Források Budapest múltjából V./a 1950-1954 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 9. (Budapest, 1985)
Szerkesztői tájékoztató
adatok. Például közérdekből elrendelt átköltöztetések, kerületi orvosok, mérnökök betegsége esetén azok helyettesítése. Javasoljuk és kérjük, adjon a Pénzügyminisztérium lehetőséget az ilyen esetek saját hatáskörben való szabályszerű elintézésére. A költségvetés végrehajtása során hiányosságként jelentkezett a mérőszámok téves felvétele. A gazdálkodó osztályok nem fordítottak kellő gondot az 1951. évi költségvetés összeállításakor arra az utasításunkra, hogy a mérőszámok helyességét vizsgálják felül és a költségvetésbe az így felülvizsgált mérőszámok alapján állítsák be az előirányzatokat. Az 1951. évi költségvetés összeállítása után ez év elején ismét elrendeltük a mérőszámok újabb felülvizsgálatát. Ennek során kitűnt, hogy az 1951. évi költségvetés mérőszámai közül igen sok erősen eltér az új felvétel eredményeitől mind pozitív, mind negatív irányban. Egyben elrendeltük, hogy ott, ahol a költségvetésben szereplő és az előirányzat alapjául szolgáló mérőszámok magasabbnak bizonyultak a helyesen megállapított mérőszámnál, haladéktalanul zárolják azt az összeget, ami a valóságnál magasabb mérőszám alkalmazása folytán indokolatlan többletként került a költségvetésbe. Takarékosság A takarékosság érdekében a Pénzügyi Osztály a Népgazdasági Tanács és a Minisztertanács e tárgyban hozott határozatainak a közigazgatást érintő részét közölte a főváros gazdálkodó szerveivel. Azóta ezt a kérdést mind a Pénzügyi Osztály, mind a gazdálkodó szervek állandó napirenden tartják. A takarékossági szempontok érvényesítése kapcsán a kiküldetési és átköltözködési költségek 20%-át azonnal zároltuk és a legmesszebbmenőén érvényesítettük a takarékosságot a negyedévi ütemtervek megállapításánál. A takarékosság érdekében a hasonló intézmények közül (iskola, óvoda, szeretetotthonok, gyermekgondozó intézetek stb). egy-egy minta intézményt jelöltünk ki azzal az elgondolással, hogy az azokban kialakult és kipróbált módszereket hasznosítsuk. A K. K. Csoport a létszám csökkentésére előterjesztést tett a VB-nek, melynek alapján a főváros hivatalainál, intézeteinél és intézményeinél a létszám összesen 627 fővel csökkent, holott a Népgazdasági Tanács vonatkozó határozata értelmében csak 350 fővel kellett volna csökkenteni a főváros dolgozóinak létszámát. A Városi Tanács VB osztályai és a kerületi tanácsok tervezetei alapján a K. K. Csoport a dologi kiadásoknál 18 millió forintot meghaladó megtakarítási javaslatot tett. A takarékosság terén továbbá azt is célul tűztük ki, hogy megértessük a gazdálkodó szervekkel, hogy annak nemcsak pénzben, hanem anyagban is mutatkoznia kell. Kitartó felvilágosító munkára volt szükség, amíg a kerületekben ezt a célkitűzést tudatosítottuk. Az anyagtakarékosság eredményeinek felmérése érdekében elrendeltük az 1950. és 1951. év első félévi anyagfelhasználásának párhuzamba állítását. Az erről szóló jelentést a gazdálkodó szerveknek folyó év július 5-re kellett beküldeniök. A már eddig beérkezett jelentésekből is megállapítható, hogy különösen a tüzelőnél, tisztogatószereknél, textíliáknál anyagban lemérhető megtakarítás jelentkezik. Ugyanez azonban nem állapítható meg a közműszolgáltatásoknál. Ugyancsak az anyagtakarékosság érdekében rendeltük el azt, hogy az egyes intézményeknél az anyagkészleteket felül kell vizsgálni és az egy hónapi