Koltai Gábor - Rácz Attila: A Magyar Szocialista Munkáspárt budapesti ideiglenes vezető testületeinek jegyzőkönyvei II. 1957. április 1.–1957. május 27. - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 10.
A kerületi Pártbizottság kiadványaként jelenik meg december óta az elég népszerű „Villám". Célja: a pártépítő munka segítése és a tapasztalatok eljuttatása az alapszervekhez. A „Villám" követett el jobboldali hibákat is, erre utólag - februárban - hívták fel a figyelmünket. Például december 15-én használta még a „rákosista politika" kifejezést, és állást foglalt a „sztálinizmus" mint politikai fogalom mellett. Február 8-án megjelent egyik cikkében arról írt, hogy a Külkeresekedelmi Minisztériumban két „szektás" elvtárs pártba lépése folytán többen nem akartak belépni a pártba, de ebben a kérdésben a „Villám" nem foglalt állást. 858 Az egyes pártszervezetek részben továbbvitték a kerületi Intéző Bizottság kezdeményezéseit a jobboldali megnyilvánulások elleni harcban, részben saját kezdeményezéssel szerveztek ankétokat, konzultációkat. Ki kell emelni az egyes alapszervek ilyen tevékenységéből, hogy néhány esetben az elmúlt időszak értékelését mintegy saját kis „fehérkönyv" formájában kollektívában elvégezték. így a Lenin Intézet, az Oktatásügyi Minisztérium, a Minisztertanács, a KGM stb. 859 Hogyan foglalt állást fenti kérdésekben a kerületi Intéző Bizottság, hogyan tudta felvenni a harcot a jobboldali nézetekkel szemben? Az általánosan tapasztalható ingadozás alól nem volt mentes a kerületi Intéző Bizottság sem. Nehezítette a tisztánlátást egy sor november-decemberben függőben lévő probléma, amelyekre tájékozottság hiányában nem adhatott az IB megfelelő választ az alapszerveknek. Tekintve, hogy közel két hónapig a kerületi intéző bizottságok titkárai részére alig volt megbeszélés a felsőbb pártszerveknél, lényegében magunkra voltunk utalva, és tűzoltásszerűen, mindig csak a legégetőbb kérdésekkel foglalkoztunk. Ilyenkor egy-egy kérdéssel a felsőbb pártszervek felé is fordulva - (például Nagy Imrével kapcsolatos levél novemberben) - zavarólag hatottak a felülről kapott „szempontok" és a Népszabadság egyes cikkei is, például abban a kérdésben, hogy „ne kompromittáltak szervezzék a pártot", megsértettünk egy sor becsületes, rendes elvtársat, akik éveken át különféle funkcióban hajtották végre a párt politikáját. Ugyanakkor ezzel egyidejűleg jelentkezett a párt és a kormány egyes vezetői elleni támadás (Kiss Károly, Apró, Dögei, Friss elvtársak), ami ellen a kerületi Intéző Bizottság sem lépett fel elég határozattan akkor. Meg kell jegyezni, alapvető kérdésekben az Intéző Bizottság egyetért: a szovjet csapatok behívása, az ellenforradalom jellegének megítélése, a párt vezető szerepe stb. Problémák legfeljebb a kibontakozás útjának keresésében, módszereiben, valamint még november végén a restauráció veszélye bizonyos eltúlzásában jelentkeztek. Jelentkezett, bár kisebb mértékben ez a probléma a Révai-cikk után, de amikor nyilvánvaló lett annak a vitacikk jellege - az megnyugtatóan hatott. 860 A jelenlegi helyzetet illetően a következőkben tapasztalható jobboldali elhajlás a párt politikai vonalától: 1. a marxi-lenini párt alapelvei - ezen belül is a „ki lehet a párt tagja" kérdésben, 2. a gazdasági építés, 3. és a kulturális élet területén. 858 A Villám című lap az V. Kerületi IIB által kiadott, napilap formátumú hetilap volt. Az említett cikk a február 8-ai számban Még egyszer „visszatérünk-e a régihez"? címmel jelent meg. BFL XXXV. lO.b. 1956-1957. 24. öe. I/b. p. 859 Csiki Szász Dezsőné utasítására fogtak az alapszervek az anyaggyűjtéshez. BFL XXXV.lO.b. 1956-1957. 9. öc. 1. p. Az „Agrimpex" fehérkönyv. Uo. 2-5. p.; a Lenin Intézet jelentése: uo. 103-117. p.; A politikai helyzet vázlata az Oktatásügyi Minisztériumban az ellenforradalom előtt és után. Uo. 15 l-l 61. p. 860 A Révai-cikkröl szóló heti jelentést az V. kerületből Id.: Révai semmit sem tanult és semmit sem felejtett az. elmúlt események során. 1957. március 12. BFL XXXV. 1 Ob. 1956-1957. 21. öe. 46-47. p.