Források Budapest múltjából V./a 1950-1954 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 9. (Budapest, 1985)

ELŐSZÓ

egy tizede, termelése pedig hat százaléka volt. Az ott termelt áruk fele készült lakossági igények kielégítésére. (Anyag- és bér ellátásukról már szóltunk.) Az államosításba és a mindent átfogó gazdaságpolitikába vetett hit azt sugallta, ezek a rendszabályok mindent megoldhatnak. Pedig mindebből ellenkező következtetés adódott. A rendelkezésre álló kevés tőke kiegészítést igényelt, ehhez a kisipar, kiskereskedelem tartalékait jótékonyan hasznosíthatta volna. Az MDP KV 1953. júniusi határozata mindeme fentemlített kérdésben - legalább is érintőlegesen - állást foglalt. A határozat - bár váratlan volt - termékeny talajra talált mind a pártaktívák, mind a tanácsi vezetők körében. A KV állásfoglalása a gazdasági fejlesztés általános stratégiáját, a népjólét fejlesztését, a proletárdiktatúra lenini felfogását és gyakorlatát, a szocialista törvényesség elvárásait és a párt vezető szerepének helyes értelmezését, az új idők jelét emelte magasra. Mindez kihatott a tanácsok életére és munkájára. 1953. júliusában rendelet szüntette meg a tanácsok belügyminisztériumi felügyeletét és a megyékkel együtt a Fővárosi Tanácsot is közvetlenül a Minisztertanács irányítása alá vonta. Az államigazgatási munka egyszerűsítésének szükségessége kimondatott, majd 1953. decemberében Racionalizálási Bizottság létesült. A Bizottság munkatervében a tanácsi apparátust kiemelt hely illette meg. Hozzákezdtek a választás demokratizálását tartalmazó alkotmány módosítási elvek kidolgozásához (területi és személyi választás), viszszatért - most már a szocialista főváros jogán és hagyományaira építve - Budapest különleges jogállása és az ebből adódó hatáskörök rögzítésének igénye. A politikai légkör alkalmasnak látszott a megújulásra. Mivel a politikai és gazdasági hibák korrekciója kormányzati programmá vált, a tanácsnál felgyülemlett tapasztalat sznite egyik napról a másikra értékesíthetővé vált! Bizton lehetett építeni a Budapest egész életét behálózó egészségügyi, oktatási, közlekedési, stb. hálózat munkájára, ismereteire. A szakigazgatási területek apparátusai teljességgel felnőttek ahhoz, hogy önálló szervezetté váljanak. A bekerült „új" tanácstagok és tisztviselők tapasztalatokra, szaktudásra tettek szert. Az életszínvonal kötelező emelésének, a lakosságról való gondoskodás, a helyi szükségletek kielégítésének jelszavát azonnal gyakorlati síkra terelték: 1953 folyamán a tanácsi helyi ipar lehetőségeinek, anyagellátásának, beruházásainak felülvizsgálata intenzívvé vált. Közölt forrásainkhoz e tekintetben nem kell semmiféle kommentárt fűznünk. A minisztériumi ipar mellett főtervezési egységgé a helyi (megyei, fővárosi) tanács vált, jóllehet az ágazati és területi elv-gyakorlat ellentéte továbbra is feszítő ellentmondásokat idézett fel. Egy fokkal lejjebb is hovatovább elkerülhetetlen volt, hogy a kerületi tanácsok a helyi kérdésekben döntéshez és erőforrásokhoz jussanak. Az életszínvonal emelésére foganatosított intézkedések csakúgy, mint a város különböző szociális, politikai és vallási rétegei iránti növekvő türelem és megértés növelte a bizalmat a párt, a kormányzati szervek és a Fővárosi Tanács iránt. Már egyedül az a tény, hogy a tényeket és összefüggéseket vezető és nyilvános fórumon kimondták, eredménynek számított és erőt adott. A hibákat és nehézségek forrásait többé nem az ellenség túlméretezett hatású cselekményeire vezették vissza, hanem a gazdasági-, politikai- hatalmi tevékenység szféráiban keresték. „A népgazdaság aránytalan fejlődésének hátrányai éppen a tanácsok munkájában tükröződtek a legkézzelfoghatóbb módon".