Források Budapest múltjából V./a 1950-1954 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 9. (Budapest, 1985)

Szerkesztői tájékoztató

inkább az éjjeli szórakozóhelyeken nem tudtuk még megtalálni és megvalósítani azt az újat, amit pl. a politikai kabaré területén már kezdtünk megtalálni. Sikerült elérnünk, hogy a fővárosi mozik műsor-beosztását önállóan a Budapesti Városi Tanács fogja végezni. Eredmény az is, hogy egyre nagyobb feladatokat harcoltunk ki magunknak a mozi propaganda területén is. A Fővárosi Mozi Egyesülés 3 egészségesen fejlődik. Ennek bizonyítéka az is, hogy ez év áprilisában, amikor a fővárosi mozikat a Tanács átvette, a mozik igen erősen defici­tesek voltak, míg ma már havonta mintegy 2—300 000 forinttal teljesítik túl költségvetési előirányzatukat. Majdnem bizonyosnak látszik, hogy felajánlásunkat — amely szerint a vállalat Sztálin elvtárs ez évi születésnapjára rentábilissá válik — sikerül teljesítenünk. Zenei téren, különösen zenekaraink műsor politikájában van fejlődés. Nem sikerült azonban még a hangverseny-látogató közönség szociális összetételében a szükséges vál­tozást megvalósítanunk. Zenetanfolyamaink és zeneiskoláink több mint 5000 gyermek felé végeznek a zenén keresztül kulturális nevelő munkát. Ezen a területen nagy fejlődés az is, hogy a perem­kerületekben és a munkáskerületekben létesítünk főleg zeneiskolákat és ma már a zene­tanulóknak kb. 60%-a munkás, illetve dolgozó paraszt származású. Képzőművészeti munkánk súlypontjában Sztálin elvtárs szobrának felállítása áll. A szobor Sztálin elvtárs születésnapjára állni fog. 6 Képzőművészeti munkánk másik súlypontja: szoborpályázatokon és szoborterveken keresztül haladó hagyományaink nép­szerűsítése. A Fővárosi Képtár kiállításain kívül a kerületekben havonta átlagosan 8—10 ván­dorkiállítást rendezünk, részben haladó magyar festők eredeti képeiből, részben szovjet és klasszikus magyar reprodukcióból. Képzőművészeti munkánkat nagymértékben akadályozza az, hogy a festészet tá­mogatására költségvetésünkben indokolatlanul alacsony összeg van csak engedélyezve. A Népművelési Osztály munkájának eredményei és a már megjelölt hibák mellett vannak komoly hiányosságok is. Ilyen hiányosság mindenekelőtt az osztály munkájában jelentkező terveszerűtlenség. Nincs például az osztálynak jó munkaterve. Az egyes cso­portok is csak a legutóbbi időkben tértek rá munkaterveik ellenőrzésére. Nem rendszeres az intézmények és vállalatok munkaterveinek ellenőrzése sem. Igen nagy hiba az is, hogy a Népművelési Osztályon a kádermunka nem volt meg­felelő. Az osztályvezető nem tudott első káderessé válni; a kádermunka reszort-feladat maradt. Az osztály vezetés nem gondoskodott arról sem, hogy az osztály előadói maguk is káderessé váljanak munkaterületükön. Abban, hogy az osztályon rendszeres káder­munka nem volt és a káderekkel való egyéni foglalkozás csak papíron volt meg, csoport­vezetőket is terheli felelősség. De felelős a kádermunka elhanyagolásáért a Végrehajtó Bizottság is, mert az osztály­vezetés kérdését hosszú időn keresztül nem rendezte megnyugtatóan. Az osztály rossz kádermunkáját mutatja az is, hogy az osztályon és az intézményekben a szociális össze­tétel nem megfelelő. Az osztály dolgozóinak általában szakmai képzettsége sem jó. Rossz kádermunkából logikusan következik, hogy a népművelési munka területén

Next

/
Thumbnails
Contents