Források Budapest múltjából V./b 1954-1958 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 9. (Budapest, 1988)

ELŐSZÓ

Mivel ez alkalommal nem törvénytervezet készítése volt a feladatunk, nem törvény szöveg­tervezetet terjesztünk elő, hanem elveket, de lehetőleg olyan fogalmazásban, hogy törvényszöve­gekké is válhassanak. Úgy véljük, hogy előterjesztett elveink olyanok, hogy a tanácstörvény tervbe vett módosítá­sánál is figyelembe veendők volnának. A fővárosi törvényt az Alkotmányban lefektetett elvek alapján, a tanácsrendszer megtartásával, a tanácstörvényből megtartott rendelkezések beolvasztásával, önálló törvényként tartjuk megalko­tandónak. BUDAPEST JOGÁLLÁSA Budapest Magyarország fővárosa, az országgyűlés és a kormány székhelye. Neve: Buda­pest főváros. Budapest főváros területén az álkmhatalmi és az államigazgatási tevékenységet a Fő­város Tanácsa és a neki alárendelt kerületi tanácsok látják el. Polgárjogi jogkörükben elhatározásaik államigazgatási jogorvoslattal nem támad­hatók meg. I. Álkmhatalmi jogkörében a Tanácsnak 1. a) jogában van működési területén minden közügyben, amely törvénnyel, törvényere­jű rendelettel vagy rendelettel szabályozva, vagy ilyen szabályozásnak fenntartva nincs, rendeletet alkotni (tanácsrendelet); b) mindazokat a feladatokat általa meghatározott módon és feltételekkel vállalhatja, amelyeket jogszabály alapján az állam vagy más szerv nem végez; c) kötelezően közfeladattal csak törvénnyel terhelhető meg. 2. ÁUamhatalmi jogkörében csupán a felsőbb államhatalmi szerveknek van alárendelve. 3. Az i/b pontban foglalt jogkörének védelmében a felsőbb államhatalmi szervekhez for­dulhat. 4. Álkmhatalmi jogkörébe tartoznak: a) rendeletek alkotása, b) a helyi tervek és költségvetés megállapítása; c) az álkmigazgatási tevékenység irányítása és ellenőrzése; d) ánamhatalmi jogkörében törvénnyel vagy törvényerejű rendelettel utalt ügyek inté-r zése. II. Álkmigazgatási jogkörében a Tanács ellátja azokat a fekdatokat, amelyeket törvény, törvényerejű rendelet, ezek felhatalmazása akpján miniszteri rendelet vagy saját rendelete (tanácsrendelet) reá ruház. Kívánatos, hogy az álkmigazgatási fekdatok általában a tanács jogkörébe kerüljenek.

Next

/
Thumbnails
Contents