Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)

Gerevich László: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ÁRPÁD-KORBAN

kőtornyot jelent, ami mutatja, hogy az átkelőhelyet erődítették. Az alsó végpontnál ott, ahol a Volga ágakra szakad, Batu udvarhelyén palotát építtetett; ezt nevezték Szarajnak. Közelében, a Volga deltájában egy régi város, Szumerkent (a mai Asztrachán) terült el; alán és mohamedán lakóiból következtethetően iparosok és kereskedők lakták.

3 Tévedés volna azt hinni, hogy csak a mongol főemberek nomadizáltak. Ibn Fadhlán leírásából tudjuk, hogy a félnomád volgai bolgárok fejedelme, Selkej fia Almus 922-ben északi Volgaparti udvarhelyéről délre vonult, ahol két hónapig tartózkodott. A kazárokkal való ellenséges viszony miatt az északi udvarhely vált fővárossá; itt alakult ki a nagy hírű Bolgari. A kezdetek kezdetén ez az udvarhely ilyen lehetett: a fejedelem három kies tavacska mellett ütötte fel hatalmas sátrát, mely örmény szőnyegekkel és bizánci brokátokkal volt díszítve. Udvarhelyén szolgálattevők vették körül, köztük egy bagdadi szabó. Ettől egy farszakra (tizenkétezer lépésre), a Volga partján volt a gyakori vásárok helye, amelyen távolsági kereskedők is megfordultak. Itt építtetett a fejedelem kővárat; itt volt a kikötő, ahol az orosz-varég hajósok fából épült nagy raktárházai állottak, s ahol a fejedelem tizedvámot szedetett minden, a Volgán szállított áru után, így minden tíz rabszolga után egyet.

4 Keleti szék- Egy-egy ilyen udvarhely kedvező körülmények között várossá alakulhatott. Miután a bolgár varos fejedelem 923-ban felvette az iszlámot, a város bekapcsolódott az arab távolsági kereskedelembe, sőt Bolgariban már a X. században pénzt is vertek. Iparcikkeik, kivált a róluk elnevezett bagariabőr és vasszerszámaik messze földön keresettek voltak. Fejlett kőépítkezésükről Bolgari romjai tanúskodnak, valamint az, hogy a XII. században alapított új orosz székvárosba, Szuzdalba bolgár kőműveseket is telepítettek. Bolgari mellett számos kisebb város alakult, amely az orosz fejedelmek kalandozó hadjáratait túlélte, a tatárjárást azonban már nehezen heverte ki, s a XV. században elenyészett. A kazár kagánoknak a Volga torkolatánál fekvő udvarhelye szintén várossá alakult. Erről a mohamedán geográfusok leírása nyomán a következő képet adhatjuk: A kazárul előkelő kőfaláról Szárisin-nek (fehér színűnek), arabul ugyanerről al-Baidá-n&k, vagy a Volga folyamról Iliinek és perzsául lakóiról Khazarán-nsik nevezett főváros a folyam két partján terült el. A nyugati rész volt a nagyobb; hosszát egy farszakra becsülték; ebben lakott a két király, az előkelők és a kazár népesség. Kőfal vette körül, a négy égtáj felé négy kapuval. Emelkedettebb részén állott az égi elzártságban élő főkirály téglából épült vára, az úgynevezett Khanbalik (káni város), magában foglalva a palotát és a főkirály feleségeinek, ágyasainak és szolgáinak házait és sátrait. E városrészt az uralmat gyakorló alkirály palotáján, az előkelők házain és a kísérő katonák lakjain kívül főként a félnomád kazár lakosság nemezsátrai töltötték ki; ugyanitt vályogházak is álltak. A lakosság tavasszal kivonult a földekre; szántott-vetett, majd aratásig nomadizált, ősszel pedig visszaköltözött a városba, magával hozva a termést, amit a király ugyanúgy meg vámoltatott, mint minden kereskedelmi árut. E városrészhez ugyanis vásárterek is tartoztak. A folyam keleti partján volt a khorezmi (káliz) eredetű mohamedán lakosság városa; itt laktak a kereskedők és kézművesek, mintegy tízezer lélek. Áruikat valami bazárszerű helyen állították ki. E városrészben már a IX. században állt egy pénteki főmecset, emellett a X. században még harminc mecsetet tartottak számon. Számos imám és müezzin lakta; iskolák és fürdők álltak benne. E kálizok kiváltságos helyzetet élveztek annyiban, hogy a kagán mohamedán bírót jelölt ki számukra. A kálizokról tudnivaló, hogy országuk, Khorezm (Khivárezm, Khválisz), az Aral-tó partján fekvő iráni nyelvű állam volt. A perzsa Szasszanidák uralma alatt (III — VII. század), majd az iszlám felvétele, 642 után fejlett városcivilizációt hoztak létre. Kőből épült sziklaváraik és alattuk téglalap alapban, szabályos úthálózattal kiépített városaik kiváló kézműves és kereskedő lakosságot fogadtak magukba. Kézműiparukból kiemelkedett fémművességük, mely a szasszanida művészet legszebb darabjait hozta létre. Magas kultúrájuk szemléltetésére elég felhozni, hogy idevaló volt két nevezetes földrajzíró, Biruni és az etelközi magyarokat leíró Dzsajháni. A kálizok telepítés révén kerültek Itilbe. A fővárost rajtuk kívül még kaukázusi népek, bolgárok, szlávok (oroszok), görögök és zsidók is lakták, akik a IX. században a kazár előkelőket zsidó hitre térítették. Itilben zsinagóga állott, sőt egy időben görög püspök is székelt. A telepített nomád város legélethűbb leírását Rubruknak köszönhetjük. A mongol fővárosról, amely nem az ingamozgás téli vagy nyári végpontján, hanem félúton feküdt, ahol évente kétszer időzött a kán, ezt írta: ,,Karakorum városáról tudja meg felséged (IX. Lajos francia király), hogy a kán palotáját nem számítva bele, nincs akkora, mint Saint Denis belvárosa, és Szent Dénes monostora tízszer többet ér annál a palotánál. Két negyede van: egyik a mohamedánoké, ahol a heti vásárokat tartják, és sok kereskedőt vonz magához, egyrészt az udvar miatt, mely mindig a közelében van, másrészt a követek sokasága miatt; a másik a kínaiaké, akik valamennyien mesteremberek. Ezeken a negyedeken kívül állnak az udvari írnokok nagy palotái.