Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)

Gerevich László: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ÁRPÁD-KORBAN

alakultak. A német városfejlődés XII. századi fellendülése itt a Babenbergek támogatása mellett fokozottan érvényesült. Jasomirgott Henrik mint Ausztria hereege 1159-től városi kiváltságleveleket adott (elsőként Sankt Pöltennek), és Bécset tette meg székhelyévé. Hogy volt-e Bécs várossá alakulásában regensburgi vállalkozók telepítésének szerepe, vitatott. Bécs a Magyarország és Nyugat közötti forgalomban a Regensburg eis Esztergom közötti közvetlen kapcsolatot szakította meg, egyben ráült a Szilézia és Olaszország közötti útvonalra. Naggyá mindamellett nem annyira a távolsági kereskedelem, mint fejlett kézművessége tette. XIII. századi kézművességében a magyar behozatalra felépült iparágak (mészáros, szűcs, pék) voltak a leghíresebbek. Távolsági kereskedelme nagy támogatást kapott az 1221-i szabadságlevélben biztosított árumegállító joggal. Ez hozzásegítette a XIII. században gazdag patríciusrétege megerősödéséhez. Tagjai közül az örökletes Krbbürger-ék. úrnak (dominus, Herr) és lovagnak (

miles, Ritter) tituláltatták magukat. Bécsben nagy házat vittek a Hohe Markton népes szolgaszemélyzettel, nótáriussal és házi káplánnal; a városban házhelyeket, hal- és mészárszékeket, Bécs mellett pedig szőlőket, földbirtokot, falut és tizedbérletet szereztek maguknak, emellett vezető tisztséget vállaltak az osztrák államigazgatásban. Ebből a rétegből került ki a XIII. századi Pest-Buda két nevezetes alakja: Werner és Preussel. 5. Az átlagos német városfejlődéstől gyökeresen eltért a hideg tengeri kikötőhelyek wik- Északi vásártelepeinek fejlődése. A VII. századdal kezdődő északi-tengeri kereskedelem a La Manche-csa- hel

y

eic torna partján fekvő Quentoviktól kezdve a dániai Haithabuig, s onnan a Balti-tengeren át a Stockholm közelében fekvő Birkáig, sőt a Ladoga-tóig élénk forgalmat bonyolított le. A folyótorkolatok táján vásárhely-települések jöttek létre, faházakból épült kiterjedt lakónegyedekkel. Többnyire erődítetlenek voltak, s bár Haithabuban és Birkában a települést sánc vette körül, sőt mellette földvár is állott, a települést nem védte civitas értékű vár, s így nem fejlődött várossá. I. István király pénzeit még e kereskedő wikek forgalma szórta szét az Északi- és Keleti-tenger vidékén, a XI. századdal azonban ezek az inkább vásárhelynek, mint városnak nevezhető települések megszűntek. Annál jelentősebb tényezővé vált az Alpoktól északra elterülő széles területen a várostelepítés Várostelepítés (lokáció, kolonizáció). A telepítések virágkora — nyugaton az 1100 1300 közti időszak; keleten kezdete és vége egy fél évszázaddal később —, úgy látszik, a XII-XIII. század gazdasági fellendüléséből, kivált pedig a népszaporulat XII —XIII. századi emelkedéséből vezethető le. Méreteire jellemző, hogy a középső Rajna-vidéken tizenhat régi várossal szemben a XIII. század folyamán kilencvennyolc jött létre. A telepítést a föld urának megbízásából a lokátornak nevezett telepítési vállalkozó bonyolította le, aki rendszerint bírája lett az új településnek. Az új alapításokat általában egy már meglevő vár, udvarház vagy falu mellé telepítették, úgy, hogy egyházi vonatkozásban a már korábban is álló plébániatemplomhoz tartoztak, míg jogi szempontból élesen elváltak a régi helyi közösségtől. A telepesek többnyire mezőgazdasági termeléssel is foglalkozó kézművesek és kereskedők. Településük központjába a négyszögletű, téglalap alapú, kör vagy orsó alakú vásártér került, gyakran azonban a széles főutca szolgált vásárhelyül. A vásártér végén vagy sarkában kapott helyet az új templom, magán a téren a XIV. századtól a városház, talán a kereskedőház is. Bár rokon típusok felismerhetők a telepített városok alaprajzában, szabály nincs, és a település formája, az utcahálózat elsősorban a terephez és a már meglevő településhez igazodik. Szabály inkább annyiban észlelhető, hogy az alapításkor egyforma telkeket mértek ki, s a vásártér körül foglaltak helyet a legjobb módúak, többnyire kereskedők. Palánkkal, kőfallal való övezésről az alapításkor vagy utóbb történt intézkedés. Jogaikat többnyire az alapító által kiadott kiváltságlevélben fektették le. A kiváltságlevél azonban csak jámbor óhaj maradt, ha nem állt mögötte hatalom, amely i polgár gazdasági érvényesülését és szabadságát biztosította. Ez az oka, hogy a telepítések közül várossá csak az fejlődött, amelyet uralkodó vagy tartományúr létesített, viszont a földesúri alapítások nem vitték többre mezővárosnál, ha éppen le nem süllyedtek a falvak szintjére. A telepített város ott jelentett újat a városfejlődésben, ahol civitas nem volt, illetőleg ahol a városi település szintje nem haladta meg a földvár alatt kialakult suburbium szintjét. Ez volt a helyzet az Elbától keletre, ahol a tengerparti sávban a Hanza-városok lettek az új városcivilizáció képviselői (első az 1143-ban alapított Lübeck), de ez volt a szerepe Kelet-Európában a német telepítésű városnak is. 6. Az utolsó évtizedekben főként Lengyelországban folytatott nagyarányú ásatások mind- Szláv város amellett tisztázták, hogy Kelet-Európában a városi fejlődés nem a XIII. századi német telepítésekkel indult el, hanem a német városalapítások előtt helyben is voltak olyan nem tisztán agrár jellegű településközpontok, amelyek a város szerepkörét ellátták. Ezek a várakhoz kapcsolódó szláv ,,váras" helyek már maguk is fejlődés eredményei, melyeket megelőztek a nemzetségi szervezetben élő ősszlávok várai. A germán fejlődéshez hasonlóan a kezdet itt is az alkalmilag igénybe vett mentsvár volt, s bár a földből hányt mentsvárak a szétszórt települések-