Katona Csaba - Rácz Attila: Hangulatjelentések a fővárosból 1988. októberétől 1989. októberéig - Budapest Főváros Levéltára Forráskiadványai 11. (Budapest, 2010)
A hangulatjelentések elé
a társadalmat szétszabdaló körülmények és a kormányzati intézkedések egyre nehezebb következményei közepette igyekszik felzárkózni az eseményekhez. Kompromisszumokkal próbálja meg a párt belső egységét és cselekvőképességét megteremteni. A párttagság véleménye szerint kevés sikerrel.” Áprilisban a jelentések között szemezgetve ugyancsak egészen érdekes, már-már napjainkat idéző részletekre lehet bukkanni. A bíráló hangütés változatlan, ugyanakkor meglehetősen egyszerű az áthallás okát felfedezni ebben a pár gondolatban: „Nagyon irritálja a közvéleményt a szegények számának növekedése, a kontraszt a 35-40 éve dolgozók koldusbotra jutása és egy szűk, de gőgös és pöffeszkedő réteg gazdagodása között. Hallatlanul éles bírálatok hangzanak el a nyugdíjak értékvesztése miatt.” Félő, hogy a fent felvetett problémák orvoslása valóban nem vezetett sikerre. Nemigen kétséges, hogy a fenti vélekedés meglehetősen egységes volt, ugyanakkor a hangulatjelentések még ebben a hónapban is bizonytalanságot tükröznek. Április 4-e kapcsán volt, aki azt fogalmazta meg, hogy „április 4. is - mint minden történelmi esemény - a reális helyére fog kerülni”. De volt, aki számára az utolsó magyar királyné, Zita temetésének visszhangja is a reakció rémének fenyegetésével ért fel: „Sokakat meghökkentett - meglepett a Zita királyné temetésén tapasztalt nemzetközi részvét, a nagy tömeg, a nosztalgikus felhangok.” A leginkább jellemző azonban a konkrét események kommentálása mellett az általánosabb megközelítés volt. A pártvezetés immár nyílt ellentétei, a platformok stb. létrejötte- úgy fest - sokak számára még mindig teljes egészében feldolgozhatatlannak tűnt. Az alábbi jelentésrészlet legalábbis további jelentős mértékű zavarodottságról tudósít: „A személycserék egész mechanizmusa egy szűkebb körben másfajta visszhangot is kiváltott. Egyrészt: a nyugati sajtó kommentárjai a maguk szóhasználatával (»konzervatívok« és »reformerek« küzdelme stb.) utaltak arra, hogy mi is történt. Másrészt: viszonylag sokan hallgatták a Ribánszki Róberttel folytatott hétfő esti interjút. Ebben szó volt »májusi puccsról«, a vezetésbe került triumvirátus - Grósz, Pozsgay, Berecz - ellentéteiről és alkalmatlanságukról, egyfajta megállapodásról, amely szerint tavaly májusban csak három fő leváltásáról volt szó, s »valakik« ehelyett nyolc tagot hagytak ki a PB-ből.” Ehhez képest meglehetősen jelentéktelen, de kétségkívül igaz az alábbi észrevétel: „... a párt megújulása Újpesten is elválaszthatatlan a demokrácia érvényesülésétől.” A májusra vonatkozó jelentések uralkodó iránya ismételten a párt egységének immár egyértelmű széthullása, illetve e kérdés kezelése. Mert mi is ez? Szétesés vagy a demokrácia kezdete? Lássunk egy jelentésrészletet e kérdéskörre vonatkozóan is: „... a különböző szervezetek létrejöttét - az eltérő érdekek kifejezésének természetes igénye mellett- elsősorban a társadalmi feszültségek, konfliktusok és válságjelenségek sürgették. Ennek hatása az is, hogy az MSZMP tagjainak többségében felismert szükségszerűséggé vált a radikális, a társadalmi élet minden területére kiterjedő fordulat megvalósítása, s benne az MSZMP gyökeres reformja. A fordulat fő tartalma a gazdasági, politikai és kulturális értelemben egyaránt felforgatott modellváltás, iránya a pluralizmus és a decentralizálás.” 25
