Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)
Nagy Tibor: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ŐSKORTÓL A HONFOGLALÁSIG
radványára gondolunk, amely az V. század második negyedében hun megrendelő számára készült, és ily módon a hun megszállás hozzávetőleges időpontját is megadja Intercisában. A dunántúli üstök használati idejének ez az aránylag késői, a hun korszak második szakaszára helyezhető időszakaszát a bántapusztai újabb hun üst lelőhelye is alátámasztja. 18 Az utóbbi bronzüst ugyanis csak Pannónia prima megszállása után (430) kerülhetett oda. A dunántúli bronzüstök lelőhelyeit szem előtt tartva feltűnik, hogy Bántapuszta fontos római kori útkereszteződés, a Sa varia Aquincum (Szombathely — Óbuda) és Sopianae Arrabona (Pécs-Győr) útvonalak metszőpontjának közelében fekszik. Nem messze van ettől Várpalota, ahol később, a VI. században a langobardok egy csoportja is megszállt. Az intercisai és brigetiói bronzüstök ugyancsak fontos útvonalak mentén az Alföld, illetőleg Szlovákia felé irányuló utak dunai átkelőhelyeinél kerültek elő. A jelek szerint tehát a harmincas években Kelet-Dunántúlra betelepült hun csoportok elsősorban a katonai és kereskedelmi szempontból egyaránt jelentős folyami átkelőhelyek és belső útcsomópontok körzetét szállták meg. Brigetio és Intercisa mellett várható, hogy a fontos dunai átkelőhelyek sávjában fekvő budai oldal is részese volt a hun korszak második szakaszában végbement átrendeződésnek. Következne ez már abból is, hogy a Duna könyökétől nyugatra egészen a Rajnáig, északra pedig Türingiáig terjedő hódolt terület összeköttetése a magyar alföldi hun fejedelmi központtal a Bécsi-medence felől jövő és Budapest területén áthaladó útvonalon képzelhető el. Az itteni gázlók, átkelőhelyek jelentősége tehát ebben az időszakban kétségtelenül megnőtt. Különösen világos lesz ez akkor, ha szem előtt tartjuk, hogy a jelzett útvonal egyúttal nyugati szakasza volt annak a nyugat — keleti irányú, karavánút jellegű transzkontinentális útvonalnak, amelynek keleti szárnya - mint említettük a Bánáton és Olténián át vezetett a Pontus vidékére. Az Attila-birodalom idejében főként ez az útvonal közvetíthette az anyagi javak cseréjét a délorosz sztyeppéktői egészen a Rajnáig. A kapucinus-dombi római villa ciszternájában talált IV. századi ezüstkancsó, valamint ennek egy nyúlánkabb testvérpéldánya ismeretlen óbudai lelőhelyről, 10 azonban aligha ezen az útvonalon — és vitatható, hogy a hun korszakban került hozzánk. De ha ezeket a budai ezüstedényeket nem is tartjuk a hun korszakban területünkön átmenő kereskedelem emlékeinek, Budapest földjének az Attila-birodalomban elfoglalt kedvező földrajzi helyzete mindenképpen indokolja, hogy területünkön a hun uralom második időszakában jelentősebb központtal számoljunk. A jelenleg kevés számú régészeti emlékanyag ezt ma inkább csak jelzi. A második szakasz fontos lelete egy aranyöv mellékletes gazdag budai férfisír, amelynek szétkallódott tárgyaiból kerek karikájú aranycsat és alsó végén megvastagodó, sima téglalap alakú, kis arany szíj vég maradt meg. 20 Megfelelőit az 1904. évi nagy keresi, valamint a muszljumovai fejedelmi leletekből ismerjük. A leletösszefüggés hiányában a budai leletből megmaradt csat és szíj vég alapján meghatározott etnikumra nem következtethetünk. Az arany veretes övvel eltemetett egyén mindenesetre az Attila-kori hun társadalom vezető rétegéhez tartozott, és nem kizárt, hogy hun vagy alán származású katonai vezető volt. Egy másik szétkallód >tt, gazdagabb sírleletet ismerünk a József-hegy keleti oldaláról. 21 A leletből csak két darab aranycsövecskén ülő lila kőbetétes rekesz maradt meg. Mindkettő méretei alapján ékszer csüngő díszének tartható. A már korábban említett kettős kúpos gombbal végződő arany fülbevaló mellett tehát három aranyékszeres késői hun kori sírlelettel számolhatunk a budai oldalon, ami már önmagában is sokat mondó a terület hun kori jelentőségére nézve. Budapest tágabb körzetéből ismert germán jellegű leletek 22 jelzik, hogy a germán környezettel a második szakaszban is számolnunk kell. Észak felől a svéb-kvádok, akik a Duna bal partján talán Pest magasságáig lenyúltak, nyugat felől pedig az első szakaszból itt maradt keleti germán csoportok lehettek területünk közvetlen szomszédai. Az óbudai kettős kúpos díszű arany fülbevaló utalhat arra, hogy a germán népelem a budai oldalról a második szakaszban sem hiányzott. Ugyanakkor a föntebb idézett arany veretes övű sírt hun alán elemekkel hoznánk kapcsolatba, akik talán az átrendeződés során kerültek ide. A még nagy vonalaiban is inkább csak sejtett átrendezéssel függhetett össze, hogy KeletDunántúl élére hun vazallus fejedelem került. Egész Kelet-Dunántúlról egyetlen valóban fejedelminek mondható leletet ismerünk eddig, a pécsüszögi sírleletet. Az utóbbi aranytárgyai, amíg egyrészt szorosan kapcsolódnak a szeged-nagyszéksósi lelethez, egyes darabjaival már ennél fejlettebb rekesztechnikát mutatnak. A pécsüszögi tárgyak használati és földbe kerülési idejét ezért föltétlenül a hun korszak második szakaszába kell tennünk. Az ismeretlen ritusú lovassír halottjában látnánk a Kelet-Dunántúl egyik Attila-kori vazallus fejedelmét. Nem lehet mármost véletlen, hogy ez a hun vazallus fejedelem az egykori Valeria tartomány közigazgatási központját (Sopianae-Pécs) választotta székhelyéül. A Sopianae területén összefutó útvonalak, a fontos útcsomópont birtoklásának vonzása mellett a késő római kormányzási hagyományok hatása is érvényesülhetett a vazallusi székhely megválasztásában. Egy még közöletlen gazdag zuglói sírlelet 23 hasonlóképp arra utal, hogy a késő római tartományi kormányzás másik központja AquinA második szakasz leletei Kelet-Dunántúl késői hun kori politikai szervezete
