Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)

Gerevich László: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ÁRPÁD-KORBAN

Tizenkét (buddhista) bálvány csarnoka van, különböző nemzetbelieké ; két mecsete, ahol Mohamed vallását hirdetik, és egy keresztény temploma a város végén. A várost agyagfal zárja körül, és négy kapu nyílik rajta. A keleti kapunál adják-veszik a kölest és más gabonafélét, ami ritkán kerül eladásra, a nyugatinál vásárolják a juhokat és kecskéket, a délinél az ökröket és taligákat, az északinál a lovakat."

5 íme, a nomád városban mindaz az előfeltétel jelen van, ami a városi létet megengedi: munkamegosztás, amelyet az állattenyésztő lakosság közé telepített iparos és kereskedő elem hozott létre, árucsere a kapuk előtt kijelölt vásárhelyeken, és államszervezet a távolsági kereskedelmet éltető udvarral és a biztonságot nyújtó várral. Az aktív városfejlesztő ténykedés bizonyos passzív adottságok helyén érvényesült: hegyvidék és sivatag határán, a Kínába vezető út mellett, ahol még romkontinuitással is lehet számolni. Ami hiányzik belőle, a városi kiváltság, az a nyugati feudalizmus hiányából következik. 3. A MAGYAR VÁROS Mi a helye az ismertetett eurázsiai együttesben a magyar városnak és Budapestnek? Fügedi nemrégen az alakuló magyar várost jellemezve, szellemesen állította szembe egy német és egy arab útleíró merőben ellentétes véleményét a XII. század közepi magyar városról. Ottó freisingi püspök, áki III. Konrád keresztes hadával 1147-ben átvonult Magyarországon, várost nem látott itt, s a látott települések hitvány építkezését emelte ki. Vele szemben a granadai Abu Hamid al Andalúszi, aki három év múlva vetődött el Magyarországra, a magyar városokat Bagdadhoz és Iszfahánhoz hasonlította. Abu Hamid véleményét Fügedi megerősítve látta egy másik arab földrajzíró, Idriszi 1153-i földrajzával, amely városaink nagyságát és élénk forgalmát hangsúlyozta. Hogyan oldható fel a német és az arab vélemény közötti ellentmondás? Fügedi arra gondolt, hogy a magyar városok ,,az ázsiai városok típusába tartoztak", melyben kereskedők és iparosok is éltek, és árucsere-központok voltak, de bennük az uralkodó volt az egyedüli úr; Freisingi Ottó pedig azért nem látott városokat Magyarországon, ,,mert a kor magyar városai külső megjelenésükben nem hasonlítottak hazájának városaihoz, és a polgárságot sem találhatta meg bennük."

6 A kérdés azonban nem ilyen egyszerű, és az ellentét feloldása másutt keresendő. Mindenekelőtt Freisingi Ottóról tudjuk, hogy Magyarországgal szemben ellenséges volt; ebben nagybátyja, III. Konrád császár, de kivált családja, az ausztriai Babenbergek akkori felfogása nyilatkozott meg, akik kölcsönös betörések után az előző évben veszítettek csatát Magyarországgal szemben. Éppen emiatt III. Konrád keresztes hada mint megtűrt ellenséges sereg vonult át Magyarországon. Pontos útvonalukat nem ismerjük, de bizonyos, hogy nagyobb városaink közelébe nem juthattak el. A látott településekről ezt írta: ,,A falvakban (vicis) és mezővárosokban (oppidis) igen hitvány épületeik vannak, többnyire nádból, ritkán fából és még ritkábban kőből; egész nyáron vagy ősszel sátrakban laknak." Àz igazsághoz hozzátartozik, hogy Freisingi Ottó tavasz végén vonult át Magyarországon, tehát azt, hogy nyáron és ősszel hogyan laknak a magyarok, nem is láthatta; ráadásul útvonala a Dunántúl besenyőlakta területein vezetett keresztül.

7 Viszont Konrád után két hónappal, nyáron vonult át seregével VII. Lajos francia király, akivel II. Géza barátságos viszonyban volt, s akinek utat engedett Esztergomon és Székesfehérváron át. Lássuk, hogy VII. Lajos történetírója, Odo de Deuil, a Párizs melletti Saint Denis szerzetese hogy ír e két városról: A Duna — úgymond —- ,,sok vidék gazdagságát szállítja hajón Esztergom nemes városába" (nobili civitati). Ugyanő Metz, Worms, Würzburg, Regensburg és Passau városokról azt írja, hogy nagyon gazdag városok (civitates opulentis.simae), Székesfehérvárat városnak (civitas) írja szemben Belgráddal, amelyet várnak (castrum) nevez; Barancs (Branicevo) szerinte nagyon szegény város (civitas paupercula). Nis, Szófia, Filippopol (Plovdiv) és Drinápoly (Edirne) pedig civitas-ok, mint Fehérvár.

8 Odo de Deuil véleménye tehát már nem ellentétes Abu Hamid nézetével. Abu Hamid ugyan azt írja, hogy a magyaroknak hetvennyolc városuk van, s mindegyikhez tartozik vár, kerület, számos falu, erdő,

9 ami a vármegyeszékhelvekre mutat, viszont arról is beszámol, hogy ő ezek közül csak négy városba léphetett be, oda, ahol a király is fogadta, nyilván Esztergomban vagy Székesfehérvárt, és oda, ahol mohamedán közösség élt, nyilván Pesten és talán Nyitrán, Amit tehát Freisingi Ottó nem láthatott, ott fordult meg Abu Hamid. Az arab útleírók hajlamosak túlzásokra, és ennek kell betudnunk, hogy Bagdad és XII. századi nagyvárosaink összehasonlítása — legalábbis, ami a lélekszámot illeti nem állhatja meg a helvét; ami viszont a gazdasági és társadalmi szerkezetet, valamint az építkezéseket illeti, az összehasonlítás hitelét nem tagadhatjuk meg. Abu Hamid nem is szülővárosához, a csillogó Granadához hasonlította városainkat, hanem két keleti bazár városhoz, melyekből csak mecsetek és néhány palota emelkedett ki. A magyar város idegen szemmel