Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)

Nagy Tibor: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ŐSKORTÓL A HONFOGLALÁSIG

A harmadik szakasz vagy a késő hun korszak. A Sadages nép cum, ahol a római uralom végéig a katonai parancsnokság székelt, a hun korban ugyancsak megtartotta korábbi jelentőségét. Attila halála -(453) után a hun birodalom elkeseredett belső harcok közben, amelyek az Attila-fiak és a gepidáktól vezetett felkelő népek Nedao melletti ütközetében (454-ben) érték el tetőpontjukat, alkotóelemeire hullott szét.

24 A vereséget szenvedett hun népek zöme megmaradt szövetségeseikkel együtt a Pontus és az Alduna vidékére húzódott vissza. Néhány kisebb hun népelem, illetőleg hun vezetés alatt álló népcsoport azonban továbbra is a Kárpátmedencében maradt, és a nagyobb politikai egység szétesése után saját népnevükön jelenik meg forrásainkban. így most hallunk először a türk nevű Sadages hun népről, amely a hatvanas évek közepéig Északkelet-Dunántúlt birtokolta. Könynyen lehetséges, hogy már a hun korszak középső szakaszában ide került ez a kis nép, amikor Kelet-Dunántúlon az iráni germán hódolt népeket részben hun csoportok váltották fel. Ebben az esetben nemcsak a zuglói leletegyüttes, melyet egy europo mongoloid típusú ifjú férfivel temettek el,

25 hanem az aranyveretes övek egyikéhez tartozó budai lelet is a Sadages nép régészeti hagyatékaként kezelhető. Mindenesetre 454 után, a keleti gótok terjeszkedésének megindulásáig, Eszakelet-Dunántúl és ezen belül Budapest jobb parti része a hun Sadages nép birtokállományához vagy legalább is befolyási körzetéhez tartozott, Területünkön a Sadages nép nevéhez köthetjük a hun korszak legkésőbbi, harmadik szakaszát, amely a Dunántúl többi részén és a Tisza völgyében már a hun uralom utáni első évtizeddel párhuzamosítható. 125. Ezüst fibulapár Albertfalváról 2. A KELETI GÓT, SVÉB ÉS LANGOBARD FOGLALÁS IDŐSZAKA (Körülbelül 464/5 570-ig) Nyugat-római és keletrómai vetélkedés Pannónia birtokáért A keleti gótok betelepülése, A hun birodalom felbomlása után a Duna és a Száva közti terület rövid ideig mondhatni senki földje lett. A nagy politikai és gazdasági egység széttöredezése után a helyben maradt vagy ide visszavonult kisebb hun, germán és iráni néptöredékek, valamint néhány római eredetű város (Fenékpuszta, Sopianae-Pécs, Sirmium-Mitrovica stb.) egymással minden szorosabb politikai kapcsolat nélkül élt ezekben az időkben. A Dunától nyugatra támadt politikai légüres térre a kelet-római és a nyugat-római császárság egyaránt szemet vetett. A galliai nagybirtokosoktól választott Avitus nyugat-római császárnak (455 457) sikerült keleti uraikodótársát, Marcianust (450 457) megelőznie. Avitus 455 őszén bevonult az egykori Pannoniába, és formálisan birtokba vette nemcsak a Dráva Száva közét, hanem a Drávától északra fekvő területet is. Az utóbbira tesz utalást Avitus vejének, Sidonius Apollinarisnak.Maiorianus császár (457-461) előtt 458-ban elmondott üdvözlő beszéde, amelyben a IV. század végi Aquincumról, ahol Maiorianus nagyapja mint Gratianus helytartója működött, úgy emlékezett meg, mint ahol Avitus hadjáratának eredményeként még 458-ban is erős római helyőrség állomásozna (fertur Pannóniáé qua Martia pollet Acinous).

26 A költői túlzással szemben azonban egészen másképpen alakultak ekkor a valódi erőviszonyok az egykori Pannónia területén. A kelet-római Marcianus császár, Avitus inkább látványos, mintsem tartós eredménnyel járó hadjáratát, de főként a hunok Tisza-völgyi szállásait elfoglaló gepidák megnövekedett hatalmát azzal kívánta ellensúlyozni, hogy a Pontus vidékére visszazúdult hun csapatoktól elszakadt keleti gótoknak engedte át szövetségi viszony zálogaként 456-ban Pannóniát.

27 Ettől kezdve több mint száz évig, egészen az avarság megjelenéséig (568), a Kárpát-medence történetét az itteni iráni és germán népek egymás közötti vetélkedése és a kelet-római birodalomrésznek ezzel összefonódott, a Duna-völgyi hatalmi erők egyensúlyát célzó politikája határozta meg. A Duna könyöke ebben az időszakban nagyobbára az események szélső területén maradt. A hun "birodalom felbomlását követő háromnegyed évszázadban, egészen a langobardok megjelenéséig (530 körül) Budapest földjének lakot tságáról, az itteni etnikai viszonyokról - - a történeti és régészeti fórrások majdnem teljes hallgatása miatt — vajmi keveset tudunk. Legfeljebb az akkori évtizedek történeti keretének felvázolását adhatjuk meg főbb vonásaiban.