Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)

Gerevich László: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ÁRPÁD-KORBAN

csak azért vették he a törvénybe, mert a spanyol földön tartott 1217-i toledói zsinat tilalma a zsidók és pogányok tisztségviselése ellen szolgáltatott jogcímet az egyháznak a böszörmények elleni fellépésre. Már 1225-ben megindulnak azok a dézsmapörök, amelyeket a pesti polgárok a kelenföldi oldalon levő szőlők miatt a veszprémi püspökkel folytattak.

143 Úgy látszik, hogy 1218 és 1225 közé kell szorítanunk a német beköltözést. Ezzel összhangban van, hogy a húszas években megépült a domonkosok kolostora Pesten, és ezt követően gyakran emlegetik az itt lakó németeket. Egy 1240. évi oklevél a kispesti vagy kelenföldi szászokkal szemben a nagypesti, azaz a mai Belvárosban lakó németeket Theutonici néven említi. Ez egyezik Rogerius feljegyzésével, aki szerint a tatárjárás előtti Pest nagy és igen gazdag német helység (magna et ditissima Theutonica villa) volt. A Tkeutonicus elnevezés a szásszal szembeállítva délnémet lakosságra enged következtetni. Legvalószínűbb, hogy a telepesek Ausztriából költöztek be, amit a Duna vízi útja könynyített meg. Határozottan ausztriai eredetre mutat, hogy a legtekintélyesebb pesti polgár, Werner 1235 és 1240 között még mindig birtokos volt az alsó-ausztriai Paumgartenben, amely felett hosszadalmas pert folytatott a heiligenkreuzi apáttal. E perben egyik osztrák kezese: „barátja és rokona, Tasziló úr" volt.

144 A böszörmények a német telepítéssel nem tűntek el. Legalább is erre mutat, hogy 1222 után a magyarországi „izmaeliták vagy szaracénok" helyzetében lényeges változás nem következett be. Éppen emiatt intézett levelet a pápa 1225-ben a kalocsai érsekhez, emiatt tett panaszt Róbert érsek IX. Gergelynél, aki 1231. március 3-án kiadott bullájában élesen kikelt a szaracénoknak és a zsidóknak a keresztény vallást fenyegető helyzete és az egyházi vagyont ért sérelmek miatt, sőt felhatalmazta Róbert érseket arra, hogy azokat, akik ezt a helyzetet előidézték, kiközösítse. A pápai intelem hatása alatt adta ki II. Endre az 1231. évi aranybullát, amelyben újból sor került a böszörmények és zsidók tisztségviselésének tilalmazására. Ennek ellenére a király nem tett semmit ellene, mivel a pénzügyigazgatásban otthonos „pogányokat" nehezen tudta volna pótolni. Az érsek erre 1232 nagyböjtjének kezdetén Székesfehérvárt kimondta az interdiktumot az országra. A nehéz helyzetben II. Endre követeket menesztett a pápához, és elérte, hogy az év végére Magyarországra jött Jakab praenestei bíboros, és Óbudán a magyarországi egyház nagyokkal tanácskozásra ült össze. Ideérkezése után egy évnek kellett eltelnie addig, amíg II. Endre a beregi egyezményben eleget tett az egyház kívánalmainak. Ami a szaracénokat és zsidókat illeti, rendeletével nemcsak hogy minden tisztségtől megfosztotta őket, hanem a pogányokkal társuló keresztényeket is javaik elvesztésével sújtotta.

145 Róbert érseknek a szaracénokra vonatkozó 1232. februári panaszaiban van egy pont, amelyben már Pauler a pesti böszörményekre való utalást vélt felismerni. Eszerint az 1231. évi aranybulla kiadása után azok, akik a királynénak — Jolántának — évi adót fizettek, és mintegy szolga állapotban voltak, e kötelezettség alól felszabadultak, és „szabad emberekkel lettek egyenlővé".

146 Mivel Jolánta királyné hitbére az 1218-i rendelkezés szerint a pesti szaracénok adójából térült meg, Pauler feltevése nagyon is indokolt. A szabad emberekkel való egy sorba kerülés azt jelenthette,-hogy a pesti böszörmények ugyanazt a jogot kapták meg, amit a németek: élvezői lettek a városi szabadságnak. Pest város 1244-i privilégiumának a múltra utaló szavai alapján nem kételkedhetünk abban, hogy a város már a tatárjárás előtt elnyerte azokat a királyi szabadságjogokat, amelyekkel Fehérvár és Nagyszombat rendelkezett, Pest, Fehérvár és Buda (Óbuda) egyező kiváltságait említi az az 1217-re keltezett hamis oklevél is, melyet a garamszentbenedeki apátság készíttetett magának a földjére települt szász, magyar, szláv és egyéb nemzetiségű telepesek jogainak megállapítására. Ha ez az oklevél hamis is, a benne említett adónemek (szabadok dénárai és nehezékek) alapján 1240 előttre kell datálnunk, mert ezek az adók a tatárjárás után megszűntek. Mivel pedig Óbuda királyi része 1227 táján nyerte vissza korábbi szabad helyzetét, a hamisítást az 1227 és 1240 közötti évekre tehetjük. A fehérvári jogok „mindkét Pest" lakóinak való adományozása Róbert érsek utalása alapján 123l-re teendő. Egyezik ezzel, hogy II. Endre első városi szabadságlevelét 1230-ban adta ki a szatmárnémeti vendégtelepeseknek, és 1231-ben a valkóvári (vukovári) telepesek kaptak privilégiumot Kálmán hercegtől. Ekkor faraghatták Pest város első pecsétjét is. Buda-Pest 1292-ből ismert pecsétjének hátoldalát ugyanis II. Endre utolsó nagypecsétjének címere díszíti, és ezzel elárulja létrejöttének korát.

147 A XIII. század végi pecsét előlapjának tornyos várrajza már a budai várat ábrázolja, és aligha kapcsolható össze az Anonymus által említett Pest castrummal, amely a tatárjárás idején már biztosan nem állt fenn. Pest hely- Ezzel felvetődik a kérdés, hogy Pest város helyrajzi képe hogyan alakult a XIII. század első rajza felében. Sajnos, forrásaink olyan szűkszavúak, a régészeti feltárás pedig olyan hézagos, hogy Pest kialakulásának megállapítására az utcahálózat vallomását is segítségül kell hívnunk. Ebben segítségünkre van az a körülmény, hogy Pest városnak a török kiűzése utáni felméréseiből a középkori utcahálózat pontosan rekonstruálható.

148