Források Budapest múltjából V./a 1950-1954 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 9. (Budapest, 1985)

Szerkesztői tájékoztató

gonosztevőket megbélyegző táblák és a Beloiannisz elvtárs emlékét hirdető arcképek a felvonuláson — s békeakaratunknak adtak hangot nagy alkotásaink fényképei is, a békés építőmunka hősi pátoszának jelszavai és az olyan transzparensek, amelyek az imperialisták halált hozó fegyvereivel a mi „békefegyvereinket": a munka, a haladó technika és tudomány ragyogó eredményeit állították szembe. Május elseje nemzetköziségünk és hazafiságunk harcos, öntudatos ünnepe volt. Ezt a nemzetköziséget hirdették azok a transzparensek, amelyekre a testvérnépek iránti barátságunkat írták más-más szavakkal, de azonos érzéssel dolgozóink. Ennek a nemzetköziségnek volt feledhetetlen jelképe a menet megnyitása, amely zászlóerdejével és a testvérnépek vezetőinek képeivel valóságos seregszemléje volt a proletárinternacionalizmus hatalmas táborának — a tábornak, amelyhez tartozónak büszkén valljuk magunkat. Alkotó hazafiságunk megannyi jelképét vitték az üzemek, tábláikon hírt adva a májusi verseny eredményeiről és építőmunkánk további nagy terveiről, vagy a Lenin Intézet növendékei, akik a proletariátus nagy tanítómesterének jelszavát emelték magasba: „Az ifjúság feladata: tanulni, tanulni, tanulni." De mindenekfelett kifejezésre jutott népünk hazafiassággal összeforrott nemzetközisége abban a lángoló szeretetben, amellyel a felvonulók sokszázezres tömege felszabadítónkat és védelmezőnket, a kommunizmust dicsőségesen építő Szovjetuniót és a világ dolgozóinak nagy vezérét, hazánk bölcs és igaz barátját: Sztálint ünnepelte. A május elsejei tüntetés népünk hatalmas és egységes felser okozása volt nagy pártunk, a Magyar Dolgozók Pártja mellett. Népünk az elmúlt években megtanulta, hogy ez az a párt, amelynek vezetését követve, biztosan számíthat a győzelemre, ez az a párt, amelynek köszönhető, hogy sok évtizedes elmaradottságból és a szörnyű háborús pusztulásból hazánk rövid néhány év alatt ipari országgá és a világ élenjáró nemzetei közé küzdötte fel magát. Ezekből a felismerésekből fakad az a hűség és bizalom, amellyel ma népünk a kommunisták vezetését követi és az a leírhatatlanul forró szeretet, amely a párt és vezére, hazánk nagy fia: Rákosi elvtárs iránti eltölti. Feledhetetlen élménye marad az idei felvonulásnak az a szűnni nem akaró ujjongó lelkesedés, amely a Hősök terére lépő valamennyi csoportból Rákosi elvtárs megpillantásakor kitört. Ez a lelkesedés minden szónál többet beszélt arról az eltéphetetlen és mély érzelmi kapcsolatról, amely a magyar dolgozókat népünk vezéréhez fűzi. A felemelő tudat, hogy ezen a napon velünk egyidőben és azonos célokért együtt tüntettek az egész világ dolgozói, élén a nagy szovjet néppel. Felemelő tudat, hogy ugyanazokban az órákban, amikor Budapest dolgozói a Hősök tere felé özönlöttek végeláthatatlan sorokban, a moszkvai Vörös tér a munka és a harc szovjet hőseinek ujjongásától volt hangos, és Sztálin elvtárs személyesen üdvözölte az előtte elvonuló dicső százezreket. Felemelő tudat, hogy Párizsban félmillió, Berlinben egymillió ember vonult fel, s hogy New Yorkban és Tokióban, Pekingben és Kalkuttában, Bagdadban és Tiranában — mindenütt ott tüntettek a népek legjobbjai ugyanazon eszmék és célok mellett, amelyek mellett mi hitet tettünk. A világ dolgozóinak ez az egysége — amely megvalósulása Marx és Engels legszebb álmainak — rettegéssel tölti el a háborús gyújtogatókat. Büszkék vagyunk Budapest dolgozóira, akik fegyelmezettségükkel és harcosságuk-