Források Budapest múltjából V./a 1950-1954 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 9. (Budapest, 1985)

Szerkesztői tájékoztató

szükségletet meghaladó anyagokat át kell adni olyan intézményeknek, amelyeknél ezek­ből az anyagokból igény áll elő. Az így átadott anyagok pénzbeli értékét az átvevő intéz­ménynél természetesen zárolni kell. Ezen a módon jelentős megtakarítást sikerült elérni. A takarékosságot szolgálja az az intézkedésünk is, mellyel a korpótlékok, a családi pót­lékok felülvizsgálatát rendeltük el. Azt tapasztaltuk ugyanis, hogy a korpótlékok folyósí­tása nem minden esetben történt a vonatkozó szabályoknak megfelelően, a családi pót­léknál pedig felvesznek olyan családi pótlékokat, amelyek már régebben megszűntek. A felülvizsgálat részletes eredményéről nem áll módunkban beszámolni, minthogy a vo­natkozó jelentéseket f. évi július 5-ig kellett megtenni, azonban a már eddig beérkezett jelentésekből is kitűnik, hogy a felülvizsgálat jelentősebb megtakarításokat fog eredmé­nyezni. A takarékosság érdekében a gazdasági operatív költségvetési csoport a VB hatszám­jegyű távbeszélő állomásait 35-tel csökkentette, összegyűjtötte és értékesítette a tanács­házában fellelhető papírhulladékokat 18 600 Ft értékben. A raktár fölös zsinóráru kész­letéből 28 000 Ft értékű árut átadott a RÖLTEX-nek. A tanácsháza romos részeiből kitermelte a felhasználható anyagokat, azok egy részét felhasználta, más részét 35 000 Ft értékben a népgazdaságnak átadta. Vashulladékból 20-25 q­át gyűjtött össze. A tanács­háza égőit felülvizsgálta és azokat az ésszerűség határán belül kisebb fogyasztásúakra cserélte át. Az írógépek jobb kihasználásának megvizsgálása után 213 db írógépet átadott az írógépipari Vállalatnak. Házi műhelyében a selejtanyagok használatát vezette be. Összegyűjtötte a fehérfémet, valamint a bontásból kikerült gáz-, víz- és villanyszerelési anyagokat, melyet a népgazdaság számára ad át. Folyamatba tette az iratselejtezést. A ke­rületi nyomtatványokat mintegy 1,5 tonna súlyban a Nyomtatványellátó Vállalatnak ad­ta át. Az anyagtakarékosság és az egyéb takarékossági intézkedések pénzbeli eredménye a költségvetés végrehajtása során jelentkezik. Az év első 5 hónapjában az esedékes 344,5 millió forint előirányzattal szemben a tényleges felhasználás 318,1 millió forint. Tehát a megtakarítás 26,4 millió forint, vagyis százalékba kifejezve 7,7% volt. A 26,4 millió forint megtakarításból a központban az elért megtakarítás 11,2 millió Ft-ot tett ki, vagyis az előirányzat arányos részéhez viszonyítva 4,9%-ot, a kerületekben pedig 15,2 mülió forint volt a megtakarítás, ami az előirányzat arányos részéhez viszonyítva 13,1%-nak felel meg.. ­1 Létszámnyilvántartás A létszámnyilvántartást eredetileg centralizáltan a Költségvetési Csoportnál vezet­tük, majd később decentralizáltuk olyképpen, hogy a Közületi Költségvetési Csoport csak a kerületek létszám nyilvántartását vezeti, az önállóan gazdálkodó osztályok pedig a hoz­zájuk tartozó intézmények létszám nyüvántartását vezetik. A gazdálkodó csoportok, kü­lönösen pedig az Egészségügyi Osztály létszám nyilvántartásának vezetése még sok kíván­nivalót hagy hátra. Hiányoljuk, hogy a létszámnyilvántartás mostani felépítésében a nyilvántartáson túl­menően adatszolgáltatásra nem alkalmas. Például csak hosszas számítások után lehet egyes,

Next

/
Thumbnails
Contents