Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)

Nagy Tibor: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ŐSKORTÓL A HONFOGLALÁSIG

felhagyása az akkori háborús időkkel függhet össze. Marcus Aurelius germán szarmata háborúi óta ez volt a legsúlyosabb ellenséges betörés, amely Aquincum körzetében is lezárta a korábbi két emberöltő viszonylagos nyugalmat és fellendülést mutató időszakát, egyúttal új korszakot is nyitott. Alsó-Pannonia helytartója, Ingenuus, a rendelkezésre álló katonai erőkkel igyekezett megfékez- Ingenuus és ni a benvomult szarmata csoportokat. Kétségtelenül ért is el valami eredményt a védelmi har- Ii

^ff

al

'

ia

;

nu

f * , fill&llCSCLSZ-CLTG cokban. Ennek köszönhette, hogy a helyi parasztokból és városlakókból sorozott pannóniai és moesiai légiók kikiáltották császárnak, az egyszerű katonasorból felemelkedett helytartó katonai erényeitől várva az otthonukat, hozzátartozóikat fenyegető ellenség kiűzését. Gallienus, aki eddig az alemann támadás felszámolásával volt elfoglalva, az események hírére Pannoniába sietett. Nemrég kialakított mozgó lovasseregével, melyet korának legjobb lovasgenerálisa, Aureolus vezetett, Mursa mellett döntő vereséget mért az ellencsászárra, aki maga is életét vesztette. A legyőzött sereghez tartozó pannóniai légió vexillatiókkal és auxiliaris egységekkel szemben Gallienus nem alkalmazott megtorlást. Még ebben vagy a következő esztendőben mind a brigetiói, mind pedig az óbudai légió megkapta a hatszor kötelességteljesítő és hűséges (VI pia VI fidelis) kitüntető jelzőket. Figyelemre méltó, hogy amikor röviddel Ingenuus leverése után a moesiai légiók Regalianust kiáltották ki ellencsászárnak, a felső-pannoniai légiók csatlakoztak a császárrá nyilvánításhoz (pronuntiatio), míg az alsó-pannoniaiak hűek maradtak Gallienushoz. Az utóbbiak a Valerianus helyére lépett Macrianust sem támogatták 261-ben.

127 A polgárháborúkból a szarmaták természetesen csak hasznot húzhattak. Nem tudjuk, hogy mikor sikerült a 260-ban betört portyázó, fosztogató csoportokat kiszorítani a tartomány földjéről. Regalianusnak azonban még súlyos harcai voltak velük. Valószínű, hogy Gallienus az Alföldre az ötvenes években beköltözött roxolánokkal megújítva a foederatus viszonyt, ily módon kényszerítette a szarmatákat a római határvidék elhagyására. Ujabb megmozdulásukról Gallienus idejében nem hallunk. E) A Gallienus-kori összeomlástól Kelet-Pannónia tényleges feladásáig A háborúkat követő újjáépítést a helyrajzi fejezetben érintjük. Itt azt emelnénk ki, hogy a külső és belső harcok mellett az általános gazdasági és politikai helyzet rosszabbodása a hatvanas években is hozzájárult ahhoz, hogy az itteni társadalomnak évtizedek kellettek, míg kiheverte az elszenvedett megrázkódtatásokat. A római birodalom politikai egysége a hatvanas években széttöredezett. A nyugati tartományok közül Gallia, Britannia és Hispánia Postumus és utódai alatt a gyakorlatban elszakadt a birodalomtól. Keleten, Palmyrában, újabb erős politikai központ létesült, amelynek képviselői, Vaballath és Odenath, kezdetben még a központi kormányzat nevében, gyakorlatban azonban függetlenül kormányozták Syriát és Aegyptust. A birodalom gazdasági vonatkozásban legfejlettebb nyugati és keleti tartományainak elkülönülése és önellátó törekvései bénítólag hatottak a dunai tartományok kereskedelmi kapcsolataira, ami az itteni életszínvonal további süly1 védését vonta maga után. A pénz értékének további romlása mellett az anyagi javak kicserélődésének jelzett akadályai, amelyekhez hozzávethetjük még az Aquincum ipara és kereskedelme szempontjából igen fontos dáciai piacterület felbomlását, csak súlyosbították a helyzetet. A határvidékek kisbirtokon gazdálkodó, jórészben önellátó parasztjai, valamint a katonaság, amelynek ellátásáról az állam gondoskodott, érezte meg legkevésbé a nehéz gazdasági helyzetet, mely főként a városi polgárságot sújtotta. A háborúk pusztításait követő újjáépítés a légiós tábor és a katonaváros területén már ezért is gyorsabban indulhatott meg, mint másutt. A katonai építkezések során a légiónak 268-ban már arra is volt ereje, hogy megkezdje a hosszabb idő óta romokban heverő Flórián téri katonai fürdő helyreállítását.

128 A következő évek eseményei azonban megmutatták, hogy a túlparti barbár népek nagyobb Aweiianus méretű támadásaival szemben a létszámon tartott, de már csökkent harci értékű határvédelmi alakulatok tehetetlennek bizonyulnak. Ezt látjuk 270 nyarán is, amikor a jórészben korszerűtlenné vált limes-erődítményekben szétszórt csapatok nem voltak képesek megbirkózni az AlsóPannoniára zúdult szarmata kvád és vandál betöréssel. A korábbi évek barbár megmozdulásaitól eltérően a 270. évi vandál támadást nem tekinthetjük egyszerű zsákmányszerző portyának, hanem településre alkalmas földet kereső népcsoport bevándorlási kísérletének. Aurelianus császárnak Felső-Italiából kellett a gyorsan mozgó seregtestekkel Pannoniába sietni, ahol a vandálok ekkor már jó messze benn jártak a tartományban. Kiéheztetéssel, a felperzselt föld taktikájával, majd fegyveres erővel sikerült végül is a varidálokat (és szarmatákat) a tartomány földjének elhagyására szorítani. A visszavándoroltak valószínűleg felmorzsolódtak azokban a harcokban, amelyeket a roxolánok második nagyobb bevándorlási hulláma váltott ki az Alföldön.

129