Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)

Nagy Tibor: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ŐSKORTÓL A HONFOGLALÁSIG

A hun korszak két első szakasza Bonifatiusszal szemben alul maradt, és régi fegyverbarátaihoz, a hunokhoz menekült, ez utóbbiaknak fegyveres segélynyújtás ellenében átengedte egész Dél-Pannoniát, a korábban már Bizánchoz került Sirmium területe kivételével. E megállapodást a 433-ban erősebb hun sereggel Itáliába visszatért Aetius sürgetésére a ravennai udvar is megerősítette szerződésben.

4 A 430-as éveket megelőzően Ravenna, jogigényeinek fenntartása mellett, a gyakorlatban - így Italia védelme megszervezésénél azonban már 409-től kezdve nem számolt KeletPannoniával. Ravenna 409 végén a kelet-pannoniai határtartományok és az itteni dunai limes figyelembevétele nélkül a Dalmatiától Raetiáig húzódó sávban próbálta kiépíteni Italia védelmi övezetét. A 410-es évek közepén pedig valószínűleg Constantius magister mililum kezdeményezésére két őrgrófság, az illyricumi és az itáliai megszervezésével a kelet-pannoniai határvidék mögötti területet, Dalmatiát és a Keleti-Alpok előterepét fogták össze két nagyobb katonai parancsnokságba. A Salonában székelő comes Illyrici alá osztott csapatok sorában szerepelnek a noricumi és a nyugat-pannoniai, hiányoznak viszont a kelet-pannoniai pseudo comitatenses alakulatok. Pannónia secunda erődítményeit ekkor ugyan részben még megszállva tartották a római határőrkatonák (limitanei) ; a valeriai limes-szakaszon azonban már ezek sem mutathatók ki. Valeria területére a Radagaisus-féle népmozgalmat követően a hunoknak hódolt népek települtek. Jelenlétüket Ravenna számára elfogadhatóvá tette a hunokkal 406-ban kötött és 425-ben megújított szerződés (foedus), amellyel egyúttal a hun szövetségbe tartozó népek is közvetett szövetségi viszonyba kerültek a nyugat-római birodalommal. A betelepült népektől birtokba vett területet a birodalom határain belül kikülönített „barbár föld"-nek tekintették. Egészen 430-ig ily módon a condominium egyik formája alakult ki Valeria területén, hasonlóan a Rajna-vidéken és az Aldunánál már valamivel korábban kialakult viszonyokhoz.

5 A tényleges helyzet alapján a 406 után eltelt negyed évszázadot Budapest földjének történetében mint a hun uralom első szakaszát tarthatjuk számon. Ebben az időszakban a Duna-jobbparti terület a valóságban a hun törzsszövetség nyugati határsávjának számított, melyet a hunoknak hódolt ,,foederatus" népek tartottak megszállva. A nyugat-római birodalomrész és a hun konfederáció között a tényleges határvonal a Duna mellől Valeria nyugati határsávjába, valószínűleg a belső-pannoniai megerősített telepek vonalára tolódott át. Megszűnt ily módon a Duna évszázados határfolyó jellege, és i'ijból szabadon érvényesülhetett a limes fennállása idején erődítményekkel lezárt folyami átkelőhelyek természetadta, a jobb és bal parti területeket összekapcsoló szerepe. Pest területén a Március 15-e térnél és a Rákos-patak torkolatánál jelölhetjük ki a fontosabb átkelőhelyeket. A hozzájuk vezető útvonalak ez időben nemcsak a hun törzsek alföldi szállásaival kötötték össze a budai oldal vidékét, hanem a területet egyúttal annak a nyugat-keleti irányú belső kontinentális kereskedelmi útvonalnak vérkeringésébe is bekapcsolták, amely a Pontus vidékéről Olténián és az Alföldön keresztül a Duna könyöke vidékéhez vezetett. A Nyugat-Dunántúlt és a Bécsi-medencét magába foglaló pannon területek átengedése a hunoknak (430) nyitja meg Budapest földje történetében a hun korszak második szakaszát, amelyet a hunok Duna-völgyi hatalmának összeomlásáig (454) számíthatunk. E második szakaszban Kelet-Dunántúl korábbi határvidék jellege megszűnt. Pannónia prima átengedésével a nyugat-római hun birtokállomány a Keleti-Alpok lábvonalánál érintkezett. Majd amikor Attila és Bleda hunjai 437-ben a Rajna-jobbparti burgundokat tönkreverték, és a hunok hatalmi körzete a Duna balparti részén egészen a Rajnáig terjedt, Budapest földje a hun birodalom központi fekvésű területei sorába lépett. A pesti oldal érintése nélkül ez időszakban sem az Alföldről nyugat felé irányuló hun portyák, sem pedig a Pontus és a Rajna-vidék közötti kereskedelmi kapcsolatok útvonala nem képzelhető el.

6 Budapest területének hunkori népességében romanizált lakosság csoportjainak továbbélése az eddig közzé tett emlékanyagban nem mutatható ki. A továbbélő romanizált lakosság kérdésének megítélésénél nem hagyható figyelmen kívül az a század fordulóján területünkön átvonuló jelentős népmozgalom, amelyhez az itteni félbarbár telepesek is nagyobb számban csatlakoztak. A 406 és következő években Galliában feltűnő hostes Pannonii, az Alföld északi részéből felkerekedett és a Duna vonala mentén nyugat felé vándorló germán, iráni népek, asding vandálok, gepidák, szarmaták és alánok útvonalába eső Aquincumtól Carnuntumig terjedő határsávból e népmozgalomhoz csatlakozott határvédő parasztkatonák és hozzátartozóikból kerültek ki. E népmozgalmat követően a korábbi népességnek már csak töredékeivel számolhatunk Aquincumban. A légiós tábor területén az újabb kori, helyenként vékonyabb középkori rétegek alatt a legkésőbbi római kori települési szintekről olyan világos szürke besimított áruval kevert későrómai mázas kerámia kerül elő, amelynek használata jelenlegi ismereteink szerint nem vezet túl a századfordulóján. A IV. század hetvenes éveiben a katonaváros addig még lakott részeiből is a tábor erődítményei mögé visszahúzódott lakosság a temetőket, amelyek az óbudai rakparttól a Raktár rétig félkörívben veszik körül a légiós tábort, a 370-es évek végétől egy-két évtizedig még használta. A nyugat keleti vagy kelet-nyugati, illetőleg észak -déli irányítású tégla- vagy földsírok legkésőbbi csoportjai sem keltezhetők azonban az V. sz. elejénél későbbi időre. A tábor