Koltai Gábor - Rácz Attila: A Magyar Szocialista Munkáspárt budapesti ideiglenes vezető testületeinek jegyzőkönyvei II. 1957. április 1.–1957. május 27. - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 10.

Huszár Tibor levele a Budapesti Ideiglenes Intéző Bizottságnak Kedves elvtársak! Hosszú tépelődés és vívódás után szántam csak rá magam, hogy e sorokat papírra vessem. Részben a tények logikája, részben a jogos őszinte figyelmeztető szó, másrészt pedig igazta­lan vádak, rágalmak hínárjából való kiúttalanság vitt rá, hogy kérjem a Budapesti Intéző Bizottságtól ügyem kivizsgálását. Azzal szeretném kezdeni, miben látom saját felelőségemet, melyek azok a kérdések, melyben úgy érzem, teljes joggal illet az elmarasztalás. Legsúlyosabb tévedésem (nem az őszintétlen mea culpa kedvéért írom), vétkem, hogy november 4-e szerepét, jelentőségét hosszú időn keresztül nem értettem meg, sőt félrema­gyaráztam, s ebből fakadóan heteken keresztül a teljes politikai passzivitás álláspontjára he­lyezkedve távoltartottam magam a párt, s többszöri felszólítás ellenére, az Ifjúsági Szövetség újjászervezésétől. Még ma is rendkívül nehéz számot adni arról, hogy hogy kerültem ebbe a politikai zsákutcába, sodródtam el a párttól, s hogy tudtam magam - még ha csak hetekre is - távol tartani a munkától. Egy biztos, hosszú zavaros, ellentmondásos folyamat eredménye volt mindaz, ami történt. Nem azért, hogy magatartásomra magyarázatot találjak, vagy felelőségem tompítsam, hanem a tények tisztázása érdekében úgy érzem, szükséges időrendi sorrendben számba venni az eseményeket. A XX. Kongresszus után a párton belüli áramlatok, sőt később mindenféle ellenséges csoportosulások és a párt híveinek legfőbb ütközőterülete a Petőfi-kör volt. Én ebben az időben a Petőfi-kör vezetésében, mint a Budapesti DISZ Bizottság képviselője állandóan részt vettem. Nem hiba és ballépések nélkül persze, de mai szemmel is úgy látom, hogy november 4-ig én a magam részéről a Petőfi-kör vezetőségében a legőszintébben próbáltam verekedni mind a jobboldali szervezkedés, mind a baloldali elvtelen, szűkkeblű politika képviselőivel szemben. A vita egyrészt a Tánczos-, Hegedűs-, 777 Bohó-csoporttal 778 - akiknek becsületes szándé­káról én akkor teljes mértékben meg voltam győződve - másrészt a Molnár-, Szakáli-féle [sic!] állásponttal folyt, kik még júniusban is a Rákosi-féle vezetés vallásos hívei voltak, és az eszmei harc helyett már akkor is az intrika módszeréhez folyamodtak. 779 A harc a sajtóvita kapcsán már júniusban kiéleződött, 780 de a júliusi párthatározatot követően viszonylagos szélcsend következett be. Augusztus végén aztán annál nagyobb erővel éleződtek ki a harcok. Hogy e viták jellegét érzékeltessem, csak egy példát említek: a Petőfi-kör néhány vezetője megnyitó ünnepélyt javasolt, melynek eszmei mondanivalójául Kodály Zrínyi-szózatát jelölték meg. Gönyei Antal 781 elvtárssal együtt a Politikai Bizottság utasítását követve mindenáron meg akartuk akadályozni a koncert megrendezését. Magunk is meg voltunk győződve arról, hogy „a két pogány közt egy hazáért szemlélet" csak károkat 777 I legedíis B. András közgazdász, történészről van szó. 778 Bohó Róbert filozófusról, a Petőfi-kör vezetőségi tagjáról van szó. 779 Molnár Jánosról és Szakali Józsefről, a DISZ KV tagjairól van szó. 780 A Petőfi-kör 1956. június 27-én tartotta sajtóvitáját. A Petőfi Kör vitái. 4. 781 Gönyei Antal, a DISZ Budapesti Bizottságának egyik titkára volt.

Next

/
Thumbnails
Contents