Koltai Gábor - Rácz Attila: A Magyar Szocialista Munkáspárt budapesti ideiglenes vezető testületeinek jegyzőkönyvei I. 1956. november 8.–1957. március 26. - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 10. (Budapest, 2008)

Bevezetés

az ellenségnek erőt adunk. Azt mondják, hogy megyünk visszafelé a régi úton. Ugyanez a helyzet az értékeléssel. Tegnap este elvitték a párt intéző bizottság egyik tagját, másnap azonban kiengedték. Vele szemben vannak különféle vélemények. Az elvtárs egyszerre három lovon ült: először a forradalmi bizottságban, 137 aztán a munkástanácsban, aztán a párt intéző bizottságban. De mivel kiengedték, ezek valószínűleg nem feleltek meg a valóságnak. Helyesnek tartanám, ha az elvtársak a határozatok meghozatalánál jobban ismernék a tömegek hangulatát. Úgy néz ki jelenleg a helyzet, hogy most már erősebbek vagyunk, és keményebben léphetünk fel. Ezek ne töltsenek el bennünket szép képekkel, mert a dolgozók ugyan bent vannak az üzemekben, de nem dolgoznak. Az Egyesült Izzóban a munkásta­náccsal beszéltünk arról, hogy a kibontakozást minél előbb megvalósíthassuk. 138 A letartóztatásokkal kapcsolatban. Komoly támpontot nyújt nekünk az, hogy a végleges munkástanácsokba nem választották be az első munkástanácsok minden tagját, s így a letartóztatások zöme is indokolva van. A kétes elemeket nyugodtan össze lehet szedni, eze­ket senki sem fogja reklamálni. Ezek ellenséges elemek. Tapasztalatunk a munkáskáderek leváltásával kapcsolatban: vannak esetek, hogy egyes pártfunkcionáriusok túlharsogtak minden ellenséges hangot, amikor azonban a munkástanács leváltotta, rögtön szembekerültek velük, és elkezdték a pártot szervezni. Meg kell mondani, hogy ezekkel az emberekkel nem sokra megyünk. Ezt a munkástanácsok is látják, és ez ellen harcolnak. Nekünk ezeket úgy kell használni, hogy a még pozícióban lévő kommunistákat kell megnyerni. Nem értünk egyet azzal, hogy valakit leváltanak azért, mert kommunista. Sok ilyen eset van. A munkástanácsokkal kapcsolatban is áll, amit Biszku elvtárs mondott. Például az Egyesült Izzóban is szembeszállunk a volt horthysta elemekkel, akik befurakodtak a munkástanácsokba, és megkérdezzük őket, hogy mit keresnek itt. A kormánybiztos kérdéssel kapcsolatban egyetértek, mert azok az igazgatók, nagyon keveset kivéve, akik megmaradtak helyükön, eladták a pártot, akik keményen kiálltak a párt mellett, azokat menesztették. A kormánybiztosok kijelölését a minisztériumoknál kezdeném. A Könnyűipari Minisztériumban fel kell lépni az ellen, hogy osszák ki a textilárut, ugyanis a 250 Ft-os utalványoknál 3 000 Ft-os ráfizetés van. Ha ezt így tovább folytatjuk, a pénz stabilitását tesszük tönkre. A könnyűipari miniszter, Nagy [Józsefiné, hogy pozícióját mentse, ilyen textilutalványokat engedélyez, s ezzel elárulja a munkáshatalmat. Ezeket nem szabad most hagyni. Ha ezek az emberek a párt mellett kiállnának jelenleg, akkor ezeket az embereket most leköpnék. Nekünk ezen a téren sürgősen rendet kell teremteni. Újpesten 5 nagyüzemben csináltunk revíziót. Nagyné írást adott a textília kiadására. Kossá [István] elvtárs a dolgot elkerekítette. Kértük, küldjön revizorokat. Ennek folyamán az Egyesült Izzóban találkoztunk egy forradalmi számlával. Már akkor 1 millió Ft volt ezen a számlán. Ez abból adódott, hogy a munkástanács különböző költségekre pénzt utalt ki. 137 Az FMPK először a 6/1956. (XI. 12.) sz. határozatában foglalkozott a forradalmi bizottságokkal, amelyben engedélyezte működésüket. A kormány november 19-ei ülésén ismét napirendre került ez a kérdés, amelyen a kormány megállapította, hogy „a különböző hivatalokban, intézményekben alakult forradalmi bizottságok túllépik hatáskörüket, nem tartják be a Kormány ezzel kapcsolatos rendeletét, központi szerveket alakítanak". MOL XIX-A-83-a-6. jkv/8-1956. A 17/1956. (XII. 8.) sz. határozatával a kormány végül feloszlatta a forradalmi bizottságokat és más, hasonló elnevezésű társadalmi szerveket és működésüket megszüntette. 138 Az Egyesült Izzó a IV. kerület legnagyobb üzemeként nagy befolyással bírt a többi üzem munkájára, így az MSZMP-nek fontos volt az ottani sztrájk mielőbbi letörése. Az Fgyesült Izzóval kapcsolatban Id.: BFL XXXV.9.c. 15. őe., illetve BFL XXXV.9.b. 1956-1957. 11. őe.

Next

/
Thumbnails
Contents