Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)

Nagy Tibor: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ŐSKORTÓL A HONFOGLALÁSIG

Ili. A NÉPVÁNDORLÁS KORA 1. A HUN URALOM IDŐSZAKA A IV. században a Káspi-tó és a Don között élt hun törzsek, amelyek a szomszédos alán törzsek egy részét már korábban meghódoltatták, a 360-as években nyugati és déli irányba kezdtek terjeszkedni. Elsőnek a még független alán törzseket vetették uralmuk alá, majd a Dnyepertől nyugatra a Öernachov-műveltség területén kialakult keleti gót fejedelemség népeit szorították engedelmességre. Tovább nyomulva a hunok a Dnyeszter alsó folyásánál a nyugati gótok ellenállását törték meg. Ez utóbbi nép egy része Erdélybe húzódott vissza. Nagyobb részük viszont, több százezer ember, 376-ban a kelet-római birodalom területén talált menedéket. Alatheus és Saphrac vezetésével rövidesen csatlakozott hozzájuk a hunok elől elmenekült keleti gótok és ez utóbbiaktól fegyvertársul megnyert alánok és hunok erősebb csoportja. A Balkán félsziget északkeleti részébe, a thrákiai dioecesis területére befogadott pontusi népek, valamint a kelet-római hatóságok között kezdettől fogva napirenden voltak a súrlódások, amelyek már 377 elején nyílt ellenségeskedésbe csaptak át. Kisebb-nagyobb csatározások után 378 nyarán a Valens császártól a thrákiai hadszíntérre vezetett római fősereg Hadrianapolis mellett, méreteiben a cannae-i csatavesztéshez hasonlítható katasztrofális vereséget szenvedett a gótok, alánok és hunok egyesített erejétől.

1 Ezt követően a nyugati gótok Thrákia és Macedónia területét igyekeztek birtokukba venni. Az Alatheustól és Saphractól vezetett keleti gót, alán és hun csoport pedig Moesia és Dél-Pannonia területét zaklatta portyákkal. Ez utóbbi népcsoportot Gratianus császár, miután fegyveres erővel nem bírt velük, 380 nyarán szövetséges népként (foederati) Pannoniába, éspedig valószínűleg nem a Dráva-völgyi, hanem a valeriai Iovia (Heténypuszta) tágabb körzetébe telepítette, amely egyházszervezeti vonatkozásban a ioviai püspök missziós területéhez tartozott. A következő évtizedekben II. Valentinianus, majd I. Theodosius e foederatusokat mozgó expedíciós seregrészekként különböző hadjáratokban vették igénybe. Ugyancsak e foederatusok soraiból került ki Gratianus és II. Valentinianus testőrségének egy része is. Forrásainkban azonban nincsen nyoma annak, hogy a foederatusokat kisebb-nagyobb egységekre felaprózva Valeria és a két Pannónia határerődjeibe osztották volna szét. A foederatusok mint comitatensesjellegű operatív seregrészek szükség szerint a limes egyik vagy másik veszélyeztetett szakaszán kerülhettek bevetésre. A történeti források világánál az alán gót hun foederatusok jelenléte Pannoniában az V. század első évtizedéig követhető. Az alánok a Tisza vidékéről 400 körül felkerekedett és Pannónia érintésével nyugatra vándorolt asding vandálokhoz csatlakoztak. A pannóniai hunokat és gótokat pedig a 405-ben Pannonián keresztül hömpölygő Radagaisus-féle népmozgalom sodorhatta magával.

2 Az utóbb említett népmozgalmat a Pontus vidéki hunok újabb előretörése váltotta ki. Már valamivel 395 előtt a pontusi hunok nyugati ága az Alduna mellé helyezte át központi szállásait. A Keleti-Kárpátok, az Alduna és a Fekete-tenger közötti terület birtokbavétele után e nyugati hun törzsek a 402 és következő években tovább terjeszkedtek nyugat felé. Már 405-ben az Alföld délkeleti részét, a Bánátot is elfoglalták. A hunok elől a Kárpát-medence népeinek egy része 405 végén Pannonián keresztül menekülésszerűen Italiára zúdult. A Duna-vidéki iráni-germán népek támadásának felszámolására a nyugat-római birodalom akkori katonai vezetője, Stilicho, magister utriusque militiae, a menekülő népek nyomában nagyobb sereggel Itáliában megjelent Uldin hun fejedelemmel kötött szövetséget (406-ban).

;í Korábban úgy gondolták, hogy a rómaiak az Uldinnal 406-ban kötött szerződésben lemondtak Kelet-Pannonia Drávától északra fekvő területeiről, és Valeria tartományt átengedték a hunoknak. Valeria és ezen belül Aquincum körzetének ilyen szerződéses átadására azonban sem ekkor, sem pedig három évvel később, 409-ben nem került sor. Ez abból is kitűnhet, hogy a ravennai udvar Valeria területét 428 — 30 táján is a nyugat-római birodalom részeként tartotta nyilván. A rómaiak Valeria, valamint a szomszédos Pannónia prima birtoklásáról legkorábban csak 430-ban mondhattak le, amikor Aetius akkori hadsereg-főparancsnok, aki ifjú korában évekig túsz volt a nyugati hun fejedelmi udvarban, Noricum és Raetia területén külső és belső ellenséggel birkózva, a juthungok és a Rajna-vidéket fenyegető Neckar menti burgundok ellen a hunok segítségét vette igénybe. Pár évvel később, amikor Aetius a hatalomért vívott polgárháborúban A Pontus vidéki I V. századihun mozgalom Keleti gótok, alánok és hunok betelepülése Pannoniéiba A hunok terjeszkedése a Duna vidékén KeletPannonia átadásának kérdése