Források Budapest múltjából V./a 1950-1954 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 9. (Budapest, 1985)

Szerkesztői tájékoztató

Ferenc, Gáti Zoltán, Lenkei László, Bax^ 1 István és Kopta Károly voltak. (A hetedik tag nevét nem sikerült megállapítani.) A bizott. ag jelentése 1952. április 11-én került a BVT V. B. elé. 4. A lakóbizottságokra vonatkozóan \d- a 45. számú iratot. 5. A kihagyott rész Rákosi Mátyás 60. születésnapjára történt munkafelajánlásokkal foglal­kozott. d) Pongrácz Kálmán vb-elnök jelentése az MDP KV Politikai Bizottsága számára a fővárosi tanács munkájáról hozott PB határozatok végrehajtásáról 1952. július 3. A Politikai Bizottság határozatának végrehajtására a VB ütemtervet készített. A de­centralizálás előkészítésére a VB egy 7 tagú bizottságot alakított. A bizottság javaslatait az osztályokkal együtt készítette el az egyes minisztériumokkal történt tárgyalások alap­ján. A bizottság 1952. április elején jelentését a VB elé terjesztette és azt a VB elfogadta. 1 Ezután a Belügyminisztérium Tanácsi Főosztályával megtárgyaltuk a decentralizálás minden kérdését. 2 A végrehajtás ellenőrzése során többször foglalkozott a határozatok végrehajtásával a Központi Vezetőség Adminisztratív Osztálya. 3 Az NT több ízben tárgyalta az átszer­vezés egyes kérdéseit. A Politikai Bizottság határozatának végrehajtását a Budapesti Pártbizottság ellenőrizte és ahhoz a szükséges irányelveket megadta. /. A feladatok átadása a kerületi tanácsokhoz A VB elnöke a Politikai Bizottság határozatát a decentralizálás kérdéseit és ezzel kapcsolatos feladatokat ismertette a kerületi tanácsok VB elnökeivel, valamint a Budapesti Városi Tanács VB osztályvezetőivel. Az elnökök és osztályvezetők ismertették az appa­rátus dolgozóival és külön megtárgyalták az egyes állandó bizottságokkal. A VB elnöke a februári tanácsülésen beszámolt a határozatról és a feladatokról. 4 Az osztályok az illetékes minisztériumokkal és a kerületi osztályokkal külön-külön megtárgyalták a fel­adatkörök átadásának és időpontjának problémáit. A VB április elején általánosságban tárgyalt jelentésén kívül részleteiben is megtár­gyalta és elfogadta az Egészségügyi Osztály 5 és a Közlekedési Osztály 6 egyes feladatkö­reinek átadását és az osztály átszervezését. A kerületekhez történő decentralizálás alap­elve, hogy mindazok a feladatok, amelyek a helyi szükségletek kielégítésére szolgálnak, átkerüljenek a kerületi tanácsokhoz. Eddig 28 vállalat került a kerületek hatáskörébe, pl. a Porcelánedény Gyártó Válla­lat, Gyapotfeldolgozó Üzem, Bőrdíszmű Gyártó és Javító Vállalat, stb. (Részletesen az 1. sz. mellékletben. 7 ) Hatósági feladatkörök is kerültek le, így különböző igazgatási feladatok. Az oktatás és népmüvelésnél leadtuk az óvodai szakfelügyeletet és a vendéglátóipari vállalatok kul-

Next

/
Thumbnails
Contents