Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)

Gerevich László: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ÁRPÁD-KORBAN

önálló falat kapott, és két egymással össze nem épült városmagból, mintegy két szomszédvárból indul el a fejlődés (Arras, Tours). Ez a kettősség jogi vonatkozásban is jelentkezett, A civitas lakói, kezdeti nevükön civis-ek többnyire püspöki, fejedelmi vagy grófi földesuraság alatt állottak, míg a „város" kereskedő és iparos polgárai érdekeik védelmére korán szervezetben tömörültek. Ami a kereskedőket illeti, ezek városonként személyekhez kötött szervezetet, gildét hoztak létre. Ugyanakkor a városokban volt helyhez kötött, tehát más foglalkozásúakat is magában foglaló szövetség, melyet esküvel erősítettek meg, s amelyet ezért latinul coniuratio-nak neveztek. Ezek a coniuratiók hozták létre egy-egy város kommunális szervezetét, és ezek voltak motorjai az egyházi földesúrral szemben folytatott küzdelemnek a városi szabadságok elérésére. A cambrai-i polgárok 958 59. évi felkelése volt az első, s a XI. században a mainzi, wormsi és speyeri polgároknak a püspöki földesúr elleni harcai vezettek el addig, hogy a polgárok szabadságlevelet szereztek maguknak. Első volt a huyi polgárok „szerződése" a liège-i érsekkel 1066-ból, s ezt gyors egymásutánban követte a burgensisek kiváltságolása, ami a burgus és wik győzelmét jelentette a civitas felett, Az új város vezetését a gazdag kereskedőréteg tartotta kezében, melyet olasz mintára konzulátusnak is neveztek, sőt tagjai a Rajna vidékén lovagi fegyverzetben harcoltak is. Ennek ellenére a kereskedő nemes olasz típusa itt nem alakult ki; a nemes nem fektette kereskedelmi vállalkozásba pénzét, viszont a patrícius, mint ez az Alpoktól északra általános volt, földbirtokot vásárolt, és majorgazdálkodást folytatott. Flandria Amint évezredünk elején a latin délen egy szűkebb terület, Felső-Itália állott a gazdasági fejlődés élére, úgy nyugaton Flandria ragadta kezébe a vezetést. Azt a szerepet, amit a nyugati városfejlődésben általában a burgus és a wik töltött be, Flandriában a portus 'kikötő' biztosította. E helyen a tengerbe ömlő folyók átkelőinél egy-egy vár vagy erődített kolostor melletti kikötőben a VIII. századtól jelentek meg azok a kereskedőtelepek, így Tournai, Valenciennes, Gand, Bruges, Ypres, amelyekből a városi fejlődés kiindult. E fejlődést szemlélteti, hogy a flamand és holland nyelvben poort lett a 'város' neve, és poorter jelenti ma is a polgárt. A flandriai poortok igazi kiugrása a XI. század második felében következett be, amikor a helyi kereskedőtőke támogatásával a textilipar soha sem látott fejlődést ért el. A termelésbe bekapcsolódott kereskedelem nem csupán a nyersanyag szállításáról gondoskodott (a helyi kereskedőgildék alkotta „londoni hanza" szállította a gyapjút Angliából !), hanem technikai újítások bevezetésével (a fonókerék, a lábítós szövőszék és a kallómalom alkalmazása !) a termelést olyan fokra emelte, hogy egész Európa, sőt Olaszországon keresztül a Közel-Kelet minőségi posztószükségletét is fedezni tudta. XIII. századi okleveleink már a „ganti", „ipri" és „dorni" városnevekkel nevezték a különféle itt forgó posztófajtákat, és Esztergomban nem egy flandriai kereskedő telepedett meg. Német város 4 Az Alpoktól északra, a Rajna és az Elba közötti területen egy másik városterület alakult ki, annak ellenére, hogy ez a terület a Dunától délre a római birodalomhoz, attól északra viszont Germániához tartozott, A római városok ugyanis ezen a területen annyira elpusztultak, hogy településkontinuitás csak egy-két helyen tehető fel (Regensburg, Augsburg), és általában csak romkontinuitással lehet számolni; a népvándorlás után a környékbeli lakosság többnyire az antik romok között telepedett meg. Jellemzi ez a

N Duna vonalát még Ausztria területén is, ahol a városalaprajzok több helyütt ma is őrzik a római castrumok alaprajzát. A Dunától északra nem volt római előzmény, de megvoltak az előfeltételei a váras helyek kialakításának. Az itt már a római időben emlegetett oppidum-okat kelta előzményekre szokás visszavezetni. Bárhogyan áll is a kelta előzmény kérdése, az a körülmény, hogy a germán nyelvekben a IV. század óta kimutathatók a burg szó változatai 'város' értelemben, és ez nem választható el a vár jelentésű burg szótól, bizonyítja, hogy a kora középkori német lakterületen megvolt a vár és a „váras hely": a kézműves-kereskedő váralja kettőssége. A vár, némely esetben a korábbi mentsvár adott helyet a fejedelmi udvarházaknak vagyis Pfalz-okn&k, a grófi központoknak és az első egyházaknak; fallal való megerősítésüket pedig siettette Madarász Henrik várépítő rendelkezése, amellyel a magyar kalandozások elleni védekezést szorgalmazta. A IX. század végétől kezdve ezeket a várakat nevezik a latin nyelvű oklevelek civitas-nak. A civitas azonban a Rajnától keletre némileg más szerepet töltött be, mint Nyugaton. Itt a királyi, grófi, püspöki vagy apáti várban az udvari emberek és kézművesek mellett kezdetben kereskedők is laktak, sőt számos esetben a vásártér is a várban volt található. A fejlődés útja azonban itt is oda vezetett, hogy a váralján telepített vásárhely, a wik vált a kézművesség és kereskedelem központjává; az urasági bíráskodás alatt levő civitasszal szemben vásárjogot kapott. Utóbb a váralját is fallal vették körül, ami által sokban hasonlatossá vált a Rajnától nyugatra kifejlődött városhoz. Ausztria Némileg eltérően alakultak a Magyarországgal legszorosabb kapcsolatban levő Alsó-Ausztria városai, kivált pedig Bécs. A magyar kalandozások abbamaradásával bajor telepesek költöztek az Emistől keletre fekvő elhagyott római erődökbe, és a.XI. században vásárjogot nyerve iparos-kereskedő központokká