetjük azt a királyi házat, amelyben IV. Béla Kötöny kun király megölése idején tartózkodott. Az elmondottakból is kitűnik, hogy a németek által megkapott Pestnek úgyszólván nem volt határa. Északon és keleten hozzávetőleg a Régiposta utcáig és a ferencesek templomáig terjedt, és dél felé sem terjedt túl a központi egyetem háztömbjén. Valójában Pest mezőgazdasági területe a Duna jobb partján volt. Az újonnan telepített Nagypestet ugyanis jogi vonatkozásban egyesítették a budai oldalon levő Kispesttel, s ennek következménye volt, hogy a várost 1232ben és 1237-ben Kétpestnek (utraque Pest) mondták.

131 Későbbi adatokból következtethető ki, hogy kezdetben a kétparti város budai határa a Gellérthegy gerincéig, továbbá a Fehérvárra vezető útig és a mai Alagút vonaláig terjedt. A szász „Kelenföld"-nek ez aszintén szűkre szabott határa még a XII. században alakulhatott ki, amikor délen a kánai és telki apát földje, nyugaton a királyi bortermelők Sasad és Nándor faluja, északon pedig Budafelhévíz határa korlátozta a terjeszkedést. Pesten a beépített területen túli határ jó része — úgy látszik az Űjbécsen lakó régi birtokosok kezében maradt, mert Űjbécs földje kelet felé később is a Nagykörútig terjedt. Űjbécsen szerzett magának földet palotaépítésre az említett Werner comes is. Ez a Werner Pest polgárságának kiemelkedő alakja volt, Nem egy polgár a többi között, hanem alsó-ausztriai birtokos, akit az egykorú osztrák források váltakozóan civis (polgár), miles (lovag), nobilis dominus (nemes úr) és dominus (úr) címmel illettek.

152 Kiderül ebből a terminológiából, hogy Werner a bécsi patríciusok, a Ritter-Bürgerek rétegébe tartozott, akik távolsági kereskedelemből szedték meg magukat, és földbirtokba fektették pénzüket. Werner kiemelkedő helyzetét Pesten is megtartotta. A többiektől különváltan az újbécsi részen épített magának palotát amely ugyan a közösen elnyert jog alapján 1231 után összeolvadóban volt a központtal , mégsem vált a polgárközösség birtokává. Magyarországon maga és több utóda comes címet viselt; hasonló nevű unokája meg utóbb Budavár rektora és környékbeli birtokos lett. Talán nem járunk téves úton, ha benne keressük azt a lokátort, telepítőt, aki az ausztriai telepeseket a király megbízásából ide hozta. Hogy kezdetben bírói szerepet látott volna el, arra nincs adat, de hogy maga és utódai vezető szerepet játszottak a város életében, azt adatok sora bizonyítja. A pesti polgárság középső rétege jelenik meg egy 1240-i oklevélben, mely szerint öt „nagypesti" német: Olbrant fia Henrik, Willam, Herbort, Henrik a harangöntők mestere és Pertold