Források Budapest múltjából V./a 1950-1954 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 9. (Budapest, 1985)

ELŐSZÓ

Az MDP II. 1951. évi kongresszusa előre jelezte, hogy elkerülhetetlenné válik a lakosság jelentős áldozatvállalása, s kilátásba helyezte, hogy a ráfordítás még ugyanannak az ötéves tervnek a folyamán megtérül. Ez utóbbi eleve kilátástalan volt. Mai ismereteink birtokában szinte magától értetődik, hogy a hidegháború korszakában az iparosításban áttörést elérni, a mezőgazdaság szocialista átszervezését végrehajtani, vidéken új életformát és munkaalkalmat teremtő szocialista városokat létesíteni - mindezt növekvő embargó közepette, a gazdaság és társadalompolitika következtében csökkenő tömegbázisra támaszkodva - Magyarország erőit messzemeghaladó cél volt. De ahhoz már annak idején sem fért kétség, hogy külön várospolitikai fejlesztésre nincs lehetőség. Az MDP KV elméleti tárháza az általános törvényszerűségek elfogadtatásával szinte kizárta a sajátosságok létezését. De a gyakorlat is kizárta a várospolitikát. A tervezés termelés - és nem település - centrikus volt. A fővárost ugyan elfogadta, mint közigazgatási egységet, de nem tekintette tervezési egységnek. Budapest fővárosi központi funkcióját a párt és állami vezetés nem méltányolta, nem erősítette. Sőt, az iparosítás stratégiája is ellentmondásosan hatott. Egyrészt itt bizonyult legolcsóbbnak az új ipartelepítés, mivel infrastrukturális bázis, szakképzett munkaerő, kommunikációs eszközök rendelkezésre álltak. Másrészt viszont a fejlesztés nélkül infrastruktúra nem bírta el a hármas terhelést: a Nagy-Budapest létesítéséből adódó víz-, gáz-, energiaellátás igényeit, az ipar növekvő szükségleteinek kielégítését (az 1938-asnak kétszeresét termelte akkor Budapest), a gyorsan és tömegesen beáramló több százezer új lakos igényeinek biztosítását. Nem is szólva arról, hogy a zömében századfordulón épült, s a harmincas évek óta fejlesztés nélkül maradt háború sújtotta közműhálózat természetes elöregedésével is számolni kellett. Nagy-Budapest, azaz a fővároson belüli agglomeráció és a Nagy-Budapestet övező pest megyei városok, községek munka erőszükséglet miatt gyarapodó „külső" agglomerációs gondja egyébként is súlyosan terhelte a városvezetést. A közölt dokumentumok tanúskodnak erről. Pl. miután néhány körzetben alapfejlesztést kellett végrehajtani, a többi ben még szintentartásra sem jutott pénz. Az elvszerű szociális meggondolások, a szolgáltatásoknál bevezetett áregységesítés, iskoláztatás, betegbiztosítás többletberuházást igényelt anélkül, hogy lényeges fejlesztésre mód nyílt volna. Bizonyos értelemben továbbra is megmaradt az egyenetlenség. Mégis Nagy-Budapest létesítése nagy változást hozott az emberek életébe! 3-4 év leforgása alatt aligha lehetett volna többet várni. Ami a jövőt illeti, súlyos mulasztás volt, hogy több tervezet ellenére sem városrendezési és területfejlesztési, sem regionális összefüggést képviselő terv, koncepció nem került elfogadásra. A városi tanács és apparátusa tehát alá volt rendelve a gazdaság érdekének, a gazdaság irányítás egyik szerve volt. Sőt ezen belül még magában a gazdaságban is önállótlanságra volt kárhoztatva. A feszített iparosítás hatását némileg ellensúlyozhatta volna a szolgáltató jellegű magánkisipar fenntartása. Ezt azonban vélt politikai okok miatt felszámolták (1949-53 között egyharmadára csökkent). A kiegészítő lakossági szolgáltatásokra orientált tanácsi ipar, kisipari szövetkezetek után létszáma a budapesti székhelyű állami iparnak