Koltai Gábor - Rácz Attila: A Magyar Szocialista Munkáspárt budapesti ideiglenes vezető testületeinek jegyzőkönyvei I. 1956. november 8.–1957. március 26. - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 10. (Budapest, 2008)

Bevezetés

tagja, valamint budapesti elnök is volt, személye tehát az összekötő kapocs a központ és a főváros között. Az ideiglenes korszakban az IPB és egyúttal az 1KB tagja volt továbbá Aczél György, Fock Jenő, Kiss Dezső és Szurdi István. A pártszervezést - az 1957. február 26-ai IKB-ülésig - irányító Szervező Bizottságba (SZB) is delegált tagokat az IPB, így az SZB ülésein részt vett Borka Attila, illetve Csikesz Józsefné is. 6 A kötetekben közölt jegyzökönyvek zömét (összesen tizenhetet) az MSZMP Budapesti Ideiglenes Intéző Bizottsága (Bp. IIB) ülései teszik ki. A testület elődjét 1948-ban még Végrehajtó Bizottságnak, majd 1948 végétől 1954-ig Pártbizottságnak hívták. 1954 nyarától az MDP megszűnéséig Párt Végrehajtó Bizottság lett a testület megnevezése, majd az 1957. júniusi pártkonferencia után ismét Végrehajtó Bizottság lett a szerv hivatalos neve. Bár elméletileg az IPB számított a legfontosabb vezető testületnek, a döntő kérdések a Bp. IIB előtt dőltek el. Az Intéző, majd Végrehajtó Bizottság egy szűkebb körű, 9-15 tagból álló testület volt, amely elméletileg két pártbizottsági ülés között irányította a fővárosi pártügyeket. A testület központi megfelelőjének az MSZMP IIB tekinthető. Ezt a központi szervet 1948-1956 között, majd 1957 nyarától Politikai Bizottságnak nevezték. A Bp. IIB élén az elnök állt. Ezt a pozíciót 1956 novembertől 1957 februárjáig Biszku Béla töltötte be. Az elnök munkáját kettő, majd három titkár segítette, időszakunkban Borka Attila, Csikesz Józsefné és Kelen Béla töltötte be a titkári tisztséget. Miután Biszku belügyminiszter lett, két hónapos „interregnum" következett. Ekkor a másodtitkár, Borka Attila irányította a pártbizottságot. 1957. április 23-a után Marosán György lett a Bp. IIB vezetője, immár első titkári rangban. 7 A Bp. IIB összetételének változása az 1956. december 8-ai IPB-ülésig nehezen rekonstruálható. A Bp. IIB november 8-ai, első ülése szerint Biszku Béla, Földes László és Szikra Sándor volt a testület tagja. A másik három részvevő (Marián István, Dózsa Tihamér és Kelemen Pál) jelenléte valószínűleg azzal magyarázható, hogy az éppen elérhető és jelen levő munkatársakat is elhívták az első megbeszélésre, amit a Nádor utca 28-ban tartottak. 8 Marián, Dózsa és Kelemen ugyanis az MDP Budapesti Pártbizottsága apparátusának politikai munkatársa volt 1956 októberében. Az IPB 1956. december 8-ai ülésén megvá­lasztotta az új Intéző Bizottságot, amely az SZB november 28-ai határozata alapján hat­helyett kilenctagú lett. 9 A december 8-án megválasztott tagok: Aczél György, Biszku Béla, Borka Attila, Csikesz Józsefné, Harmati Sándor, Kiss Dezső, Moharos József, Petrák Ferenc és Polyák János voltak. Az IPB-ülés jegyzőkönyve azonban csak öt nevet említ a korábbi Bp. IIB-tagok közül: Biszku Bélát, Aczél Györgyöt, Szirmai Istvánt, Csikesz Józsefnét és Méhes Lajost. 10 M ivei ez a névsor nem egyezik a november 8-aival, arra következtethetünk, hogy a Bp. IIB 1956 novemberében legalább egyszer átalakult. 6 A központi vezető szervek tagjainak névsorát korszakunkra vonatkozóan ld.: MSZMP I, 329. p., MSZMP íl. 379-380. p.. MSZMP III. 375-376. p., MSZMP IV. 333-335. p. és MSZMP V. 423. p. 7 A párton belüli demokrácia hiányát jól mutatja ez az eset, ugyanis a Titkárság előterjesztése után az MSZMP IIB jelölte budapesti első titkárnak Marosánt. Az 1957. április 23-ai MSZMP IIB-ülésen elfogadott első titkári választotta meg egy héttel később formálisan az IPB. MSZMP III. 130. p. 8 A Köztársaság téri pártszékházat az 1956. október 30-ai ostrom után nem használhatta a budapesti pártközpont, ezért a volt MDP egyik székházába, a Nádor utcába tették át székhelyüket. A Köztársaság téri épületet 1957 nyarára felújították, de hivatalosan csak az ostrom egyéves évfordulóján költözött vissza oda a Budapesti Pártbizottság. Vö. Ságvári 1989. 105. p., illetve MSZMP 1997. 16. p. 9 MSZMP V. 18. p. 10 Ld. az IPB 1956. december 8-ai ülését (2. jkv.).

Next

/
Thumbnails
Contents