Források Budapest múltjából V./b 1954-1958 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 9. (Budapest, 1988)

ELŐSZÓ

Pedagógusainkra és tanulóifjúságunkra összességét tekintve az ellenforradalom rendkívül káros hatással volt.

1 Azokon az általános és a társadalom minden rétegét megzavaró jelenségeken kívül, nálunk még súlyosbította a helyzetet az úgynevezett „Pedagógus Forradalmi Bizottság" immár általánosan ismert ténykedése. 1956. október 31-én ez a Bizottság minden jogi és erkölcsi alapot nélkülözve határozatot hozott az iskolák igazgatóinak, az oktatási osztály vezetőjének, helyettesének és az általános tanulmányi felügyelőnek az azonnali leváltásáról. Mint a birtokunkban lévő jegyzőkönyvből kitűnik: „... a Rákosi önkényt kiszolgálták, erre őket senki nem kényszerítette. Marxista-leninista ideológiát kiszolgáló összes rendeleteket maradéktalanul végrehajtották, a népi alkotmányban biztosított vallásgyakorlást a szülők megfélemlítésével akadályozták. A hitoktatás bevezetése körül sorozatos visszaéléseket követtek el. Eefolyásolták a szülőket, hogy gyermekeiket hittanra ne járassák. Mindezek és más körülmények arra a meggyőződésre juttatták a Forradalmi Bizottságot, hogy a gyermekek vallásos nevelését a Rákosi önkényt kiszolgált igazgatókra nem bízhatja." A munkamenet biztosítására felhívta az 1948-ban leváltott igazgatókat, hogy helyüket haladéktalanul foglalják el. Ez az ellenforradalmi csoport az országban elsőnek hirdette ki az iskolákban a vallás-erkölcsi alapokon való tanítást. Felvették a kapcsolatot a kerület összes plébániájával és a valláserkölcsi alapokon való tanításról, a tanulók hitoktatásáról tárgyalásokat kezdtek. Megbízottat küldtek a kormányba és követelték a valláserkölcsi nevelés törvénybe iktatását. Két nappal később, november 2-án értekezletet hívtak össze, s bejelentették, hogy november 4-én Veni Sancteval megkezdik a tanítást és utasították a nevelőket, hogy a tanulókat szép sorban vezessék a templomba. Az értekezlet résztvevői közül - a Bizottság tagjainak kivételével - senki sem szólt a tárgyhoz. Nagy volt a bizonytalanság, tanácstalanság. Nem mondanánk igazat akkor, ha azt állítanánk, hogy a pedagógusok egységesen kiálltak a vallás-erkölcsi alapon való tanítás mellett. Sokan szimpatizáltak, de sokan nem helyeselték. Nyílt állásfoglalásról akkor szó sem lehetett, mert ebben az időben az utcán is dühöngött a fehérterror. Tudomásunk van arról is, hogy az ellenforradalmi csoport elkészítette a listát (sajnos ez a lista nem került a kezünkbe), azokról, akik nem kaphattak volna kenyeret az iskolákban az ellenforradalom győzelme esetén. A november 2-i értekezlet után a nevelők közül többen jöttek hozzánk azzal, hogy ők november 4-én nem jelennek meg az iskolában és nem vezetik a tanulókat a templomba. A Szovjet Hadsereg másodszori felszabadítása folytán az ellenforradalmi csoport terveinek megvalósítására nem került sor. Az ellenforradalom fegyveres leverése után (december, január, február hónapokban) nem voltak iskoláink függetlenek az ellenforradalom, a klerikális reakció sokféle és a gyermeki lelket megmételyező hatásától. A reakció olyan erős hatást gyakorolt iskoláinkra, a tanuló ifjúságra és nevelőkre

2 egyaránt, hogy minden esetben nem is tudtunk ellenállni. Ez a nyomás a következőkben nyilvánult meg: decemberben sok helyütt, ha