Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)

Nagy Tibor: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ŐSKORTÓL A HONFOGLALÁSIG

fenyegetőbb gepida — svéb társulás lehetőségétől is szorítva, a keleti gótok ezért Pannónia elhagyását határozták el. Elsőnek 470 körül a Vidimer vezetése alatt álló nyugat-dunántúli és szlavóniai gótok kerekedtek fel, és a már régebben befolyásuk alatt álló Dél-Noricumon keresztül Felső-Itáliába vándoroltak. Röviddel ezután, talán már 470 — 471 telén, a gót nép zöme is megindult, és Thiudimer, majd Theoderik vezetésével Alsó-Moesiába költözött. A keleti gótok elvándorlásával a Dunántúl most már nyitva állott a keleti svéb törzsek és a herul nép előtt. Ugyanezen években a Duna Tisza közének etnikai képe is erősen megváltozott, minthogy a skirek és a szarmaták többsége a keleti gótoktól elszenvedett csapások következtében ugyancsak elvándorolt a nyugat-római, illetőleg a kelet-római birodalom földjére. A megritkult népességű terület rövidesen a kelet felől először a Tiszáig, majd tovább a Duna—Tisza közére benyomult gepidák befolyása alá került.

32 Gepidák Az V. század utolsó negyedében a Dunántúl történetét ezek szerint a gepidák, a keleti svébek és a herulok mozgása, erőviszonyai határozták meg. A gepidákról tudjuk, hogy miután a hetvenes években elérték a Tisza vonalát, elsősorban délnyugati irányban, Pannónia secunda felé terjeszkedtek. Legkorábban a hetvenes évek végén a Duna—Dráva—Száva keleti szögletére, a nagyon fontos Sirmiummal együtt, sikerült is egy időre rátenni kezüket. Ezzel majdnem egy időben az északnyugati irányú előretörés lehetőségét is felveti a Szolnok mellett feltárt több száz sírós gepida temető,

33 amelynek használata az 500 körüli években indult meg. Amikor pedig a Szolnok mögötti, a Tisza—Maros Körösöktől közbezárt területet birtokba vevő gepidák az V. század utolsó évtizedeiben helyenként valószínűen már elérték a szembeni Duna-szakaszt, nagyon valószínű, hogy a pesti oldal is ez idő tájt a terjeszkedő gepidák befolyása alá került. Ezt a körülményt az óbudai egykori katonai amfiteátrum területén elrejtett langobard kincslelet megítélésénél sem téveszthetjük szem elől. Kelet-Dunántúl gepida megszállásáról azonban sem most, sem a VI. század első évtizedeiben nem beszélhetünk. Svébek A Duna-kanyartól bezárt terület V. század végi története szempontjából a gepidák mellett a keleti svéb törzsek érdemelnek különös figyelmet. Az utóbbiak 470 után majdnem teljesen eltűnnek szemünk elől, a történeti források sem említik, és régészeti hagyatékuk sem ismert. A régebbi felfogás szerint a felvidéki svébek elmerültek az V. század végi népmozgalmak hullámaiban. Ujabban viszont e keleti svéb törzsekben keresik a bajor (Baiuwarii) nép legfontosabb etnikai összetevőjét. Egyesek szerint a Duna-kanyartól északra maradt, mások szerint a keleti gótok elvonulása után a Dunántúl északi sávjába települt svéb csoportok alkották a magvát a Raetia északkeleti részén 488 és 534 között feltűnt bajuvár népnek.

34 Az utóbbi feltevésnek a langobard hagyomány nem mond ellent, és hitelt érdemlőségét a késő V. századi északdunántúli germán leletek is részben alátámasztják. Az idézett langobard hagyománnyal és régiséganyaggal számot vetve igen valószínűnek látszik, hogy amikor a langobardok a VI. század húszas éveiben birtokukba vették a Dunántúl északi sávját, keleti svéb maradványokat is találtak itten. A keleti svébek nagy valószínűséggel állítható áttelepülése után elhagyott szálláshelyeiket nyugati szomszédaik, a herulok foglalhatták el. Ez utóbbi volt a Bécsi-medence és a Duna-kanyar között 488 és 507 — 508 között a legerősebb Duna-balparti nép. Az 500 körüli években tehát északnyugat felől a herulok, kelet felől a gepidák tekinthetők a Duna-kanyartól bezárt terület közvetlen szomszédainak. Azt, hogy az említett két nép közül melyik befolyása érvényesült erő127. Aranyozott ezüst esésze az óbudai langobard kincsleletből