Katona Csaba - Rácz Attila: Hangulatjelentések a fővárosból 1988. októberétől 1989. októberéig - Budapest Főváros Levéltára Forráskiadványai 11. (Budapest, 2010)

Források

- javasolja, hogy a politikai párt alapítására vonatkozó szövegrész ne kerüljön be a tör­vénybe, ezzel az alkotmány foglalkozzon. A HNF-re és a szakszervezetekre vonatkozó szabályozás is az új alaptörvényben kerüljön megfogalmazásra,- a törvényelőkészítők a lezajlott viták alapján dolgozzák a tervezetet, figyelembe véve, hogy néhány helyen jogi szempontból pontatlan, a fogalmakat nem konzekvensen hasz­nálják, fogalmazásuk nem mindenütt felel meg a magyar nyelv helyességének. Az elnökség tájékoztatót hallgatott meg a választójogi törvénytervezet társadalmi vitájá­nak fővárosi előkészítéséről is. 8. A Közigazgatási és Adminisztratív Osztály tájékoztatója Az MSZMP Budapesti Bizottsága, a Fővárosi Főügyészség, a BR és a Fővárosi Tanács együttes kezdeményezésére a közterület pályaudvarokon, parkokban éjszakázó fiatal turisták számára 1984-ben kerül kialakításra a Satumus Ifjúsági Tábor a X. kerületi Tün­dérfürt utcában. A tábor 1988-ban is június 1-től október l-jéig, naponta 16 órától min­dennap 8 óráig a Budapest Tourist Idegenforgalmi Vállalat kezelésében üzemel. A táborban 12 db 15 személyes sátor került felállításra, a területén hét konténerben szo­ciális létesítmény, (két zuhanyozó, négy WC, egy porta) üzemel. A mintegy 50 000 példányban elkészített többnyelvű szórólap pontos tájékoztatást adott a tábor megközelí­tésére. Állandó portai szolgálat látja el a vendégfogadást, a tábor nappali őrzését, valamint a vendégek nyilvántartásba vételét. A nyitvatartási időben a BRFK rendőri jelenléttel biztosította, segítette a zavartalan, biztonságos működést és hírösszeköttetést. A tábort négy hónap alatt összesen 28 669 fő vette igénybe, akik 27 országból érkeztek, közülük legnagyobb arányban NDK-fiatalok (95%) A rendőrség ez évben 174 főt szállított be a közterületekről a táborba. Rendzavarás nem volt, ez köszönhető az állandó rendőri jelenlétnek is. Az ötéves időtartam alatt a táborral sokat foglalkoztak a tömegkommunikációs eszkö­zök. Többségében segítő szándékkal, dicsérve a kezdeményezést, de kritikus hangnem­ben is „félrendőri ingyenszállásnak” nevezte a tábort. Véleményünk szerint a Satumus Ifjúsági Tábor elérte létrehozásának célját. Működésé­vel hozzájárult a főváros közrendjének biztosításához. Gazdaságpolitikai információ 1. Mint jeleztük, a Bp. VB tájékoztatást hallgatott meg a fővárosi lakosság ellátásának helyzetéről a Fogyasztók Budapesti Tanácsa elmúlt évi tapasztalatai alapján. Az írásos anyag főbb megállapításai a következők voltak: 46

Next

/
Thumbnails
Contents