Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)

Nagy Tibor: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ŐSKORTÓL A HONFOGLALÁSIG

aedilisei és városi tanácsa minden ügyintéző segédszemélyzet nélkül működött hosszú évtizedeken keresztül. Kezdettől fogva számolhatunk a középítkezéseknél és a középületeknél mérnöki feladatokat ellátó mensor aedificiorum tisztségével,

25 aki az aediliseket támogatta munkájukban. Egyedül a quaestori tisztség fennállása kétséges 194 előtt, minthogy más városokból ismerünk példákat arra, hogy a két választott duovir az aedilisek segítségével látta el a városi kincstárral kapcsolatos feladatokat. A rendelkezésre álló adatok tehát arra mutatnak, hogy az aquincumi municipium szervezeti A város felépítése nagy vonatkozásaiban megegyezett a birodalom sok más száz római alapítású városa- municipalu nak szervezetével. Megtaláljuk Aquincumban az életfogytiglan választott tanácstagok, a decu- azervezete riók testületét (ordo decurionum), amely a városi önkormányzat hatáskörébe tartozó ügyek intézéséről döntött. A tanács mellett a végrehajtó szervek szerepét töltötték be az egyéves tisztségviseléssel választott tiszt viselőpárok, a duoviri, az aediles és esetleg a quaestor es. Valamennyien a tanács jóváhagyásával intézték a feladatkörükbe tartozó ügyeket. A II. században sem hiányozhattak Aquincumból a municipalis papi testületek, végül a kisebb számú ügyintéző apparátus, amely egyrészt a tanácsot, másrészt a választott tisztségviselőket segítette munkájukban. Az ügyintézők meghatározott összegű fizetést kaptak, amelynek mértékét a császárkorból nem ismerjük. A tanácstagok, a városi papok, valamint a vezető városi tisztségviselők tisztségeinek betöltése viszont nem járt fizetéssel, sőt a tisztségek elnyerése a pályázóktól komoly anyagi áldozatokat kívánt. Az egyes önkormányzati szervek kiválasztásának, hatáskörének részleteiről igen kevés adat- A városi tal rendelkezünk. Az aquincumi tanács létszámára a töredékes adatokból biztos következtetést taná

cs nem vonhatunk le. Más római jogú városok fennmaradt tanácstaglistái alapján azonban igen valószínű, hogy az aquincumi tanácstagok száma kezdettől fogva ugyancsak száz körül mozoghatott.

28 Minden ötödik évben a két hivatalban levő duovir felülvizsgálta a tanácstagok névsorát, az úgynevezett album decurionum-ot, és gondoskodott a halálozás vagy más okból megürült helyek betöltéséről. Az aquincumi feliratok többször utalnak arra, hogy a tanácstagok számát városunkban is a már tisztséget viselt aedilisek, a colonia időszakban a quaestorok és aedilisek soraiból egészítették ki. Mellettük azonban, különösen 194 után gyakran találkozunk olyan tanácstagokkal, pedani-nak hívták ezeket, akik korábban nem viseltek valami municipalis tisztséget. Ebből a szempontból vizsgálva az aquincumi feliratokat azt látjuk, hogy a municipium időszakban a tanácstagoknak legalább egynegyede, a colonia idejében pedig egyharmada olyan emberekből került ki, akik nem vállaltak más tisztséget. A rendes tagokon kívül a tanácsnak tiszteletbeli tagjai is voltak. Olyan férfiakat ugyanis, akik a város érdekében kifejtett tevékenységükkel érdemeket szereztek, de akár más városi illetőségük, akár alacsonyabb származásuk miatt nem juthattak a tanácsba, a decurionatus külső jelvényeivel (ornamenta decurionalia) ruházhattak fel. A II. századi Aquincumból erre egyetlen példát ismerünk, amikor az itteni tanács egy poetoviói embert tüntetett ki a tiszteletbeli tanácstagsággal.

27 A városi tanács hatásköre eléggé kiterjedt volt. A tanács döntött minden, a város érdekeit érintő ügyről. A tanács adta bérbe a városi földeket, engedélyezte a közterületek felhasználását, határozott a középítkezésekről, a nyilvános játékok rendezéséről, gondoskodott a város közegészségügyéről, a lakosság gabonaellátásáról, felügyelt a városi tisztségviselők munkájára, a különböző társulások (

collegia) tevékenységére, az állami és városi istenkultuszok ápolására, hogy csupán a hatáskör néhány fontosabb területét jelezzük. A tanács mellett részben a végrehajtó szervek szerepét töltötték be a város vezető tisztség- A városi viselői, a két duovir és a két aedilis. E tisztségek megválasztásának részleteit a II. századi ^

s

~

L

^

e

9

ek Aquincumból nem ismerjük. De ezek aligha térhettek el a salpensai és a malacai városi törvényekben előírt formaságoktól, melyek általánosabb érvényét a lauriacumi töredék is alátámasztja.

28 Eszerint a duoviratusra, az aedilitasra pályázókat a helyi illetőségű, valamint más városokból ideiglenes jelleggel itt tartózkodó római polgárok, a municipes, illetőleg incolae a hivatalban rangidős vagy korban idősebb duovirtól összehívott választói gyűlésen, decuriák szerint történő szavazással választották. A választást megelőző korteskedések, ígérgetések, melyeketpollicitatio-nak neveztek az antik időkben, olyan beszédes példái, mint amilyeneket Pompeiiben a falkarcolatokról ismerünk, Aquincumból mindeddig hiányoznak. A politikai élet ilyen megnyilvánulásai nálunk különben is jóval ritkábbak lehettek, mint a sok évszázados önkormányzati hagyományokkal rendelkező Földközi-tenger melletti antik városokban. A választhatóság előfeltételei közé tartozott — és ez általános érvényű szabálynak tekinthető a szabad születés, a büntetlen előélet, a helyi illetőség és a megszabott korhatár betöltése, mely utóbbi - legalábbis a III. századi Aquincumban — elég alacsony volt, alig érte el a huszonöt harminc évet.

29 A duoviratusra természetesen csak azok a helyi illetőségű római polgárok pályázhattak, akik megelőzően már az aedilisi hivatalt betöltötték. Szükségtelen hangsúlyozni, hogy a fizetéssel nem járó, sőt tete-