Források Budapest múltjából V./a 1950-1954 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 9. (Budapest, 1985)

Szerkesztői tájékoztató

Még soha ilyen hatalmas tömegekben nem vonult fel fővárosunk és egész hazánk dolgozó népe május elsején. Már kora reggeltől kezdve az ország apraja-nagyja kint volt az utcán, a délelőtt pedig a nép felvonulásának egyetlen hömpölygő áradata volt. A felnőttek és az ifjúság végeláthatatlan sorai mellett ott tipegtek a gyermekek és az öregek is — és a felvonulás egyik legfelejthetetlenebb élményét nyújtották az anyák, akik a díszemelvény, Rákosi elvtárs előtt kicsinyeiket a magasba emelve juttatták kifejezésre kitörő lelkesedésüket. Még soha ilyen szervezetten, ilyen egységesen nem vonult fel dolgozó népünk május elsején. Egyik ragyogó jelképe volt ennek az egységnek az üzemek menete, ahol kart karba öltve vonultak egymás mellett a munkapadok hősei és a soraikból kikerült honvédek, honvédtisztek. Végeláthatatlan sorokban vonul az értelmiség is — és öröm volt látni, mennyire összeforrottak már érzéseikben és még érzéseik kifejezésében is mérnökeink, tanáraink, orvosaink a néppel, amelyet szolgálnak, s amelynek soraiból nevelkedik új intelligenciánk egyre hatalmasabb többsége. Szervezettségével különösképpen kitűnt ifjúságunk, az ipari tanulók, a diákok, az egyetemi hallgatók menete — de nemcsak az övéké: egész népünk keményebbre kovácsolódott az elmúlt évben. És mindez a hatalmas tömeg egyetlen izzó lelkesedés volt: még soha ilyen vidám, soha ilyen színes és hangos május elsejénk nem volt. Budapest népe nem fogja egyhamar elfelejteni ezt a napot, amelyen százezrek és százezrek vonultak végig énekelve-éljenezve fővárosunk utcáin, hogy végül célhoz — a Hősök terére, Rákosi elvtárs elé — érkezve forró szeretettel köszöntsék vezérünket. És mennyi szín, mennyi ötlet díszítette a menetet! A leányok és asszonyok színes ruháikkal, virágfüzéreikkel, számos csoport magyar és külföldi népviseletekkel, más csoportok gúnyrajzokkal, a háborús főkolomposokat érdemükhöz méltóan jellemző bábukkal tették változatossá a felvonulást. Még soha ennyi ötlet nem gazdagította Budapest májusi ünnepét. Vájjon elképzelhető volna-e ez a lelkesedés, ez az egység, ez a szervezettség a nélkül a magasfokú politikai tudatosság nélkül, amely népünk felvonuló tömegeit áthatotta? Nem. És ha ki akarjuk fejezni azt, amivel az idei május elseje több volt, mint bármely eddigi, mindenekelőtt erről kell megemlékeznünk. A felvonulás minden mozzanata — a jelszavaktól kezdve a transzparenseken keresztül egészen az ellenséget kifigurázó gúnyrajzokig és élőképekig — arról beszélt, hogy népünk tavaly óta egy jó fejjel növekedett öntudatban és harcosságban. Erről tanúskodott a felvonulás éles antiimperialista jeliege. Erről tanúskodott a testvérpártok iránti szolidaritás ezer annyi megható jelképe. Erről tanúskodott az, ahogyan a táblák és gúnyrajzok az imperialista ellenség elleni harcot a konkrét termelési fogadalmakkal összekötötték. És erről tanúskodott mindenekfelett az a szívből jövő szeretet, amellyel a felvonuló százezrek pártunkat és a nagy Szovjetuniót, Rákosi elvtársunkat és a bölcs Sztálint éltették. Május elsején az amerikai imperialisták szennyes háborús tervei ellen, a béke mellett tüntetett népünk. A hazánk elleni imperialista aknamunka, a titok és társaik acsarkcdása, de mindenekfelett az imperialisták olyan világraszóló gaztettei, mint a baktérium fegyver bevetése Koreában, vagy a hős Beloiannisz

2 elvtárs meggyilkolása, megtanították népünket mégjóbban gyűlölni a megátalkodott ellenséget, amely háborút készít elő ellenünk is, mint a világ valamennyi népe ellen. Ezt a gyűlöletet juttatták kifejezésre a pestis-