Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)

Nagy Tibor: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ŐSKORTÓL A HONFOGLALÁSIG

íz illyricumi katonaság hangadó szerepének megszűnése I. Constantinus hadseregreformja Szarmata háborúk jében, Szentendrén és Nagytétényben is ezek tartottak őrszolgálatot a IV. század folyamán. A limes megerősítését követte a mögöttes terület újjászervezése. Az utóbbi keretében Galerius a mai Pécs (Sopianae) körzetébe telepítette az Aldunánál 295-ben tönkrevert karpok maradványait. Az új telepesek munkaerejével azután a tartomány belsejében nagyobb arányú erdőirtást, a Balaton mentén vízszabályozási munkákat végeztek el.

137 A Diocletianus-, majd a Galerius-fóle tetrarchia (293 — 311) erőfeszítései nyomán a századforduló körüli évtizedekben a budai oldal telepein feltűnnek a gazdasági helyzet megszilárdulásának jelei, bár a pénzforgalom nagysága — igaz — nem mutat jelentősebb emelkedést. De ez a terménygazdálkodás előtérbe nyomulásával függhet össze, és önmagában nem alkalmas mérce a gazdasági élet javulásának megítéléséhez.

138 A belső viszonyok megszilárdulása egyik jelének fogható fel viszont a mindenfelé megélénkülő építkezési tevékenység, amelyről a helyrajzi fejezetben szólunk. Egészen I. Constantinus egyeduralma évtizedéig (325-től) nyomon követhető a megszilárdulás megnyilvánulása, amely — úgy látszik — csak az ötvenes években szenvedett nagyobb törtést. De már ezt megelőzően lényeges változás állott be először az illyricumi hadsereg, majd ezen belül a határvédő alakulatok helyzetében, amelyet területünk határvidék jellege miatt szükséges röviden érinteni. A Diocletianus-féle tetrarchia idejében még az illyricumi légiók és lovas csapatok számítottak a római hadsereg élvonalbeli alakulatainak. Galerius rangidős császársága idején az illyricumi hadsereg hírneve azonban ismételten csorbát szenvedett. A pannóniai Cibalae (Vinkovce) melletti ütközetben 314 októberében, egymással szemben harcoltak az Italiában friss babérokat szerzett galliai és megtépázott hírű illyricumi csapatok uralkodóik, Constantinus, illetőleg Licinius győzelméért. Az utóbbi veresége egy időre az illyricumi katonaság uralmának is véget vetett.

139 Pannónia és a balkáni tartományok 314 végével a thrakiai dioecesis kivételével, Constantinus birodalomrészéhez kerültek. Constantinus 314 — 315 telét és a következő év első felét a birtokába jutott illyricumi tartományokban töltötte. Egyrészt a polgárháború zavarait kihasználó nyugati gótok moesiai betörését számolta fel, másrészt új tartományai belső helyzetét rendezte. Az utóbbi részleteit azonban még nem ismerjük.

140 Űjból a dunai tartományokban találjuk Constantinust 317 tavaszán, és rövid 318. évi itáliai tartózkodását leszámítva Illyricumot már nem is hagyta el a keleti birodalmi rész uralkodójával, Liciniusszal 324-ben bekövetkezett végső összecsapásáig. Constantinus 320-ig minden erejét birodalmi része belső viszonyainak megszilárdítására fordította. Viszont amikor 320-tól kezdve Licinius és Constantinus között feszültté vált a viszony, a pannóniai határsávot közelről érintő katonai előkészületek nyomultak előtérbe. Az utóbbiak keretében Constantinus nagyobb létszámú mozgó sereget alakított ki, melynek alakulatai feladataik elvégzése után már nem tértek vissza határmenti állomáshelyeikre. Pannónia határsávjából is ekkor vonták ki a legértékesebbnek ítélt légiós csapatrészeket, valamint lovas alakulatokat (équités), s mindezeket a hadműveleti sereghez (exercitus comitatensis) osztották be. Helyüket a kisebb egységekre tagolt légiós gyalogság, illetőleg újonnan formált lovas csapatok (cunei) és helyi milíciakatonaság (auxilia) egységei foglalták el.

141 A határvédelemnél meghagyott seregrész (exercitus ripensis) légiós és lovas egységei számára a császár legkésőbb 321-ben mgerősítette a Liciniustól tíz évvel korábban adományozott kiváltságokat (privilégia). Ezzel nagyjából egy időben megtörtént a hadsereg legalsó csoportjába sorolt auxiliaris katonák anyagi helyzetének rendezése is.

142 A fentebbi rendelkezések kétségtelenül a második vonalba szorított határvédő sereg körében megnyilatkozó elégedetlenség leszerelését kívánták szolgálni a katonai döntés előestéjén. Az új hadseregszervezet hatékonyságát a valeriai frontszakaszon első ízben a 322. évi roxolán — szarmata betörés tette próbára. Az ellenség ekkor Camponát fogta ostrom alá, amelyet a határvédő sereg kötelékében meghagyott egyik „dalmata" lovas csapat védelmezett bátran. Nem sokkal a betörés után azonban a hadműveleti mozgó sereg is a helyszínen termett a császárral az élén. Felmentette Campona erősen szorongatott helyőrségét, majd a visszaszorított ellenséget a Duna—Tisza közén szétverte, s foglyokkal meg zsákmánnyal megrakodva Bononia (Maláta) körzetében tért vissza római területre.

143 A roxolánok, majd a következő évi gótok elleni hadjárat a Liciniusszal szemben küszöbön álló belháború főpróbájának számított. A 324-ben kitört polgárháborúból ismeretesen Constantinus került ki győztesen. 325-től kezdve közel negyven év után újból egyetlen ember kezében egyesült az egész római birodalom. Nagyobb szabású támadó hadműveletek előkészítése indult meg 326-ban és a következő években az aldunai gótok ellen. Ennek során a Duna-balparti Drobeta (Turnu Severin), Sucidava (Celei) és Constantiniana Daphne (Spantov) helyén a Daphne-terv keretében tervezett támadás hídfőállásaiként korszerű erődök épültek: Oescus és Sucidava között kőhíd, Transmarisca és Daphne között pedig pontonhíd készült. Az is valószínű, hogy a Duna-jobbparti erődök korsze-