Források Budapest múltjából V./b 1954-1958 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 9. (Budapest, 1988)

ELŐSZÓ

fürdőváros kiépítésére. Nagy örömünkre szolgált az is, hogy Budapest köztisztaságának megjaví­tása érdekében a Köztisztasági Vállalat nagyobb arányú gépesítése is belekerült az irányelvekbe." 1. Az elfogadott „Irányelvek"-ben az élelmiszeripar 48-52%-os növekedéséről van szó (1/12. pont). 2. Nem történt változás. 3. A helyi ipar tervezett emelése maradt, a 2. és 3. pont nem került be az elfogadott „Irány­elvekébe. 4. Nem történt változás. 5. Nem történt változás. 6. Nem történt változás. 7. Nem került felvételre az „Irányelvek"-ben. A közlekedésre vonatkozóan azonban más változtatások történtek. A csepeli gyorsvasút meghosszabbításán túlmenően belekerült az alábbi szövegrész: ,,.. .meg kell gyorsítani a vasúti személyszállítást Budapest és a Budapestet környező települések között." Ezenkívül a földalatti vasútra vonatkozó pontban a korábbival szemben ­amely annak üzembe helyezését a harmadik ötéves terv első évére tűzte ki - most már csak annyi szerepel, hogy a „.. .harmadik ötéves terv során" kell üzembe helyezni. 8. A sajtóban megjelent „Irányelvek"-ben a járművek fajták szerinti bontásban nem szere­pelnek (az elfogadottban sem). 9. Az elfogadott „Irányelvek"-ben a következő szerepel: „.. .a tervidőszak utolsó évében el kell kezdeni az Erzsébet híd újjáépítését." 10. Nem került felvételre az „Irányelvek"-be. 11. Nem került be az „Irányelvek"-be. 12. Nem került be az „Irányéivek"-be. 13. Nem került be az „Irányelvek"-be. 14. Nem került be az „Irányelvek"-be. 15. Nem került be az „Irányelvek"-be. 16. Az elfogadott „Irányelvek"-ben 700 új általános iskolai tanterem építése szerepel. 17. A fővárosi lakásépítésre vonatkozó számadatok az elfogadott „Irányelvek"-ben változat­lanok maradtak. 18. A vízügyre vonatkozó bekezdés az elfogadott „Irányelvek"-ből kimaradt. 19. Nem került be az „Irányelvek"-be. 20. A Budapesti Gázművek fejlesztésére vonatkozó szövegrész változatlan maradt. 21. A fürdőkre vonatkozó szövegrész a következőképpen módosult: „Helyre kell állítani a margitszigeti Ybl-fürdőt, s a meglevő fürdőket jelentős mértékben kell korszerűsíteni és felújítani." 22. A köztisztaságra vonatkozóan az alábbi új szövegrész olvasható: „Lényegesen meg kell javítani a fővárosban a köztisztaságot, fokozni kell az ezzel kapcsolatos munkák gépesítését." 23. A szállodákra vonatkozóan a következő szöveg került be az ,,Irányéivek"-be:,,... mintegy 1000 férőhellyel kell a szállodai férőhelyek számát szaporítani - elsősorban a más célra igénybe vett szállodák felhasználásával." 24. Nem kerültek bele az „Irányelvek"-be. 25. A megjegyzést nem vették figyelembe.

Next

/
Thumbnails
Contents